Komlósi József (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VII. országos tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. (2001)

Korompai Gáborné: A helyismereti bibiliográfiák kezdetei Magyarországon

A régi újságok helyismereti cikkeit sem tartotta számon más, csak az, aki saját magának jegyzett fel valamit, vagy őrzött meg egy-egy újságlapot, kivágatot. A 19. század magyar történelmének reményteljes korszakát, majd a szabadságharc nagyszerű eseményeit kemény megtorlás követte, de talán éppen ez az időszak adott újabb indítékot a honismereti munkának. Tétlenségre kárhoztatott, félreállított írástudók merültek bele a történeti kutatásokba, s nemcsak élethivatásukat hanem a nemzet szolgálatának módját is megtalálták ebben. Évek, évtizedek kitartó munkájának eredményei kerültek napvilágra már az 1850-es években, majd az önkényuralom enyhülése idején egyre nagyobb számban. A helyismereti kiadványok sorát ismereteink szerint Paks ismertetése nyitotta meg 1852-ben, ezt követte a Temesvárról készült leírás, valamint Csík-Gyergyó- és Kászonszék leírása Benkő Károlytól. 1855-ben gyönyörű sorozat indult: "Magyarország és Erdély eredeti képekben" - Hunfalvy János szövegéhez Ludvig Rohbock készítette a metszeteket. E képi ábrázolások művészi értéke mellett nem hagyható említés nélkül azok történeti forrásértéke sem. 1856-ban a sor folytatódott Nagykőrös krónikájával, Tata monográfiájával, s még ugyanabban az évben megindult a "Sárospataki Füzetek", 1858-ban a "Marosvásárhelyi Füzetek". Gyula városáról újabb leírás jelent meg abban az évben. 1859-ben megalakult az Erdélyi Múzeum Egylet, amely nem kis szerepet vállalt a későbbiekben a helyi vonatkozású történeti és könyvészeti kutatások támogatásában. 1860-ban került a közönség elé Sárosmegye ismertetése, Munkácsról és Debrecenről egy-egy könyvecske, a Csallóköz leírása és Rómer Flóris Bakony-monográfiája. A következő évben Kassáról, Kiskunhalasról, Szatmárnémetiről, Székesfehérvárról, Ungvárról valamint Temesvárról és Bánátról, 1862-ben Nagykanizsáról, Rigicáról egy-egy kiadvány, majd folytatódott a sor Gyöngyös, Nyitra-megye, Pusztaszer, Békéscsaba, Kecskemét, Abaúj-megye, Heves és Külső-Szolnok megye, Fiume, Marosszék ismertetésével. Az 1860-as évekhez kötődik Pesty Frigyes Magyarország helységnévtárának munkálatai - e hatalmas vállalkozás helyismereti jelentőségét nem kell hangsúlyoznom. Munkájához a Helytartótanács a Magyar Tudományos Akadémia ajánlására adta meg a támogatást, s bár az Akadémia évtizedeken át pártolóan állt mellette, a kutatók használták az elkészült kéziratot, köteteinek közreadása napjainkig elhúzódik. A Pesty-féle helységnévtár adatgyűjtésébe bevont vidéki értelmiség, falusi bírók, községi jegyzők többsége megértette a feladat lényegét és lelkiismeretesen elkészített leírást küldött. E nagy munka pozitív hatásaként értékelhető, hogy az egykorú magyar közigazgatásban résztvevők egy jelentős rétege fogékonnyá vált a helyismeret kérdései iránt. Ebben az évtizedben került nyomtatás alá a magyar helyismereti irodalom máig legnagyszerűbb alkotása, Orbán Balázs Székelyföldről szóló műve. A kalandos életű, világlátott székely bárót az emigrációból hazatérve, hazaszeretete és romantikus lelkesedése szinte emberfeletti feladatra késztette: elhatározta, hogy szülőföldjéről, a Székelyföldről ír monográfiát. Műve előszavában utalt arra, hogy "e munka nemzetünk elnyomatásának gyászos korszakában íratott", leírásainak szövegén újra és újra átüt a haza sorsán érzett aggodalma, a dicső múlt felett érzett öröme, büszkesége és a jobb jövőbe vetett bizalma. Adatgyűjtése során településrőltelepülésre utazott szekéren, lóháton, vagy gyalog olykor húszkilós fotóapparátust cipelve, hogy a történeti munkák, kéziratok, oklevelek adatain túl, a helybeliek kikérdezésével hozza felszínre az ismeretlen adatokat, hogy a természeti és emberkéz alkotta nevezetességeket, néprajzi jellegzetességeket fényképen megörökítse. Hatkötetes monográfiájában Udvarhelyszék, Csíkszék, 66