Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1981-08-15 / 15. szám

1981.XVIII.évf.15.sz. Hazai Tudósítások 13- A könyv tájékoztató része csakugyan lakonikus, 8 azt a látszatot keltheti: e költészetről csupán ennyit tudunk. Valójában persze, jóval töb­bet ennél. Mégis el kellett dönteni: érdemea-e a szépírások rovására erre több helyet szentelni. Végül is úgy döntöttünk: itt most ennyi elég. Cs.Szabó Lászlót idézve: "az írók jobbik részé”-vel, remélhetőleg, külön is megismer­kedhet az olvasó. Éppen Cs.Szabó Lászlónak például, tudomásom szerint, két könyve: válogatott esszé-, illetve novelláskötete is megjelenik. Kölcsönös gazdagodás- A könyv, ha könyv: szolgálat. A Vándorének mit kíván szolgálni?- Az elkülönülés, a kizárólagosság ellenében, a nyitottság jegyében készült ez a kötet. S éppen ízlésünk, eszményrendszerünk, meggyőződéses hi­tünk szellemében fogadja a befogadásra érdemest, 8 a - kihívásokat. Abban a meggyőződésben, hogy nem a bezárkózás, hanem éppen a válaszadás a hűség. S kölcsönös gazdagodás, ha mindenre - itt is, ott is - fogékonyak vagyunk. Mert ez is párbeszéd, méghozzá a javából, hiszen értékcsere. A nemzetinek szükségszerű korrelátuma az egyetemes emberi. Az anyanyelv mégoly távoli hangjai - a lírában különösképpen - egymást kiegészíthetik.

Next

/
Thumbnails
Contents