Hazai Tudósítások, 1971 (8. évfolyam, 5-24. szám)
1971-04-15 / 8. szám
1971, VIII. évf. 8. sz. Hazai Tudósítások 4. A MAGYAR IRODALOM KÜLFÖLDI TERJESZTÉSÉNEK PROBLÉMÁI Az első kérdés: mit terjesszünk? Lássuk, miben értünk el "világpiaci" színvonalat! Miniszoknyában. Fociban is egykor. Most nem. De komolyra térve: van amiben nem kell szégyenkeznünk. Zene, matematika, néha a film. És főképpen: lirai költészetünk. Ebben nemcsak egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalők, hanem a világirodalom lirai költészetének elérjük a legmagasabb fokát; elérjük azt, ami a zenében Liszt-Bartók-Kodály színvonala. Csakhogy őket nem kell lefordítani. Nem illúzió az, hogy a magyar lira egyenrangú a világlirával. De illúzió az, hogy a külföldi olvasó Petőfit úgy ismerje, mint Lisztet; hogy József Attilát, Radnótit, Úlyést úgy ismerje, mint Bartókot; hogy Kassákot úgy ismerje, mint Moholy Nagy Lászlót. Moholy Nagy kisebb jelenség ugyan, mint Kassák, mégis a világ minden múzeumában tudják, hogy ki. De nem tudják, ki Kassák. A másik nehézség: a lirai költészet szerepe Nyugaton más, mint nálunk. Már a példányszám is más. Tiz-husz-harmincezres példányszámban fogynak el nálunk verskötetek, József Attila százezres példányszámokban. A lira kevésbé kenyér és bor Nyugaton. Ha megkíséreljük is a "frontáttörést", akkor is a mi legnagyobbjainknak ott kisebb a jelentősége. Nálunk egy-egy költő neve az egész történelmet fölidézi. Balassi a végvári harcokat, a kuruc költészet Rákóczi szabadságharcát, Radnóti a fasizmust, Illyés a nép fölemelkedését, egy-egy költőnkből rekonstruálni lehet Magyarország történelmét. Egyetlen irodalomban sincs a lirának ilyen, a népnek gerincet adó kohéziós ereje.Dantét is csak szakértők tudják lábjegyzet nélkül olvasni. A magyar költőkhöz is egész lábjegyzet-dzsungel kellene. Azt az ábrándot kell - sajnos - szétoszlatnom, hogy a magyar lira könnyen átvehető. Petőfi Szeptember végén cimü költeményéről vannak kitűnő fordítások. De ha azok alapján meg akarjuk győzni az olvasót, hogy a legnagyobb magyar költő legnagyobb versét olvassa, többé magyar költőt kézbe nem vesz. Csak hasonló formátumú kortárs Petőfi fordíthatta volna le jól. A fordithatóság másik problémája a formai hűség. Mint minden dogma, ez is kerékkötő, noha a felejthetetlen és pótolhatatlan Gara László francia nyelvű antológiája (Seuil kiadás, Párizs) a formahüség jegyében készült, és máig is a legjobb, amit a külföldi olvasónak nyújtani tudunk. A líra fordithatósága a XIX. századi klasszikusok és a Nyugat nagyjainak szintjén reménytelen, legjobb esetben létüket be lehet csempészni a szükebb irodalmi köztudatba, tanszékek, diákok, filológusok világába. Mi a helyzet a mai magyar klasszikusokkal: Mőriczcal, Karinthyval, Krudyval? Karinthy legjobb dolgait lefordították. De hogy baj van, rögtön sejtették, mert az angol nyelvű lektorok el sem mosolyodtak, pedig a fordítások mesterművek voltak. Mégis visszhangtalan maradt. Krudyt Sebestyén György fordította németre, elfogyott az utolsó példányig. Mégis a legkedvezőbb kritika is Krudyt Proust-epigonnak nevezte. Mit tehetnénk mégis például a mai magyar próza terén? Jóllehet, a mai fiatal Írók korántsem Bartók-utódok, mégis hogyan lehetne a magyar irodalmat a magyar zenéhez hasonló módon közel vinni a külföldi közönséghez? Bartók megtalálta a huszadik század zenei formanyelvét; amint és ahogyan haliam akarják, mindazt az általános emberi és a magyar életérzésről adekvát módon el tudta mondani, egy lépéssel előbb járva a koránál. Forma és tartalom elválaszthatatlan egysége: a modem, az egyetem es-sajátságos lehetőséggel: Jancsó, Fábri, Kovács, Szabó, Gáli István, Kosa, Sára. De a siker angyalának lábát csak akkor lehet elkapni, ha ő is nyújtja. O pedig csak akkor nyújtja a lábát, ha az iró minél többet mond el müvében a mai magyar társadalomról, a mai magyar emberről, egyszersmind a "condition humaine"-ről. — o — Boldizsár Ivánnak, a magyar PEN Club ügyvezető elnökének előadása, amely az I. Anyanyelvi Konferencián hangzott el.
