Harangszó, 1945
1945-01-21 / 3. szám
1944. január 21. H). HARANGSZÓ fák volna, hogy: „egy a szükséges" dolog!“ — otthonaikban Őreá hallgatni! Pedig egyszer fölszáll majd erről a földről ez a vérpárás köd és elszáll ez a sátáni mosoly, hogy újra meglássák a Krisztus királyi arca, mert most is mindig Övé az utolsó szó! Őt hallgassátok harcosok, mert () adja az erőt."' Öt hallgassátok könnyesszemű HéQi trásoK. emberek, mert Ö adja a vigasztalást. Őt hallgassátok kétkedők és aggodalmaskodók, mert Ő adja a biztatást. üt hallgassátok bűnösök, mert Övé az ítélet. És Öt hallgassátok mindnyájan emberek, mert Ö a Király, az Isten Fia, Ő adja az — életet! Friedrich Lajos. Csendesítsd meg lelRem ifdborúit, v id ámítsd meg a soR gondolRodds miatt megepedt szívemet Óh én szabadításomnak Istene! ki noha megtartod a te frigyedet és fogadásodat mindazoknak, valakik poenitentiát tartván Hozzád megtérnek, mindazáltal mégis nem szűnnek meg Tehozzád sokszor úgy kiáltozni, mintha ugyan megszegvén esküvéssel tött szövetségedet elhagytad volna őket: úgy félnek és reszketnek, hogy még nem is tudják mit kelljen és mint kérni Tetőled, hanem mint a fecske csak csivognak és mint a galamb csak nyögnek az ő lelkek háborgásában: Én is azoknak szegény és holt eleventársa, hordozván a Tetőled reám bocsáttatott félelmeket és rettegéseket, éjjel és nappal szivem szakadva kiáltok Hozzád, míg- len feledkezel énrólam és míg rejted el a te orcádat éntőlem? Meddig hagyod óh Uram az én lel kernet a kételkedésekkel tanácskozni és az én szívemet ide s tova hányódni az én kétséges gondolatimnak habjaitól? Siralmas vélekedésemben meddig hagysz engem veszekedni? lmé az én könnyhullatá- som évő kenyerem gyanánt van én- nékem és az én lelkem csak hábo- rog énbennem, mint a szélvésztől megindíttatott bús tenger, melyben úgy elhagyta magát, hogy még vigasztalást sem akar venni. Miért vetsz meg engemet? mert a te búsul ásid általmenvén énrajtam, még elmémet is megtompították és ezért a félelmek mindenfelől megszorítottak engemet, midőn még éjszaka is megtartóztatod szemöl- dekimet, hogy ne aludjanak: avagy el akaród é 0ram veszteni a te kezed munkáját? mert ha az én bűneimért elvetsz, jaj hová lészek! Térj meg Uram! a le haragodból és a te búsúlásodban he feddj meg engemet, hadd szabaduljak meg a sok vélekedő gondolatoktól. Csendesítsd meg lelkem háborúit, vidámítsd meg a sok gondolkodás miatt megepedt szívemet a te igéretidnek állandóságával, hogy ne hitetlenkedjen, hanem adhassak dicsőséget, elhivén, hogy amit ígértél s megmondták megcselekedhe- ted mint Mindenható, meg is cse- lekeszed, mint Igazmondó és hű kegyes Atya. Ha mikor azért erőtlenségem miatt háborgók elmémben, sirattasd és út áltasd meg vélem azt s juttasd eszembe, hogy nem töröd el a megtöredezett nádhoz hasonló töredelmes lelket, sem a füstölgő csepiihöz hasonló romlott szív kí- vánságit nem oltod el és hogy a te erődet az én erőtlenségemben végezed el. Ha mikor bűneim üldöznek, újítsd meg velem kötött szövetségedet és emeld fel lelki szemeimet, hadd nézzek édes Jézusomra, mint felemeltetett érckígyómra és nyughassam meg Benned, hogy Őérte megbocsátottad minden bűneimet. Ne verd meg szívemet hitetlenséggel, sem pedig a te félelmedtől való elidegenedéssel, hanem nyújtsd le az egekből segítő karodat s ragadj kézen, hogy el ne merüljek a kétségben, ki szintén silyedezőn vagyok a kételkedések tengerében, hogy ha mikor kételkedem is, de mindenestől ne essem kétségbe. lm azért a te parancsolatodra Hozzád indultam én, igaz hitet s élő vizet szom- juhozó bűnös ember, adj innom hát az élet forrásából és neveljed erőtlen hitemet: végy fel mint hű Pásztor engem gyenge beteges Ju- hocskádat és hordozz a te kebeleiben, mint az Édesanya járni nem tudó gyermekit, mind utolsó órámig, amint megígérted. Ébreszd fel azért hinni kívánó szívemet, hogy nézzek a te mondásodban való igazságodra, szövetségedben való állhatatosságodra, szeretetben vali hűségedre: mert Te megígérted, esküvéseddel megerősítetted és a te Szent Lelkeddel-megpecsételted, hogy nem akarod vesztemet, sőt inkább életemet, apért megkegyel- mezsz minden álnokságimnak. Láttasd meg vélem ezeknek betöltését és adj erőt a hitben meg- fáradott lelkemnek, megvirágoztat- ván ily nemes vallástétellel még » legkeservesebb halálos szorultságokban is: Én is jól tudom, hogy az én M egváltóm él és hogy az utolsó ember a földből feltámad és minekutána felébredek ebben a testben, meglátom az Istent. Ámen. Buiilosó Magyarok füstölgő csépije c. 1676-ból való imádságos könyvből. Kárhozat vagy Örökélet? Két egymással merőlegesen ellentétes állapot. Ismerős nevek. Még az iskola padjaiból ragadtak ránk. Talán egy hittanóra feledhetetlen emléke, vagy-egy A mélységből kiáltok Hozzád, Uram! megrázó igehirdetés ültette őket a gondolkozásunk melegágyas kertjébe. Sőt többet tudunk róluk: a halál utáni állapotnak az elnevezései. Vagy az egyik, vagy a másik lesz az én sorsom is a halál után. Igen, mert személyes szóvivője, védőügyvédje van bennem mindkettőnek. A kárhozat fővezére és megszemélyesítője a sátán, vagy más néven ördög, aki gyűjti a maga katonáit. Az örökélet szóvivője pedig a Golgotára menetelő szelíd és alázatos Krisztus. Szakadatlan küzdelmet folytatnák egymással, fgy volt már az első emberpár édenjétől kezdve egészen a napjainkig. Vájjon miért, vagy kiért harcolnak? Te érted és én értem, hogy hatalmukba kerítsenek, aztán a szolgálatukba állítsanak. Tehát harc folyik, még egy másik láthatatlan háború is, amit kevesen -veszünk ésrre: Nézzük csak, mi is lehet a szónak az igazi, hamisítatlan értelme. „Kárhozat“: kárt hoz az ember számára. Nem veszed észre? Világos, mert amit itt „élet“-nek mondunk, mindazt megtaláljuk benne. Boldogság, jólét, önzés, könnyelműség, mindezt korlátlan -mennyiségben adagolja. Hogyan, hát akkor mégis mi kárt hozhat? — kérdezhetné valaki. -— Legmeghatározottabb felelet erre az lehet, hogy kárt, veszedelmet hoz arra az életre, melyet Jézus ezekkel a szavakkal határoz meg: Én vagyok az út, igazság és az élet.'.. (János 14:6.) Merő hiábavalóság, esztelen, balga felfogás tehát a mi élettel kapcsolatos hiedelmünk. Hiába vagyunk jó jövőbeKék krístílytóF. Irta: Hambraeus Axel. Fordította: Ordas Lajos. (Folytatás.) Amikor apa a nagy dalai gyülekezettől elbúcsúzott, az embefék ajándékot akaitak neki adni. Apa akkor készült negházasodni és saját fészket rakni. S mindannyian tudták, hogy szegény pap. Mert apa soha semmit nem tartott meg magának, hanem mindent odaadott a szegény embereknek. Az emberek azt akarták, hogy rendes lakása legyen neki is, fiatal feleségének is, ezért gyűjtő- íveket köröztek az egész gyülekezetben. Senki sem adhatott egy koronánál többet. Kevesebbet lehetett adni. Amennyit tetszett. Minden adakozó ráírhatta nevét a gyüjtőivre. Amikor elkészültek a gyűjtéssel, összefogták a gyüjtőiveket és bekötötték ebbe a szép bőrbe. Bengt festő még szép díszítéssel is cifrázta. — Ezer koronánál is több gyűlt egybe — mondotta Agnéta, aki már előbb is hallotta a történetet.- Ügy van mondotta anya és elpirult, úgy, mint akkor, amikor mint fiatal asszony ott állt férje oldalán és az öreg esperes átadta nekik a nagy pénzajándékot is és a szép könyvet is. A tálat azonban apa nem akkor kapta szólt Lisbet, aki ugyancsak hallotta már a történetet. A tálat Smaaland-tól kapta '— toldotta meg Costa.-- Smaalandnak csak fél lába volt fontoskodott Mats. A történetet tehát ő is ismerte. — És csak fél szeme —- egészítette ki Lisbet. És akkor anya Smaalandról mesélt. Béres volt egy nagybirtokon. Gazdag Olle birtokán. Éz volt a gyülekezet leggazdagabb földbirtokosa. Igen tekintélyes férfi. Gazdag-Olle úgy érezte, hogy azt a gyűjtést rosszul, rendezték. Miért lehetett legfeljebb csak egy koronát adni? Ö-bizonnyal százat is adott volna, sőt még az sem került volna megerőltetésébe, hogy egymaga annyit adjon, mint az egész gyülekezet együttvéve. Gazdag-Olle is megadta hát az egy koronáját, sőt felesége és itthon vagy távol lévő gyermekei után is adott egv- egy koronát. Azonban arra nem volt hajlandó, hogy a gyüjtőívet a konyhába is kiküldje a cselédlányokhoz, vagy Smaalandnak az istállóba. fgy történt aztán, hogy amikor Smaa- land egyik napon érdeklődött, hogy vájjon a gyüjtőívet mikor hozzák el a birtokra, hogy ő is aláírhassa és odaadhassa koronáját, lesújtó választ kapott. Egész héten emésztődött e miatt. A hét végén azonban felkereste azt‘az embert, aki a gyűjtést irányította. Kitűnt, hogy a gyűjtést már lezárták és az ívek a könyvkötőnél voltak. Smaaland tehát hazasántikált falábán, zsebében a zsebkendő sarkába kötött koronával. Történt azonban valami Smaalanddal az egyik napon. Gazdag-Olle keresztelési, lakomára hívta meg a papot. Mielőtt hazaindult, bekukkantott a béreskamrába. Vasárnap este volt. Smaaland a tűzhely mellett ült, amint az már szokása volt vasárnap estéken és pipáját szivogatta. A pap belépett és leült melléje. Pipára gyújtott ő is. Elbeszélgettek.. Rávette Smaalandot, hogy meséljen valamit életéből. Egész különös dolgokról esett szó. Szálltak az órák és éjfél is lett, mire a pap útnak indult hazafelé. Tűzhelyben is, pipában is elaludt a tűz. Kezdetben Smaalandról beszélgettek. Onnan származott a béres. Azt a tájszólást beszélte, így ragadt rá mostani neve is. Mire a beszélgetést befejezték, már a mennyről folyt a szó. Amikor a pap hazaindult, -megszorította a béres kezét és így szólt: — Valahányszor téged látlak, mindig a mennyre kell gondolnom. Smaaland sohse hitte volna, hogy valakinek őróla a menny jut eszébe. Meg is kérdezte, miért?- Ahányszor falábadat látom, — szólt a pap —■ arra gondolok, amit Ésaiás mond a mennyről: „Akkor a sánta ugrándozik, mint a szarvas.“ Ezzel indult is. Smaaland azonban úgy érezte, hogy szobájában fény gyulladt. Olyan világos lett minden, mintha más világba került volna. Úgy aludt el ezen az esten Smaaland, hogy elmondott egy zsoltárverset, melyet kiskorában anyja szokott esténként énekelni,: Reám borul az éjjel, De biztatnak reménnyel Ott fenn a csillagok. Hogy engem is a mennybe Felvisz az Ür kegyelme, Ha a földtől megválhatok. így történt aztán, hogy Smaaland egész szívvel ragaszkodott a fiatal paphoz. ' Nemcsak .azért, mert megtisztelte azzal, hogy a gazdag ember bőven megrakott asztalától bejött az ő béreskamrájába és a tűzhely mellett elszívott vele együtt egy pipát. Hanem azért is, mert mondott neki valamit a mennyről, amitől világossá lett az éjjel és könnyű a fáradságos vándorút. Egy napon aztán Smaaland az ékszerész boltjában állt és megkérdezte, mibe kerül az a kék tál, amely olyan szépen ragyog a kirakatban. Kisült, hogy tízszer olyan nagy az ára, mint Smaaland magában becsülgetté. Szemrebbenés nélkül szólt azonban: — E mellett döntök! — Mert így mondják az "előkelő vásárlók. Erre Smaaland elment a takarékba, betétkönyvéből valóságos vagyont vett ki, megvette a tálat és egyenesen a papiak felé tartott. —- Kimaradtam a gyűjtésből — szólt de fogadja el tisztelendő úr ezt a kis tálat annak az estnek emlékére, melyen kamrámban ült és a mennyről beszélt nekem. Kristályból való emléket akartam adni,.mert a bibliában szó van arról, hogy kristály a mennyben is van. Mire anya bevégezte a mesét, a kandallóban kihamvadt a tűz. Kicsi Mats anyja nyakát átölelve el is aludt. Gösta azonban, a kis filozófus, nagy komolyan megszólalt: — Nem csoda, hogy az a tál olyan szépen muzsikál! (Vége.)