Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)
III. A HELYISMERETI MUNKA HATÁRON TÚLI TAPASZTALATAI. - Kiss Gusztáv: A szabadkai bibliográfiák tanulságai.
KISS GUSZTÁV A SZABADKAI BIBLIOGRÁFIÁK TANULSÁGAI A Vajdaságban a múlt megismerése az ott élő népek identitásának kérdésével fonódik egyre szorosabbra. A történelmi folyamatosság megtalálása több évszázados gond. A válság, ami az elmúlt évtizedekben Kelet-Európában változásokhoz vezetett, az önazonosság, az identitás kérdését a legelsők között vetette fel, a többnemzetiségű közösségekben pedig prioritásként jelentkezett. így nem véletlen, hogy a múlt megismerése újból különösen fontos szerepet játszik a Vajdaságban élő népek számára. Ezt — Bori Imre gondolatait követve, dióhéjban összefoglalva — kíséreljük meg bemutatni a jugoszláviai magyar irodalom történetének példáján. Ez — mondani sem kell — korántsem egyedülálló hazánkban. A jugoszláviai magyar irodalom létrejöttében az 1918 őszén bekövetkezett nagyarányú történelmi és társadalmi-politikai változások kapták a legnagyobb szerepet. Az OsztrákMagyar Monarchia felbomlott, új nemzeti államok keletkeztek, közöttük a Szerb-HorvátSzlovén Királyság is. A békeszerződések kijelölte határok a mai jugoszláviai/vajdasági magyarság kultúrájának határait is jelentették, s egyúttal mindazt, amiben az ottani magyar szellemi élet kifejtheti hatását, ahonnan közönségét és alkotóit várhatja. A megrázkódtatások, melyek az átalakulással jártak, Vajdaságban alapjaiban rengették meg az ottani magyar kultúrát Az elszakítottság érzése, az eme érzésből táplálkozó „hagyománytalanság", majd az ehhez társuló a „provincializmus réme, a vidékiesség" tagadhatatlanul meghatározták sorsát. Az önészmélés folyamatában a hagyománytalanság már-már nézőpontjává vált a két háború közötti éveknek, gondoljunk Szenteleky Kornélra, de az utána következőknek is. Megfogalmazódik a gondolat, miszerint a „vajdasági ég alatt külön magyar sorsnak külön kultúra" kell, — amennyiben a fennmaradására gondol. Bori Imre utal elsőként arra a történelmi tényre, (Irodalmi hagyományaink, 1971), hogy a jugoszláviai magyar kultúra csak 1918-ban született, a magyar szellemi élet, kultúra története Vajdaságban viszont évszázadokkal mérhető. Ez a szempont múltismeretünk elmélyítésének törekvésére hatott ösztönzőleg. Egészen más megvilágításba került kultúránk hagyományszemlélete. „Nem vált tartalmatlanná Szenteleky Kornél panasza a hagyománytalanság érzése miatt, de bizonyítást nyert, hogy a vidék szellemi öröksége s annak a „területiség" meg a „sajátos vonások" elve szerinti értelmezése kettős irányultságú ismeretekhez vezethet. Egyrészt erősíti és tartalmassá teszi a „külön sors, külön irodalom (kultúra)" gondolatát, másrészt, minthogy e vidék szellemi előtörténete a magyar kulturális és irodalmi tudat leválaszthatatlan része, a jugoszláviai magyar irodalmat minden sajátosságával és különállásával együtt magyar irodalomként határozza meg." (Bányai János, in Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története, 1993.) Az „előtörténet", a „helytörténet" így válik meghatározóvá az identitás kérdésében. Ennek feltárása szellemi életünk — a többi itt élő néppel egyetemben — meghatározó jellemvonása. 55
