Hazai Tudósítások, 1979 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1979-01-01 / 1. szám

1979. XVI. évf. 1. sz. Hazai Tudósítások 3. Az országgyűlés legutóbbi határozata kimondja, hogy a forgalomban nagyobb gondot kell fordítani uj megoldásokra. Részben szervezési, részben műszaki feladat a gyorsvillamos ötletének megvalósítása. Két javaslat van: előbb a Hungária körúton, később a Nagykörúton kapna védett pályát a villamos. A gyorsvillamos olcsóbb, mint a földalatti vasút, s ha kisebb is a teljesítménye, a zárt pálya aránylag rövid idő alatt megépíthető. Legnagyobb negyed Káposztásmegyeren épül majd fel a főváros egyik legnagyobb uj negye­de. A munka előkészítése megkezdődött. A tanács uj pályázata elárulja, hogy az előzetes javaslat szerint az 1980-as években 24 ezer lakást kívánnak itt átadni. Vagyis körülbelül százezer pesti kaphat ezen a területen otthont. Ilyen hatalmas negyedhez kell földalatti vasút is. A régi elképzelés szerint az észak-déli vonal Megyeri úti ága érintette volna az építkezést. Az uj elgondolás: Újpestről hosszabbítják meg a földalatti pályát. A metró épitése várhatóan 1983-ban eléri az Árpád-hidat, 1984-ben az Árpád utat, 1986-ban pedig az újpesti vasútállomást. Megyeren kap majd helyet az észak-pesti szabadidő központ és az evezős versenypálya. Villamos motorvonatok a főváros körül Naponta százezrek utaznak Magyarországon vasúton a lakóhelyükről munkába. Csupán Budapest körzetében 140 ezer dolgozót szállít a MÁV; további 140 ezer főváros­környéki dolgozó a Volán és a BKV jármüvein jut el munkahelyére, illetve haza. A városkör­nyék 11 vasútvonalából eddig hat fölé került villamosvezeték, többé-kevésbé lépést tartva az igényekkel. A jelenlegi menetsürüség csúcsidőben már megfelelő, ám a többi időszakban ke­vésbé, S általában zsúfoltak a vonatok. A pályák terheltsége miatt - a nemzetközi és távolsági személyforga­lom, valamint a teherszállítás is itt bonyolódik le - egyelőre nincs mód a járatok sűrítésére. Kedvező változások várhatók ugyanakkor a jármüállomáiy folyamatos egységesítése, a Kőbánya- Kispesti közös vasut-metró állomás kiépülése, valamint a Nyugati pályaudvar metrócsatlakozásá­nak elkészítése nyomán (az utóbbi állomásra öt irányból érkeznek a bejáró utasok). A tömegközlekedés jövőbeni alakítását a vasútnál is tudományosan megalapozott távlati tervek szolgálják. Az eddigi vizsgálatok szerint a hagyományos mozdonyos­­személykocsis szerelvények felújításánál kedvezőbb eredmény várható a HÉV-hez hasonló villa­mos motorvonatok beállításával. így az átlagos utazási sebesség óránkénti 55 kilométerre emel­kedhet, a kisebb egységek gazdaságosabban üzemeltethetők és az utasáramláshoz igazodva meg­felelően növelhető a menetsürüség.

Next

/
Thumbnails
Contents