Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-08-15 / 15. szám
1981.XVIII.évf.15.az. Hazai Tudósítások 12 Erikával. Az USA-ban és Kanadában, Svájcban és az NSZK-ban, vagy így is mondhatom: Rómában, Amszterdamban, Oslóban és Helsinkiben - a "térkép” számos pontján, anyanyelvűkben gyakran egy szál magukban, máskor különböző kisebbnagyobb szellemi műhelyekben élnek a szerzők. Ki mérnök közülük, ki pap, ki professzor, ki nyomdász, csak kevesen "főfoglalkozású" írók. Három nemzedék szólal meg antológiánkban: szemléletmódok, stílusok, irányzatok sokféleségét fogja egybe a kötet. Köztudomású, hogy Cs.Szabó László egyik legkitűnőbb esszéistánk; könyvünkből kitetszik: "másodállásban" elsőrendű poéta is. Külön hely illeti meg a "besorolhatatlan" Határ Győzőt. Ő tagadja líránk megszentelt hagyományait, "ideológiátlan" munkássága az ember elmagányosodását hirr deti - merőben új nyelven. Nincs helyünk itt a többi idősebb szerzőt akár csak summásan jellemezni. Ezért csak jelezzük: szerepel a könyvben - többek között - Békés Gellért, Rezek Sándor és Tűz Tamás is... Oellegzetes, már-már meghatározó karakterét adják a nyugati magyar lírának a harmadik nemzedékbeliek. /Davarészt olyan költők, akik 1956 után kerültek külföldre./ Talán András Sándor, Bakucz Gózsef, Horváth Elemér, Kemenes Géfin László, Kibédi Varga Áron és Siklós István versei mutatják legszembeszökőbben e költészetnek a hazaiétól eltérő hangját, szemléletét. Mi a különbség? Ők - hiszen már anyanyelvi fokon beszélik az adott nyugati nyelvet - természetesen más kulturális és irodalmi éghajlat alatt élnek. Számukra T.S. Eliot, Ezra Pound vagy akár a legújabb francia líra nem fontos és értékes szellemi importcikk, hanem közvetlen környezet, "test- és lélek-közeli" élmény. Nem azt jelenti ez persze, hogy odakinn netán a "modernebbek”, idehaza pedig a "maradiak" és "vidékiek" írnak. Ez félrevezető jellemzés, hamis szembeállítás lenne. Csupán arról van szó, hogy közülük többen merülnek el szívesen a nyelv és a költészet eszközeinek búvárlásában, többen feszegetik a mesterség határait, mint az itthoniak közül.- E különbözésben is sajátos versképeket közölnek a párizsi Magyar Műhely költői...- Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor a nyugati magyar avantgárd költészet "kemény magvá"-nak számít. Ők a legelszántabb kísérletezők. Ha nem volna félreérthető, azt mondanám: a magyar műhelyesek a vizuális költészet “megátalkodott" igehirdetűi és hittérítői. Ezért az antológiában irodalmunk egyéni színeként ők is hangsúlyos helyet kapnak. /A vizuális költészet egyébként nem ismeretlen tájainkon. Ezt művelik az újvidéki Uj Symposion kör költői Tolnai Ottótól Ladik Katalinig. Itthon pedig a "minden lében /otthonos/ kanál", Tandori Dezső mutatta meg legutóbbi hatvani "verskiállítáaán", hogy e vizuális világban is járatos./- A kötet rövid utószava, s a szűkszavú jegyzetek kíváncsivá teszik az embert-: lesz-e folytatás?
