Gyüszi László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok III. országos tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. (1997)

II. A HELYISMERETI ÉS EGYÉB BIBLIOGRÁFIÁK, MINT A KUTATÁSOK FORRÁSAI. - Bényei Miklós: A településtörténeti bibliográfiák készítésének dilemmái.

cikkeket, forrásközleményckct is; pl. a Kecel története és néprajza (1984) c. kötetben olvasható 417 tételből kb. 340 (több mint 80 %!) nem helyi információkat hordoz. (A teljesség kedvéért megemlítendő a harmadik, ugyancsak jól ismert, de a mi műfajunktól már egészen távol eső forma is, amikor az irodalmi hivatkozások csak a lábjegyzetekben találhatók meg.) Tehát elemzésem tárgya az önálló szellemi alkotásnak tekintendő, eleve helyismereti bibliográfiának készült és a második világháború után megjelent retrospektív településtörténeti címjegyzékek általam látott csoportja. Szám szerint 48 összeállításról van szó; ezek időrendbe sorolt leírásai a tanulmány I. számú mellékletében láthatók. Ennél bizonyára több bibliográfiát adtak ki, de talán ez a mennyiség - még inkább a földrajzi és kronológiai megoszlás - is kellően reprezentatív, kellő alapot kínál az általánosítható következtetések levonására, a meghatározó szemléleti tendenciák kimutatására. Már e viszonylag magas szám is arra késztet, hogy az egyenkénti analízist, értékelést mellőzzem, ennélfogva igyekszem a minősítésektől is tartózkodni. Csupán arra vállalkoztam, hogy néhány tartalmi-metodikai kérdést kiragadva bemutassam: a bibliográfusok milyen válaszokat kerestek, adtak ezekre; másként fogalmazva: hogyan oldották fel vagy próbálták feloldani az alkotói folyamatban sűrűn jelentkező dilemmákat, illetve azok egy részét. Hangsúlyozom: a terjedelmi korlátok valóban csak néhány probléma szemügyre vételét engedik meg; így egyáltalán nem szólok az anyaggyűjtés technikájáról, a lektorálásról, a kiegészítő részekről, a tipográfiai megjelenítésről, alig érintem a forrásbázist és a bibliográfiai leírásokat. Egyébként - kölcsönvéve Kertész Gyulának a kurrens helyismereti bibliográfiákkal kapcsolatos váci ötletét - a tanulmányozott jegyzékek legfontosabbnak vélt paramétereiről, jellemzőiről egy táblázatot is készítettem; ez lett a II. számú melléklet, amely a városok és községek betűrendjében tárja fel a jelölt információkat. Nem tagadom: egy történész-könyvtáros számára csábító gondolat volna a téma történeti, kronológiai megközelítése is, de ez végképp szétfeszítené a rendelkezésemre álló kereteket. Annyit azért mégis kiszámítottam, hogy 1945-50 között egy (2,09 %), 1954-60 között 4 (8,33 %), a 60-as években 6 (12,5 %), a 70-es évtizedben 14 (29,17 %), a 80-as években 16 (33,33 %) s végül 1990-95 között 7 (14,58 %) településtörténeti bibliográfia látott napvilágot; ezek az adatok, arányok - úgy vélem - valamelyest tükrözik, az érdeklődés és főleg a feltételek időbeli változásait. S még mindig a számoknál maradva: a szóban forgó összeállítások közül 30 (62,5 %, azaz közel kétharmad) önálló kiadványként jelent meg, 18 (vagyis 37,5%) pedig rejtetten, évkönyvben, tanulmány- vagy szöveggyűjteményben, monográfiában stb. Önállóan vagy rejtetten? - ez akár az első kérdésünk is lehetne, ám a tapasztalatok arra intenek, hogy nagyon sokszor ez nem az előzetes elképzelés, hanem a mindenkori lehetőségek függvénye. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. Az önálló bibliográfiáknál elvileg csak terjedelmi megfontolások vetődhetnek fel, a gyakorlatban viszont egyéb tényezőket (források hozzáférhetősége, rendelkezésre álló idő, a konkrét cél stb.) is mérlegelni kell. A rejtett jegyzékeknél sokat nyom a latba a befogadó, ún. anyakötet kiadójának, szerkesztőjének szándéka (pl. a feltárás szintjét, az adatok menynyiségét illetően), gyakran igazodni kell a kötet tematikájához, szerkezetéhez, szinte mindig kimarad a mutató, nemegyszer az eligazító bevezetés stb. Az önálló kötet vagy füzet forma a szó szoros értelmében önálló életet él, de előfordul, hogy kívül reked a potenciális felhasználók látókörén, vagy hamar elfelejtik. A rejtett bibliográfia valaminek a része ugyan, de annak révén könnyebben bekerül a tudományos vérkeringésbe, közelebb jut a kutatókhoz és léte hosszabb távon is rögzül azok tudatában. Talán itt célszerű megemlíteni - ami egyébként az első mellékletből pontosan kiolvasható -, hogy a településtörténeti bibliográfiák kiadóinak többsége könyvtár (megyei, városi, községi), de múzeumok, levéltárak, tanácsok, illetve önkormányzatok is akadtak, akadnak közöttük, sőt a nyolcvanas évek vége felé két figyelemre érdemes helyismereti ösz42