Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)

I. MAGYARSÁG, MAGYAR KULTÚRA ÉS IRODALOM A HATÁRON TÚL. - Dr. Görömbei András: A határon túli magyar irodalom.

legfontosabb számunkra az, hogy egy olyan Magyarországot teremtsünk, amelyik megtartó erő lehetne. A szétszórt magyarság irodalmáról kell szólnom. Az irodalom meggyőződésem szerint a nemzetnek az egyik vagy talán a legfontosabb megtartó eleme. Azért, mert az önazonosságnak, az identitásnak a legfontosabb eszköze a hagyományoknak, a nemzeti szellemnek, a nemzeti lelkületnek az ápolása. S a magyar kultúra még mindig nagyon erősen irodalomközpontú kultúra, tehát az irodalomnak nagyon fontos szerep jut ebben. A kisebbségbe szóródott magyarság első gesztusa az volt, hogy próbálta magát megszervezni, próbálta a megmaradás útját keresni. Erre sajnos Magyarországtól megfelelő segítséget sem a múltban, sem a két világháború közötti időben, sem később nem kapott. A két világháború közötti időben a hangos, túl hangos irredentizmus okozott óriási károkat, az 1948 utáni időszakban pedig a félreértett internacionalizmus, a kommunista kormányoknak az az elgondolása, hogy ne is emlegessük a magyar sorskérdéseket, problémákat, mert ezzel elrontjuk a jó viszonyt a szomszédainkkal. így történhetett meg, hogy amikor az ötvenes évek elején Veres Péter egy novellát küldött a rádiónak, s a novella így kezdődött: „Álmomban Erdélyben jártam, menyasszonynak valót kerestem" — akkor azzal küldték neki vissza a novellát, hogy magyar író álmában se járjon Erdélyben. Ez a tragikus anekdota jellemzi, jellemezte azt a több mint négy évtizedes gondolkodásmódot, amelyik elvezette a magyarságot addig, hogy a legnagyobb mérvű nemzetszűkítést hajtotta végre önmagán, amikor azt hangsúlyozta számtalan esetben, hogy a magyarság a magyar állammal azonos. A magyarság számára ez természetesen elfogadhatatlan. Aki a kisebbségi problémákat szóba hozta évtizedeken keresztül, arra a nacionalizmus bélyegét sütötték, pedig ez nem volt más, mint egy nemzet egészséges önvédelmének, egy nemzet veszélyeztetettségének a tudatosítása, önvédelmének az ébresztése. A kisebbségi magyar irodalmak, a sajátos körülményeikből következően, egymástól is elkülönültek valamelyest az idők folyamán. Más volt ugyanis a történelmi hagyományuk, más az elhelyezkedésük, más a létszámuk. A csehszlovákiai magyarság 500 km hosszan, vékony sávban, többnyire ötezernél kisebb lélekszámú falvakban, kisvárosokban élt, természetes, hogy nem alakulhattak ki olyan belső, sajátos, elkülönítő kultúrcentrumai, mint annak az Erdélynek, amelyiknek sok századon keresztül önálló magyar kultúrája, hatalmas hagyományai voltak. Erdély 49 városából 42-t magyarok alapítottak, hetet szászok. Erdélynek már a XVI. században európai hírű magyar iskolarendszere volt. Tudjuk, kultúránk nagyjai felerészben onnan származtak. Tehát különbözés is létrejött az egyes irodalmak között. A különbözést a különböző népek mentalitása is ösztönözte, és a különböző kulturális hagyományok is, a belső értékek is. Sajátos hasonlóságok is létrejöttek természetesen. A kisebbségi magyarság számára az anyanyelvhez való ragaszkodás rendkívül fontos lett, a kisebbségi magyar irodalmak mindegyikében hatalmas értékű szépirodalmi vonulat védi, ápolja a magyar nyelvet, Domonkos István Kormányeltörésben című versétől Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvéig. Egyszerűen azért, mert az anyanyelvhez való ragaszkodás, a veszélyeztetett anyanyelvhez való ragaszkodás a megmaradás egyik legfontosabb eleme volt minden időben. Anakronizmus is lehet ez a nyelvközpontúság sokak számára, azonban nem ez a törekvés anakronisztikus, hanem maga az a történelmi állapot, amelyben mindmáig erre is szükség van. Az is megfigyelhető a kisebbségi magyar irodalmakban, hogy az irodalom fogalmát tágabban értelmezik, mint a magyarországi irodalomszemlélet. Tehát az irodalom fogalmába a néprajzosokat, a történészeket, filozófusokat is belesorolják, egyszerűen azért, mert a szelle14