Mezey László Miklós (szerk.): Helytörténész könyvtárosok I. országos tanácskozása : Vác, 1994. július 27-29. (1995)

[I. NAP]. - Zágoni Jenő: Helytörténet és kutatómunka Székelyföldön.

neti vonatkozású anyag látott napvilágot. Kiemelkednek a már említett Szádeczky Lajos, valamint Szabó Károly és Jakab Elek müvei. 1857-ben a Háromszék megyei Imecsfalván jött létre a Székely Nemzeti Múzeum, melyet 1879-ben Sepsiszentgyörgyre költöztettek. Végleges elhelyezést a Kos Károly tervezte épületben nyert, 1913-ban. Ez az intézmény napjainkig a Székelyföld legjelentősebb kutatóműhelye. Létrejöttéhez nem kevés köze volt Kossuth Lajosnak, aki Turinból a háromszéki küldöttség révén Bem tábornok kitüntetéséi és más személyes tárgyait is a Székely Múzeumnak adományozta. Ezen a tényen felbuzdulva az egész történelmi Magyarország területéről is rendkívül értékes adományok érkeztek. Az intézmény könyvtárában őrzik az Apor Kódex néven ismert nyelvemlékünket is. Itt található Bem tábori nyomdája, Gyárfás Jenő, Barabás Miklós és sok más képzőművész alkotása. A néprajzi, természettudományi, régészeti és történelmi részleg is nagyon gazdag. A múzeum régészei honfoglaláskori sírokat és számos templom maradványait is föltárták. Az egész Székelyföldre vonatkozó helytörténeti irodalomnak 1890-től itt jelent meg legtöbb közleménye. Orbán Balázs monográfiái és a milleniumi kötetek mellett legjelentősebb a Szabó Kár oly-Szádeczky Lajos által 1872-től megjelentetett Székely Oklevéltár hét kötete, amelyet később Barabás Samu, napjainkban pedig Demény Lajos és Pataki József folytatnak. A tíz kötetes dokumentumgyűjtemény az 1219 és 1776-os évek közötti századokra terjed ki. A párizsi békediktátumot követően - amely a székelység és az egész magyarság történelmének a legtragikusabb eseménye volt - különösen a Székelyföld népének rendkívül nehéz volt a talpraállás. Hiszen egy, számára majdnem ismeretlen nép uralma alá került. Ezt a tényt sokan több mint 70 év után sem tudják felfogni. Ez olyan, mintha most itt elrendelnék, hogy mától kínai fennhatóság alá kerültünk, az ő nyelvüket kell beszélnünk és az ő hitüket kell követnünk. A román hatóságok elfoglalták a hivatalokat, tanítók, rendőrök, majd papok árasztották cl a színtiszta magyar falvakat. A lakosságot ortodox templomok építésére kötelezték. Az állami iskolákat és egyetemet, az egyházi tanintézeteket átszervezték, illetve megszüntették. A hivatalokban betiltották a magyar szót. Tették mindezt annak ellenére, hogy a békediktátum megkötésekor a román kormány a nemzetiségekre vonatkozó jogi garanciákat vállalt. A lelki és fizikai traumából való ébredés harsonáját Kós Károly, Zágoni István és Paál Árpád a Kiáltó Szobán (Kolozsvár, 1921) fújta meg. A makacs ellenállást az önszerveződés, az idegen uralom jogsértéseinek ország-világ elé tárása váltotta föl, melynek elsősorban a Lúgoson kiadott Magyar Kisebbség című folyóirat és annak román nyelvű testvérlapja adott hangot. Az utóbbi német és francia nyelvű szövegekel is közölt a külföld részére. Az egyházak nagyobb szerepet vállaltak a népnevelésben, az új keretek és lehetőségek között a régi művelődési intézmények önfenntartó módon kezdtek működni. 1924-ben Erdélyi Szépmíves Céh néven előfizetéses alapon irodalmi könyvkiadó vállalkozás jött létre, melynek 166 megjelentetett kötete között a legnagyobb székely írók, Tamási Áron, Nyíró József, Bözödi György és mások kaptak he26