Harangszó, 1944

1944-07-30 / 31. szám

LapftdafdoDOs: Dunántúli Luther Szövetség Megjelenik minden vasárnap. Beolvadt lapok: Jöjjetek énhozzám, Falvidéki Luther, Lelki Harmat. 35, évfolyam. Főszerkesztő: SZABÓ JÓZSEF Felelős szerkesztő: LUKACS ISTVÁN 1944. július 30. 31. szám. Alapította: KAP1 BÉLA 1910-ben Szerkesztő-bizottság elnöksége: D. KAPI BÉLA, D. RAFF AY SÁNDOR, TÚRÓCZY ZOLTÁN. KUTHY DEZSŐ püspökök. Telei#«: 17—fi. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.524. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Győr, II., Petőfi-tér 1. Aratás, vetés. Ne tévelyegjctek, Isten nem csúfoltatik meg; mert, amit vet az ember, azt ara- tándja is. Mert, aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet: aki pedig vet a léleknek, lélekből arat örökéletet. (Gál. 6, 7—S.) A világ is arat. Aratja, amit ve­tett. „Hogyan is lehetne kívánni Istentől, hogy mást érleljen, mint amit vetettünk. Ha pedig megérleli azt, amit a világ vetett, Isten kár- hoztatása rövidlátó ostobaság. Mi­kor a vetés ideje volt, nem kellett a tanács, az intés. Ez a világ jobban tűit”- coss7*#éaC£L vesszjík-c. hogy Isten engedte megérni, en­gedi aratni, sőt learatíaíja velünk vetésünk gyümölcsét. Isten nem engedi magát megcsúfoltatni. Di­csősége ma ebben ragyog, hogy érvényt szerez ennek az igének: amit vet az ember, azt aratandja is. Neki nem is kell villámot cikáz- tatni, felleget dörögtetni, kénköves esőt hullatni. Tökéletesen elég, ha engedi learattatni és learattatja azt, amit vetettünk. Mit is aratunk? Veszedelmet és pusztulást. Népek és nemzetek tel­jes pusztulását. Akik még meg­maradnak, azok is olyanok lesz­nek, mint a koronájától megfosz­tott facsonkok. Életek, drága éle­tek pusztulását, nemcsak férfias harcban, hanem nekivadult, öldök­lő, őrjöngő öldöklésben. Anyagi értékeink észbomlasztó pusztítá­sát. Ugyanez a pusztulás képe lát­ható az emberi lelkekben is. Szü­netnélküli nyugtalanság, örökös rettegés, babonás szerencsevárás, szánalmas vergődés. Hol van hát a vetési hiba? Aki a testének vet, az arat veszedelmet. Mivel a világ aratása is pusztítás és veszedelem, a vetését ott hibáz­ta el, hogy a testnek, ennek az anyagi világnak vetett. Még Istent is letagadta és megtagadta, mert nincs testben való élete — noha Krisztusban még az is van — és nincs az anyagi vi­lág korlátái közé szorítva. Vetet­tünk a testnek és így megcsúfolt bennünket. Ki hitte volna. Most kénytelenek vagyunk belátni. Van azonban más aratás és ve­tés is. Aki pedig vet a léleknek, lélekből arat örökéletet, örökéle­tet, amelyiknek itt a világban ilyen gyümölcsei vannak: szeretet, sze­lídség, jóság, hűség stb. Igazi lé­nyege és koronája pedig: együtt Istennel és Krisztussal. Kovács Géza. Turórzy Zolién püspöki Jelentéséből. Az egyházzal kapcsolatos világ- jelenségeknek Magyarországon is vannak tünetei. Nem lehet ezeken csodálkozni. Nemzetünk kettős harcot vív, egyet kint a létért, a másikat bent egy új életformáért. Tudatában vagyunk annak, hogy egyiket sem lehet diadalmasan megvívni céltudatos, fegyelmezett­séget kívánó s áldozatokat is el- váró pn'nfika nedri’ii. Egyházunk teljes erkölcsi súlyával áll harcoló nemzetünk mellett annál is inkább, mert csak aki nem akarja, az nem látja, hogy harcunk nem indul senki ellen, csak a magunkét véd­jük. A belső küzdelemben pedig küzdünk azért, hogy az új világ, melyre szükségünk van s melyet sokan várunk, olyan legyen, mely­ben kevesebb az emberi elképzelés és több az Istennek való engedel­meskedés. Tudjuk jól, hogy egyik sem megy áldozatok nélkül. Amikor megmozdulnak a történelemfor­máló erők és az idők méhében már megmozduló, jöttét sejtető új vi­lágra feszült izgalommal vár a vi­lág, amely csak abban bizonyos, hogy határmesgyén ál! s hogy a régiek elmúltak, de még egyálta­lában nem látja kibontakozni, hogy mi lesz, olyankor áldozat nélkül nincs jövendő. jaikat etetgették, pénzüket rakos­gatták, régi kisded üzleteiket bo- nyolítgatták a templomban, mit sem sejtve arról, hogy a templom Ura, az élet fejedelme, Krisztus, már az előváros utcáin vonul be­felé. Ezeket az áldozatokról tudni nem akaró embereket Krisztus kor­báccsal tanította meg arra, hogy az Urnák imádság-házára van zük- sége s hem tu í a latrok barlang­ját. Jószág nélkül maradt bethfa- géi ember, felsőruha nélküli dísz­telen sokaság, megcsonkított ko- ronájú fák, virág nélkül maradt növényszárak, összetaposott felső­ruhák, porba kevert virágszirmok, galambjaik után kapkodó embe­rek, jószágaikat remegve cibáló vásárosok, elgurult pénzük után a földön kaparászó pénzváltók ijedt hada hirdeti virágvasárnap: itt vo­nult be Krisztus. Elcsendesült temp­lom, benne tisztán csengő ige, meg­gyógyult vakok és sánták hirdetik: itt van Krisztus s vele áldozatok nyomán az új élet. Érdemes volt érte áldozatokat hozni. Egyházunk I. Kor. 12:26 örök törvénye szerint együtt szenved minden tagjával. De mégis odaáll azokhoz, akiktől áldozatot kíván a mai idő, ráteszi kezét a romokra, vagy koporsókra s Ura parancsa szerint csendesen így szól: a hazá­nak van szüksége reá. De odaáll azokhoz is, kiknek kezében marok- rafogott korbács van s megmond­ja, hogy csak annak van joga ke- zébe venni a nemzet korbácsát, akit a hazához való féltő szeretet emé.szt és csak az ellen, amire a hazának s nem neki van szüksége. Önzésnek nincs joga megbélye­gezni egy másik önzést. A temp- íornfisztögátfi Kriszttts lndüTätci mény, de szent indulat volt. Az egyház mindezt nemcsak mondja, hanem ezt a magatartást tanúsítja is. Maga is az áldozatok útján jár. Ha Magyarországon nem vagyunk is még ott, ahol egyéb országok, ha még nincs is romban annyi templomunk, már Magyar- országon is vannak rombadőlt templomok, szeretetintézmények, hősi halált haft lelkészek, pedagó­gusok, diakonisszák, presbiterek. Ernyedtség és megfélemlés nélkül szeretnénk hordozni példaadó mó­don ezeket az áldozatokat. Nem tudjuk, hogy nem várnak-e ránk még nehezebb idők is, azt azon­ban tudjuk, hogy meg van írva: „Hű az Isten, aki nem hágy tite­ket feljebb kísérteni, mint elszen­vedhetitek, sőt a kísértéssel egye­temben a kimenekedést is meg­adja majd, hogy elszenvedhessé­tek.“ (I. Kor. 10': 13.) így volt ez Krisztus virágvasár­napi bevonulásakor is. A bevonulás azzal kezdődött, hogy Jézus tanít­ványai rámutattak egy idegen sza­márra s ezzel az indokolással: „Az Urnák szüksége van reá“, elvitték. A bethfagéi ember a szamarát ál­dozta fel, a tanítványok a felső ruháikból csináltak puha nyerget, mások ugyancsak felső ruháikat vetették le „s terítették a porba dísz-szőnyeg helyett, a tömeg ide­jét és lelkesedését tette rá az ál­dozat oltárára, a pálmafák gallyai­kat, a virágok szirmaikat adták hozzá. Aki nem akart beáilani az áldozatos seregbe, azt kemény esz­közökkel tanították meg arra, hogy az áldozat kötelesség. Vol­tak, akik úgy bele voltak merülve kufár-életük üzleti zajába, hogy mit sem hallottak a virágvasárnap közeledő új élet üdvrivalgásából. Jószágaikat dicsérgették, galamb­Anyas^eníegyhá^. háborúsága. Regi magyar ének. Atya Isten tarts meg minket És szent igédben hitünkben: Rontsd meg mi ellenségeinket, És minden kegyetleneket: Kik a Krisztust háborgatni És szent székiből levetni Akarják, ötét rontani, ö híveiben kergetni. Krisztus, ki vagy Urak Ura, És sáfároknak sáfára! Jelentsed Istenségedet, És. törd meg ellenségidet. Tartsd meg minden híveidet, Te szegény keresztényidet: Hogy dicsérhessünk tégedet, Tarsd egyességben népedet. Óh Szent Lélek áldott Isten! Vigasztalj minket e földön. Légy jelen mi szükségünkben, S minden keserűségünkben. Nevelj minket igaz hitben Krisztusnak ismeretiben: Végy minket szent szerelmedben. És holtunk után örömben. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents