Varga-Sabján Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok V. országos tanácskozása : Kiskunhalas - Kalocsa, 1998. július 15-17. (1999)

I. A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK, EGYHÁZTÖRTÉNETI BIBLIOGRÁFIÁK. - Gergely Jenő: A magyarországi egyházak helyzete a rendszerváltás előtt és után.

GERGELY JENŐ A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK HELYZETE A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT ÉS UTÁN Tisztelt Konferencia! Kedves hallgatóság! Magyarországon a polgári korban - egészen 1947-ig - az állam és az egyházak között ún. koordinációs viszony állt fenn. Ez azt jelenti, hogy az állam és az egyházak érdekeit koordinálták, mert azok végső soron egy közös célt szolgáltak. Az egyházak és felekezetek közötti viszonyt illetően pedig arról volt szó, hogy az állam szempontjából háromfázisú rendszert hoztak létre: a bevett, az elismert és az el nem ismert vagy tűrt felekezetek rendszerét. Ez a jogi szabályozás lehetővé tette az állam és az egyházak, felekezetek közötti együttműködést és jó viszonyt, biztosította az állampolgárok vallásszabadságát és az egyházak működési szabadságát. Nálunk tehát ekkorra már megszűnt a katolikus egyház államegyház státusa, ám ugyanekkor nem került sor az állam és az egyházak szétválasztására, a szeparációra sem. Az 1945 utáni új politikai helyzetben egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a fent említett rendszer nem tartható fenn. Ugyanis a hatalom birtokába jutó pártok célja végső soron a szeparáció volt, amit a társadalom előrehaladott szekularizálódásával indokoltak. A vita lényegében 1945-1949 között akörül mozgott, hogy ez az előbb-utóbb bekövetkező szétválasztás milyen jellegű lesz. A kontinensen ugyanis az állam és az egyházak elválasztásának két típusa valósult meg a polgári államokban: az egyik a francia, a másik a belga szeparáció. A francia szeparáció kimondottan antiklerikális, sőt egyházellenes jellegű volt, amelynek gyökerei a nagy francia forradalomig nyúlnak vissza, de kivitelezője a századelő radikális polgársága volt. Ez a „megoldás" az egyházak tevékenységét a sekrestyére kívánta korlátozni, a vallás magánüggyé, az intim szféra részévé nyilvánításával pedig végső soron a vallásellenes, ateista tendenciáknak kedvezett a „világnézeti semlegesség" ürügyén. Ezzel szemben a belga szeparáció, amely az 1830-as évek liberális katolicizmusának vívmánya volt, az állam és az egyházak szétválasztásától kezdve a két független tényező gyümölcsöző együttműködését tételezte a közjó, a bonum commune szolgálatában. így a belga szeparáció következtében az egyház megszabadult az állami gyámkodástól, a felügyelettől, és szabad akaratából működhetett együtt a hatalommal, ha azt erkölcsileg jónak látta. Az 1945 utáni magyarországi politikai helyzetben a polgári demokrácia értékeit képviselő pártok ez utóbbi megoldás hívei voltak, így elsősorban a Keresztény Demokrata Néppárt, majd Demokrata Néppárt, illetve a Független Kisgazdapárt. Ha jelszavaik között keressük ezt a célkitűzést, akkor ezt a Cavour-tól eredő, majd Montalambert által a politikai katolicizmusba beemelt, s nálunk báró Eötvös József által képviselt „szabad egyház a szabad államban" elvben fedezhetjük fel. Ám a hatalom egyre nagyobb mezőit meghódító baloldali, marxista pártok elsősorban a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt - együttműködve egyes demokrata és liberális polgári csoportokkal, amelyek az aufklärizmus emlőin nevelkedtek, a francia típusú szeparációt vallották programjuknak. így az egyházak, felekezetek helyzete és sorsa azon dőlt el, hogy Magyarországon polgári demokrácia lesz-e, avagy a baloldali marxista 9