Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1982-02-01 / 2. szám
1982.XIX.évf.2.sz. Hazai Tudósítások 11- A VP-gént eddig meg sehol sem állították elő. Ugyanakkor a VP-molekula - ami kilenc aminósavból áll - egyrészt elég rövid ahhoz, hogy reális célként tűzzük ki a szintézisét, másrészt elég hosszú ahhoz, hogy előállításánál a génszintézishez szükséges összes technika alkalmazására szükség legyen. Ez jó alapként szolgálhat arra, hogy a jövőben nagyobb gének előállítását is célul tűzhessük ki. Az alig egy év alatt elért eredmény története természetesen messzebbre nyúlik vissza. Ott kezdődik, hogy dr.Simoncsits öt évig a nukleotidok kutatásával foglalkozott. Ezután - 1977-ben - egy éves ösztöndíjjal Angliába ment, ahol Cambridge-ben a kétszeres Nobel-dijas Frederick Sanger csoportjában dolgozott. Itt a munkatársával együtt kidolgozott egy teljesen uj módszert, amelynek alkalmazásával meg lehet határozni a nukleotidok sorrendjét. Ez a módszer nagyon gyorsan elterjedt a kutatók között, és ma már világszerte használják. Dr.Simoncsits a hazatérése után - két kollegájával - Szegeden folytatta tovább kísérleteit.- Az elért eredmény után a VP-génnel való további munka már nem a mi feladatunk - mondja dr.Kari Csaba. - Azt már intézetünk génsebészetén ültetik be egy baktériumba, hogy a baktérium "termelje" ki a VP-t. Természetesen ezután is még sok enzimológiai és sejtgenetikai feladat megoldása vár a gyakorlati hasznosítókra. o