Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)

I. MAGYARSÁG, MAGYAR KULTÚRA ÉS IRODALOM A HATÁRON TÚL. - Dr. Pozsgay Imre: A magyarság helyzete Európában.

ra, az akkori választás lehetőségére, látjuk, hogy eleink — Bizáncra és Rómára egyaránt te­kintgetve — bölcsen döntöttek, az egész nemzet sorsát meghatározó ügydöntésben vettek részt. Ezzel nem lekicsinyelni akarom a ma előttünk álló feladatokat, hanem arról szólni, hogy ne essünk aránytévesztésbe, amikor egy ország döntés előtt áll. Gondoljuk meg, hogy ebből a döntésből Norvégia és Svájc kihúzta magát, mert csupán a belépés hasznát, illetve ká­rát teszik mérlegre. Kívülmaradásuk mellett az érdek szempontjai szerint döntöttek. Meggyőződésem, hogy Magyarországnak érdeke, hogy tagja legyen a NATO-nak s az EU­nak, de hogy miként, arról érdemes szóim. Kétségtelenül van történelmi jelentősége az elhatá­rozásnak, nem lehet lekicsinyelni azt, ami előtt állunk, a döntés előkészítésének erőfeszítéseit sem akarom lekicsinyelni, de a magyarság reális esélyeit is számba kell vennünk. A NATO és az EU tagság kétségtelenül befejez egy történelmi folyamatot Magyarország javára — ha bekerülünk. Igaz ugyan, hogy mi mindig Európa része voltunk, fennhangon em­legettük „védőbástya" szerepünket, de Európa ezt nem méltányolta, mert érdekeltségi köreit tekintve ez már kívül esett a közvetlen hatáskörén. Most hatáskörébe kerülhetünk. Ettől a pillanattól kezdve Magyarországért ugyanannyi felelősséggel tartoznak, mint bármely más or­szágért. Az a szempont azonban, hogy ugyan nem Szent István-i méretű, de nagy jelentőségű ez a döntés az ország történelme szempontjából, nem lehet kurzuskérdés, ez nem egyik vagy másik sikerpolitikájának a része, hanem a nemzet elhatározásának függvénye: az országot, a nemzetet meg kell kérdezni. Örömmel tapasztalom, hogy a parlamenti pártok is arra a köz­megegyezéses formára jutottak, hogy mind a NATO, mind pedig az EU tagság ügyében egy konzultatív népszavazáson a társadalomhoz fordulnak azok a politikai erők, amelyek ezt a kérdést kezelik. Ugyanakkor illúziókeltésre sem szabad felhasználni az egyik vagy másik európai intéz­ménybe történő belépésünket, szellemi és morális válságunkat magunknak kell megoldani. Az ebből eredő gondjainkat itthon kell megoldani. Ha megfigyeljük az 1947 óta, 1949 óta, 1955 óta, az osztrák államszerződés óta hozott döntéseket, minden társadalmi döntés mögött ott van az a társadalmi tény, hogy azokat az országokat vették föl, amelyek meg tudják oldani a problémáikat. Ez feltétele felvételünknek, az UNIO-s tagság pedig nem gyógyír bajainkra. Ellenkezőleg, oda csak ép nemzet léphet be. Egyetlen út ahhoz, hogy nemzetünk megtalálja magát: a tevékenység, a munka. Ellenkezőképp minden hitegetés, csodavárás újabb csalódás­sal járhat, talán még nagyobbal, mint amilyennel a rendszerváltás járt 1990 után. Akkor még megérthettük, hogy egy szűk körű tapasztalat miatt a magyar ember a világot járva azt látta, hogy szabadság, demokrácia és jóléti állam adekvát fogalmak. Ez azonban csak munkával, a nemzet belső megerősödésével érhető el. Ha azt is tudjuk, amit a Marshall-segély ötvenedik évfordulóján az amerikai elnök kijelentett, azaz, hogy nem lesz segélyprogram, még tisztáb­ban fel kell ismernünk, hogy csak belső erőforrásainkra támaszkodva tudunk kilábalni baja­inkból. Mindezekkel együtt Magyarországnak vannak esélyei arra, hogy tagja legyen Európa in­tézményeinek, ha a problémák megoldásával megteremti szuverenitását, amit alkuba vihet az európai kooperációba, hiszen érdekérvényesítő intézményekről, szervezetekről van szó. Ugyanakkor Európának is érdeke, hogy Közép-Kelet-Európa felé terjeszkedjék, hiszen — a hódító terjeszkedések idejének lejárta után — csak saját kontinensén terjeszkedhet. Ha ezt nem teszi meg, másodrendű térséggé süllyedhet a tőkekoncentráció jelenkori, világarányú alakulását tekintve. Ennek a bizonyítékait kell feltárni, s tervekbe kell illeszteni a kapcsolat­felvételhez. Ezekkel kell bebizonyítani az egyébként ott is rövid távon gondolkodó államoknak 10

Next

/
Thumbnails
Contents