Házi Tájékoztató, 1928. január-február

1928-01-07 [1902]

p § P á r i s január 7. /Magyar Távirati Iroda./ A Populaire nemcsak a francia sajtot, a népszövetséget és a nagyhatalmakat vádolja azzal, hogy a szentgotthárdi incidenst ágyon akarjak hallgatni, hanem már a kisantant magatartását is kifogásolja, mert szerinte az elsimmtás erdekében Prágában és Belgrádban is befolyások érvényesülnek. Talán ezek az események megzavarhatnak a most folyó francia-olasz tárgyalások ked­vező menetét ? - kérdi a lap. Bethlen egyébként igyekszik más irányba terelni az ügyet, távirati ügynöksége azonban hiába jelenti, hogy a szál­lítmány más országnak volt szánva, mert ezen a flagrans hazugságon rajta­kapták. A lap ezután közli Bukarestből az Indreptarea cikkét , s Magyar­országlelki lefegyverzését követeli. Ugyancsak közöl egy a román sajtó hangulatáról szóió hirt ss, amely egyhangúlag igen gyanúsnak tartja az esetet, s benne a trianoni szerződés flagrans megsértését látja. A lan közli a prágai Reform információját, mely szerint a kis­antant közös akciót készít elő az ügyben. A Havas-, tegnapi táviratunknak utolsó szakaszát közli, amelyet a sajtóban egyedül a Populaire reprodukált* p § P á r i s, január 7. /Magyar Távlati Iroda./A Figaro és Hu­manité a román sajtó hangulatáról szóló hitt, az Excelsior pedig a prágai Reform hirét repprodukálja. Az Excelsior Hayas-ny©mán közli a Pravo Lidu hirét, mely sze­rint tavaly gyümölcsrakomány cimén ugyancsak hadianyagot csempésztke Magyarországra. Ezt a hirt közli még az Echo de Paris és a Matin is. ™™ot+ B ' U + k-i a * 6 Január 7./Orient Radio/ A Dreptatea, a nem­íf-lí ön« S8 3?i* lapJa > k iJ ele nti, hogy Magyarország szomszéd országainak vagy kulon-kulon, vagy pedig a kisantant szervezete révén,közbe kell lép­ni ok Magyarország állandó lelki fegyverkezése ellen. A magyaroknál tral­kodo revanse-légkörnek politikai magyarázata van. A mostani vezérek a pa­raszt-tömegek nyomása alatt állanak, akik a földek felosztását követelik, ugy amint az Romániában és Csehországban történt. Ettől a kérdéstől a fi­gyelmet a nemzeti kérdés felvetésével igyekeznek elterelni, hogy ilyen mólon fenntartsak a mostani szociális állapotokat. Magyarország a kalan­dok utján halad./MTI/ 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents