Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1982-02-01 / 2. szám
1982.XIX.évf.2.sz. Hazai Tudósítások 10 Magyarországot, a negyedikből Angliát és Franciaországot, az ötödikből Spanyolországot és Jugoszláviát, a hatodikból Braziliát és a Szovjetuniót várja a legjobb 12 közé. Szepesi György, az MLSZ elnöke úgy vélekedik, hogy a sorsolás hozhatott volna könnyebb ellenfeleket, de nehezebbeket is, véleménye szerint egyik ellenfél sem legyőzhetetlen.- o -AZ ELSŐ MAGYAR GÉtTSZ INTÉZ IS Tavaly november végének egyik reggelén három fiatal férfi hajolt izgatottan egy frissen előhivott film fölé a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének egyik laboratóriumában. A film a laikusnak nem mondott semmit, de a kutatók úgy pillantottak a képekre, mint egy diadalmi jelvényre. Dr.Simoncsits András, Cserpán Imre és dr.Kari Csaba végrehajtotta Magyarországon az első génszintézist. Ez olyan teljesítmény, amellyel a világon mindössze öt ország kutatói dicsekedhetnek.- Miért kezdték meg a génszintézisre irányuló kutatómunkát?- A modern molekuláris biológiai kutatásoknak a közeljövőben ez nélkülözhetetlen módszere lesz - válaszolja dr.Simoncsits.- Munkánk egyébként szorosan kapcsolódik az utóbbi évek egyik tudományos "slágertémájához", . a génsebészethez /genetic engineering/. Az a gén, amelyet a szegedi kutatók hozták létre, a vazopresszin nevű fehérje előállítását "vezérli". A VP /rövidítsük igy/ az agyalapi mirigyben termelődik. Ha például baleset vagy betegség kárt okoz az agyalapi mirigyben, megszűnik vagy csökken a VP termelődése. Ilyenkor a beteg naponta igen sok folyadékot űrit - ennek mennyisége elérheti a 25 litert is! Az ilyen betegek egész életükben vazopresszin-lcezelésre szorulnak.- Miért választották kutatásuk célpontjául éppen a VP-gén szintézisét?