Mezey László Miklós (szerk.): Helytörténész könyvtárosok I. országos tanácskozása : Vác, 1994. július 27-29. (1995)

[I. NAP]. - Zágoni Jenő: Helytörténet és kutatómunka Székelyföldön.

lyet. Irodalmi életünkben meghatározó jelentőséget nyert Benedek Elek hazatérése. Maga köré gyűjtötte a fiatal írókat, lelket öntött beléjük és székelyföldi, illetve egész Erdélyre kiterjedő körutat tett velük. Cimbora néven gyermeklapot indított, székely népmeséket gyűjtött és dolgozott fel, de a világirodalom legjelentősebb mesegyűjteményeiből is számosat megjelentetett. A két világháború között nagy jelentőséggel bírtak László Ferenc és Roska Márton régészeli kutatásai, Csutak Vilmos és Cs. Bog át s Dénes történelmi művei és népművelői tevékenysége. Ha cenzúrázva is, számos vidéki lap és egyháztörténeti kiadvány megjelenhetett. 1929-ben Sepsiszentgyörgyön kiadták a Székely Nemzeti Múzeum Emlékkönyvét, melyben Kós Károly, Huszka József, Kodály Zoltán, Keöpeczi Sebestyén József és még sokak rendkívül értékes tanulmányokat közöltek. A második világháborúig, különösen Románia fasizálódása idején, egyre inkább korlátozódott a székelység művelődési élete. Tudományos ismeretterjesztő lapok még megjelenhettek, melyek közül kiemelkedik a Bányai János által szerkesztett Székelység, melyben néprajzi vonatkozású írásokat is közöltek. A második bécsi döntéskor a Székelyföld is visszatért az anyaországhoz. A háború ellenére is számos honismereti kiadvány, útikönyv, emlékkönyv jelenhetett meg, újból megélénkült a hírlapirodalom is. A városok, egyházak kiadványai mellett a nagyobb községek és egyesületek újságokat adtak ki. A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Nemzet című napilap Kóréh Ferenc főszerkesztősége alatt újból országossá vált és külföldi tudósítói is voltak. Az újságban számtalan újabb régészeti, helytörténeti és a Székelyföld nagyjaira emlékeztető írás látott napvilágot. Ebből az időszakból jelentősek még Bözödi György, Sántha Alajos, Mikólmre és mások székelyföldi és a bukovinai székelyek hazatelepítésével kapcsolatos művei is. Az 1944. augusztus 23-i események - amikor Románia korábbi szövetségesei ellen fordul - a székelyek tízezreinek újabb menekülését váltotta ki. A szovjet csapatok előrenyomulását a Székelyföldön a román fasiszták mészárlásai követték. Ezt tették Szárazajta és Csíkszentdomokos védtelen lakosságával is. A munkaképes férfiakat cukorrépaszedés és útépítés ürügyén a földvári és hídvégi haláltáborokba vitték. A románok embertelenségei a szovjet parancsnokság fülébe is eljutottak és helyőrséget, illetve magyar közigazgatást és polgárőrséget vezettek be. Az 1947-es párizsi békeszerződés véglegesítette a jelenlegi határokat. Ez bizonyos fokú magyar autonómiát is jelentett, ami az anyanyelvű oktatásban, az újból - most már magyarok által cenzúrázott sajtóban nyilvánult meg. A Magyar Népi Szövetség és elnöke, a székelyföldi Kurkó Gyárfás egy ideig fékezte a magyarellenességet. Ehhez taktikai megfontolásból partner volt Petru Groza miniszterelnök is, de már 1947-48 folyamán megkezdődött az évszázadok óta működő, vagy éppen csak akkor létrejött magyar intézmények lépcsőzetes felszámolása. A Magyar Népi Szövetséget Bukarestbe költöztették, megszüntették az összes erdélyi gazdasági és közművelődési intézetet. A külföld felé porhintés céljából 1952-ben létrehozták a Magyar Autonóm Tartományi, melyet 1960-ban átszerveztek, majd 1968-ban megszüntettek. Az egész célja a Székelyföld elrománosítása volt. Magyar területeket románhoz, románokat a magyarhoz csatoltak. 27