Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)

I. MAGYARSÁG, MAGYAR KULTÚRA ÉS IRODALOM A HATÁRON TÚL. - Dr. Pozsgay Imre: A magyarság helyzete Európában.

rendszerből, amelyet parancsba adtak nekünk, s amelyet e parancs-, időnként rémuralmi formák között néha kijátszani, néha túlélni kellett. Ez már önmagában is jelzi, hogy Magyarország és a magyarság — leveretései és kényszerintézmények ráerőltetése ellenére is — életképes tudott maradni, a rontás ilyen-olyan romboló hatásai nem kezdték ki a nemzet törzsét. Bizonyos túlzó állítások ellenében is vallom, hogy ez az életképesség a kiindulópontja a jövendő megteremtésének. A rendszerváltozás komoly teljesítménye a magyarságnak. Mostanában különböző riportsorozatok, televíziós produkciók és egyéb kezdeményezések formájában visszatekintő programok születnek, amelyek az egész társadalomnak bemutatják a rendszerváltás körülményeit, előzményeit. Amit ebben fájlalok, az az, hogy kezdik lekicsinyelni a magyarság teljesítményét ebben a dologban, operettesítve, s a könnyű műfaj világába átterelve azt, ami a hetvenesnyolcvanas években történt. Olyan világtörténelmi összefüggésekbe helyezik az eseményeket, amelyek tükrében úgy tűnhet fel, hogy megint csak kis pont voltunk itt a történelmi átalakulásban. Ennél a gondolatnál azért időzök el, mert ezzel önbecsülésünket támadjuk meg, azt rontjuk le. Igenis, a magyarság kezdeményező képessége nyilvánult meg a rendszerváltásban és téved az, aki úgy véli, hogy ez egy könnyed „sasszé" volt egyik rendszerből a másikba. Aki ezt állítja, az nem emlékszik arra, hogy mit jelentett az a szó, hogy „Szovjetunió", s hogy mit jelentett az a birodalom maga, ahonnan nyers és kíméletlen üzenetek érkeztek minden szabad mozdulatra. 1953-ban Berlinben, 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában, 1979-ben Afganisztánban. Mi ezt a Szovjetuniót ismertük, s aki itt kezdeményezett, az ennek tudatában, s ennek a birodalmi szellemnek és szemléletnek az ismeretében kezdeményezett. Ezért mondhatnám azt is, hogy világtörténelmi kezdeményező szerepet játszott a magyarság a rendszerváltással, hiszen először kísérelte meg, hogy átvezessen egy sztálinista fogantatású, később puha diktatúrává szelídült rendszert a szabad világba és demokráciába, mintegy iniciátora volt annak az összeomlásnak, ami bekövetkezett. Ez volt az a teljesítmény, amivel a magyarság ismét magára vonta a világ figyelmét. Ha vaktában keressük helyünket a világban, s nem számolunk a fent említett tényezőkkel, akkor ismét eltévedünk, utat veszítünk, mint már annyiszor a történelemben, s az önsajnálat, önmagunk lebecsülése, végül az önfeladás lesz az egyetlen lehetséges magatartásformánk. Ez az önfelmérés, közelmúltunk helyes ismerete és értékelése lehet az az egyetlen fókusz, amelyben találkozhatnak ezek a tapasztalatok és tanulságok, akár helytörténeti kiindulópontból, akár az egyetemes történelem látószögéből közelítünk Magyarországhoz. Ezt a tanulságot azért kell megerősíteni, mert az európai intézményekkel való kapcsolataink építése feltételezi az önismeretet, s az ebből fakadó önbecsülést. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy összes gondunk az előző rendszer örökségéből fakad. Nem igaz az sem, hogy a rendszerváltás után már nem is történtek hibák, legfeljebb bajlódások az előző örökséggel. Bár ott van a mentség minden cselekedetünk mögött, s e mentség lényege, hogy a világtörténelemben először változtattunk így rendszert. Semmiféle tapasztalat nem előzte meg, legfeljebb az emberi történelem ismerettárából meríthettünk, s bizonyos prognózisokat készíthettünk akkor, amikor a rendszerváltási készülődés zajlott. Ez azonban nem elegendő mentség az elkövetett hibákra, tévedésekre. A rendszerváltás után is — főleg hatalmi ambíciók és kielégítetlen törekvések miatt — születtek olyan döntések és mulasztások, amelyek megtetézték ennek a válságnak a következményeit. E tévedések, melléfogások, a kontármunkából fakadó dilettantizmusok tovább nehe8