Mezey László Miklós (szerk.): Helytörténész könyvtárosok I. országos tanácskozása : Vác, 1994. július 27-29. (1995)

[I. NAP]. - Győri Erzsébet: A könyvtárak helytörténeti munkája az 1990-es évek elején.

ciálatlansága - elsősorban szintén pénzügyi okok miatt. Egészen biztos, hogy a városi könyvtárak most külön törődést, szakmai foglalkozást - fogalmazzunk nyíltan: módszertani foglalatosságot - igényelnek amellett, hogy biztosítani kellene visszamenőleg az önálló gyűjtés megkezdéséig számukra a megyei könyvtárakban, felsőoktatási intézményekben, illetőleg könyvtáraikban felgyülemlett anyag feltárt változatát; a legszerencsésebb a gépi adatbázisból való leválogatás lenne. A hétköznapi élet számos mozzanata arra utal, hogy ki kellene bővíteni gyűjtőkörüket: például az utcanevek változásai; régi térképek, telefonkönyvek; választási - parlamenti és önkormányzati egyaránt - propagandaanyagok; a helyben keletkezett és ténybeli, csak az adott helyre jellemző információkat tartalmazó helyi kiadványok egész sora (híradók, heti és havi lapok, kalendáriumok, közgyűlési határozatok, s az önkormányzatok számos más anyagának a gyűjtése, városi televízió, kábeltévék műsorai stb.). A helyi nyomdák újra jelentőséggel bírnak, igencsak növekszik az aprónyomtatványok száma, helytörténeti, helyismereti szerepe, mondanivalója. A feltárás helyzetét vizsgálva arról lehet számot adni, hogy több helyen megindult a gépi adatfeldolgozás, s a kialakított adatbázisok fontos forrásai a tájékoztatásnak, időnként a közhasznú információnak. Sajnos, csak a legritkább esetben találkozunk párhuzamos munkával, tehát azzal, hogy a keretek megszilárdulásáig, az eldöntendő kérdések mérlegeléséig a hagyományos és gépi feltárás módszerei egyaránt éljenek, illetőleg egymás mellett éljenek. Az esetek nagy többségében az a jellemző, hogy van egy komoly számítógépes várakozás, melynek következtében a régit már nem, az újat még nem alkalmazzák, s ezenközben esztendők telnek el. Vannak igazán jó kezdeményezések is, ahol a retrospektív munkát is elvégezték, s a kurrens feltárás is folyamatos. A baj ott van, hogy sokan évek óta várakoznak a TEXTLIB-re, amely program most is csak ígéri magát. Persze emellett különféle rendszerek élnek egymás mellett, s megéri a szomszédolásra fordított időt ezek megismerésére. S remélhetőleg e három napban is sokat fogunk egymástól tanulni. Itt tartom fontosnak megemlíteni, hogy a gépi rendszerek a kartotékoknál lényegesen könnyebben teszik lehetővé a központi lelőhelyjegyzékek elkészítését, az adatok cseréjét, de természetesen ehhez szükség volna a rendszerek egységesítésére vagy legalább a konvertálás fellételeinek megteremtésére. A gépesítés teszi lehetővé az imént emlegetett városok számára átadni a gyűjteményből azokat az információkat, melyek róla szólnak, de nála nem találhatók meg, s ezzel megvethetnénk az alapját a városi könyvtárak adatbázisainak. Mert ugyanis nem azt látom járható útnak, hogy a megyei könyvtárak gyűjteményéből kiemeljük magukat a dokumentumokat, melyek az adott városra vonatkoznak, mert ezzel szegényebbé tennénk a most jól funkcionáló gyűjteményeket. Az információk átadása a retrospektív gyarapításra is módot ad, de tájékoztatásra mindenképpen. Az öncélú gépesítéstől kell óvnunk egymást, s főként attól, hogy a jól felépített cédulakatalógusokat szétszedjük és áldozatul vessük egy meg nem konstruált és csak remélt erényű gépi feltárás kedvéért. Nem lehet elégszer hangoztatni a párhuzamosság elvének alkalmazását. Tudom, hogy erre joggal vetik közbe kollégáink: hol van erre idő és pénz? Igaz, a párhuzamosság lassítja a munkát, de cserébe kínálja a megbízhatóságot.