Házi Tájékoztató, 1940. október

1940-10-11 [1940]

Bo "Ei/Rn üelgrad ,október 10, /í&gyar Távirati Iroda/ A magyar-román ellentét tárgyában a jugoszláv 3i ! tó igyek­szik megnyugtató hangnemben irni. A Politika már cimében is kiemeli, hogy Ith^ya-rországon cáfoljak a német csapatok átvonulásának hirét. A Pravda csütörtök deli kiadása szintén helyet ad annak a hivatalos cáfolatnak:. Ugyan­csak a^Pravda közli nagy címfeliratban, hogy gróf Teleki miniszterelnök ki­jelentése üzerint a romániai raagyarüldözések hirei sokban túlzottak,amit szemboailit a lapfnyilaskrrrsztesek türelmeolen beszédeivel. A Pravda bu­dapesti telefon jelentése a magyar-román vita békés elintézését várja és' Ber­linből szintén olyan jelentéseket közöl, hogy Németországban biztosra veszik a feszültség békés eszközökkel való eláimitasát, amellett a lapok helyet adnak több kisebb magyartá^.gyu hirnek.amelyck az eddigi megtorlásokról és egy kolozsvári román főkonzulátus megnyitásáról szólnak. Szerepel azonicivül Horia Sima brassói beszédének rövid kivonata Rador-jelentés alapján. qf DÖ/DÖ/Mn Me London, október 10./Reuter/ oiotaichinak, Kina londoni nagykövetének ny ila tkoaata szerint a burmai ut megnyitása elégtétel Kinának és barátainak. Ezzel egy­szer s mindenkorra vége van a kibékitésre irányuló politikának, amely annyi szerencsétlenségnek volt okozója. Hála Kina hősiességének és kitar­tásának Japán ma kétségbeejtő szoriteba került Kinában, nem tud segiteni sem sa játmagánj sem tongelyszövetségesein sem a Távolkelotenisem egyebütt. Japán a tengely leggyöngébb része, mert seregei és légicrejo Kinában van elszórva - mondotta buotaichi - és mert anyagi forrásai egyre apadnak, a nép maga pedig belefáradt a háborúba./MTI/ W Mn/Mn Me Bukarest, októbur 10./Német Távirati Iroda./ Itteni politikai körök szerint Pop Valér követ Berlinbe és ííanoilcscu volt külügyminiszter Rómába utazik. Utazásuk célja a sorozatos nehézségek ós problémák megbeszélése, amelyek Srdély egy részének Magyarországhoz való visszacsatolásával kapcsolatban az ezen a területen élő román lakosság ügyében keletkéz tok./yMTl/ DÖ/DÖ/Mn Vé London, október 10./Reuter/ A légiig i minisztérium hirszolgálati irodája közli: A parti védelem Blenheim-tipusu bombázói meglepetés­szerűen megtámadóták az elmúlt éjjel Boulegnet. A bombák felgyújtották a pályaudvart és a kikötő raktárait. Bombázóink megtámadták a bresti ki­kötőben tartózkodó német torpedórombolókat és a kikötő berendezését./I.ÜTI/ Bo Ei/Rn Ho Bel g r á d,október 10./Hagyar Távirati Iroda./ Cadere oolgrádi román követ csütörtökön délelőtt felke­reste Zágrábban Subasics norvát bánt és átnyújtotta neki a román koro­na-rend nagykeresztjét. A román követ ezután meglátogatta Macsekot, a kormány alelnökét is. Délbon Subasics bán ünnepi ebédet adott Cadore tiszteletére.

Next

/
Thumbnails
Contents