Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1982-05-01 / 8. szám

1982.XIX.évf.0.s z Hazai Tudósítások 4 A haza, a nemzet, a nyelv szeretete vezette a mü anyagának összegyűjtőit, elemzőit fáradságos útjaikon. Müvük azt hirdeti - mon­dotta befejezésül Németh Károly - ember, vigyázz a szép hazai tájra, felelős vagy érte. Nemcsak nyelvünknek, természeti környezetünknek is vannak rongálói. Óvd, ápold, gyarapitsd, miként anyanyelvűnket, kör­nyezetünket is. Őrizd meg mindkettőt épnek és szépnek, hogy az utánunk jövő nemzedékek is csodálhassál!. Ez is hazafias kötelesség. A magyar nyelv hete alkalmából lói rendezvényt láthatnak­­hallhatnak az érdeklődők Zala megyében.- o -Az Oscar-dij után INTERJÚ SZABÓ ISTVÁNNAL A díjkiosztás ceremóniájánalc másnapján már itthon volt. Ma­radhatott volna még Szabó István - a többi díjnyerteshez hasonlóan - Los Angelesben, élvezhette volna a sikert, de a szigorú magyar légitár­saság nem cserélte ki repülőjegyét egy későbbi járatra. így Budapesten, az Objektiv stúdióban beszélhettünk a Mephisto rendezőjével. Ön abban a nevezetes Máriássy Félix-osztályban végzett a fő­iskolán 1960-ban, amelynek tagjai a Balázs Béla Stúdió megszületésé­nél bábáskodtak. Az akkori osztály ma a magyar filmművészet élvo­nalát jelenti. Ezek a tények, amelyeket mindenki tud. Kevéssé is­mert azonban sokul! személyes indíttatása. Ön például, miért lett filmrendező?- Hosszú ideig orvos szenttem volna lenni. Aztán az isko­lámban, a Toldi Gimnáziumban alakult az iskola századik jubileumára egy szinjátszócsoport. Itt játszottam, rendeztem is, például a Csongor és Tündét, s ha jól tudom, ebben játszotta élete első szerepét Haumann Péter, a Madách Szinház kitűnő művésze. Nagyon érdekelt akkoriban a szinház, de ami a film felé forditott, az egy könyv volt: Balázs Béla A látható ember cimü kötete. Ennek hatására kezdtem el fotózgatni a barátaimmal, sorozatokat, etűdöket készítettünk, majd jelentkeztem a főiskolára. Máriássy Félix és Makk Károly osztályába. Fölvettek. T

Next

/
Thumbnails
Contents