Harangszó, 1944
1944-06-25 / 26. szám
/ ■3i.fr »«Ufflocoi: Dunántúli Lutker SzivetíéjJ. M.|| •lenik minden vasárnap. Ja'fbradt lapok: Jöjjetek énkoazám, Falridéki Luther, Lelki Harmat. Főszerkesztő: SZABÓ JÓZSEF OPRfffaVSmx *rT353flPSU^BWíKBBHdiKC3í5íí8fSi0 Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben Szerkesztő-bizottság elnöksége: D. KAPI BÉLA, D. RAFF AY SÁNDOR, TORÓCZY 'ZOLTÁN, KUTHY*DEZSŐ püspökök. I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Győr, II.« Pet6fi-tér 1. Telefon: 17—VI. Postatakarékpénztári csekkazámla: 30.526. 35. évfolyam. 1944. június 25. 26. szám. Teljes odaadás. „Ha valaki közületek tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költségét, ha van-é mivel elvégezze?“ Lukács 14, 28. Jézus az egész világ Megváltója. Tehát minden embert keresztyén életre hív. Mégis, az evangéliumokban gyakran találkozunk jelenetekkel, melyekben a feléje áradó sokaságot hirtelen föllelkesültsége útján feltartóztatja. Ez a példázat is elzárja a Jézus követés útját azok elől, akik nem adják oda teljesen magukat. Félreérti Jézus szavát, aki azt hiszi, hogy ő kétféle csoportba osztályozza követőit. Lehetnek hősi keresztyének és lehetnek kisebb mértékkel megelégedők. Aki méltó tanítványa akar lenni, teljes odaadásra legyen kész. Azért követeli meg ezt, mert a keresztyénség ügyének mindig azok ártanak legtöbbet, akik nagyhangon beszélnek, de életükkel rácáfolnak mindarra, amit szájuk mond. A keresztyénség egyedüli lehetséges formája a teljes odaadás. Ehhez nem szükséges, hogy valaki gazdag legyen, hogy e világ szerint is a legbölcsebbek közé tartozzék, hogy mások fölé emelkedő önérzete legyen, hogy magát „erős“- nek érezze. Csak legyen kész magát egészen odaadni. így hirdeti Jézus, hogy tanítványságra alkalmasak a lelkiszegények, az alázatosak, az orvosra szoruló szenvedők. Az evangéliumok gyakorlati példákban is bemutatják ezeket. A kétfillérés özvegyasszony, a bűneiből kiáltó nő, a fogyatkozásokkal teli apostolok — megépítették a tornyot. Ma sem örül azoknak, akik érdekből, divatból, hazug szóval vallják magukat keresztyéneknek, sőt megállítja őket útjukon és nem vállal velük közösséget. Neki olyan követőkre van szüksége, akik nem ássák alá a keresztyénség hitelét, hanem a világot rákényszerítik, hogy tiszteletadással hajoljon meg a Krisztus-követő élet tisztasága előtt. Wolf Lajos. Evangélizáció 32 templomban. Pünkösd hetében Budapest evangéliumi egyházai közös evangéli- záló hadjáratof tartottak, amely alkalommal minden protestáns templomban a tékozló fiú példázata alapján ugyanabban az időben evangélizáló igehirdetés és bizonyságtétel hangzott. -Hogy a főváros protestáns népének erről a nagy eseményéről közelebbieket tudjunk, néhány kérdést intéztünk Csepreg; Béla bányakerületi misz- sziói le’készhez; az evangélizactó egyik munkásához, aki az alábbiakban felel a Harangszó olvasótábora számára. Mi ébresztette a főváros evangé- lizálásának gondolatát? Alig köszöntött be a háború ötödik esztendgjének a nehezenvárt tavasza, valami, vagy Valaki arra indította a különböz'ő egyházakhoz, mozgalmakhoz és evangéliumi egyesületekhez tartozó lelki embereket, hogy keressék az egymás-' sál való kapcsolatot. Néhány baráti jellegű testvéri találkozó után már egészhetes imahétre jöttek össze, ahol egy szívvel és egy lélekkel magyar népünk ébredéséért imádkoztak. Az imádságos könyörgést követte az alázatos felajánlkozás az ébresztés szolgálatára. Magától értetődően vetődött fel az evangélizáció gondolata, de csak akkor csodálkoztunk rá Isten előttünk járó kegyelmére, amikor egyszerre minden protestáns templom és istentiszteleti helyiség megnyitotta kapuját az evangélizáció előtt. Egyházunk vezetői nagy lelkesedéssel tették magukévá a gondolatot és készséggel vállalták a nagy ébresztő alkalom megszervezését. Felelős vezetőink megérezték, hogy a halál aratásának szőr-, nyű napjaiban egyházunknak az élet igéjét egészen szokatlan, megragadó módon kell gyülekezetünk elé vinnie, hogy minél többeknek legyen vele örökké emlékezetes személyes találkozása. Hogyan jutott tudomására Budapest népének az evangélizáció? Ma a pesti ember vizsla-szemekkel figyeli a falragaszokat. Naponként jelennek meg nagyjelentőségű rendeletek és felhívások a házak sarkain és a hirdető oszlopokon, amik mindenki életébe belenyúlnak. Amikor feltűnik a ragasztós ember a csirizes vödrével és pénzűjével, mielőtt kisimítaná a falragaszt, már sokadalom támad körülötte, akik azután kiváncsi szemekkel tanulmányozzák végiga, még nedves papirt. Egyik napon a tékozló fiú neve állította meg a rohanó pestieket és a 32 templomos evangélizáció hivogatása száradt minden utcasarkon. Az újsáurdetésében és a templomajtókban osztogatott röplapok tízezrein futott széjjel a híre. Több gyülekezetben minden egyháztagnak névre szóló meghívót küldtek, másutt a templomba soha nem járókat személyes látogatásokkal is hívogatták a megtérésre hívó szó hallgatására. S közben ötével, tízével, húszával itt is, ott is imádkoztak egész héten keresztül, hogy a hívó szó meghallgatásra találjon és Isten indítsa keresésre a'"közömbös szíveket is. Milyen volt evangélikus részről a részvétel? Ha azt vesszük, hogy milyen az istentiszteletlátogatás^ Budapesten, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyon jó. A templomok szépen tele • voltak estéről-estére. Máskor hétköznapi istentiszteletekre alig jön össze egy kis gyülekezet s most minden este vetekedett a vasárnapi főistentisztelet tömegével a résztvevők száma. Itt-ott meg is haladta. Az evangélikus templomokban 2000 és 2500 között hullámzott a jelenlevők száma. Utóösszejöveteleken is sok komoly érdeklődést láttunk. A pünkösdi úrva- csorázók száma szokatlanul felszökött. Azonban ha meggondoljuk, hogy Budapesten van 55 ezer evangélikus, akkor bizony elég kevés, csak *4—5%. Száz evangélikus közül tehát 95—96 felé se nézett a templomnak ezen a héten se. Ha a légitámadások miatti vidékre költözködéseket figyelembe vesszük, ez az arányszám legfeljebb a kétszeresére javul. A fővárosban maradt evangélikusoknak 8—10%-a törődött a leikével. A 32 templomos nagy budapesti evangélizáción is fájdalmasan kérdezhette a lelkünket féltő Megváltónk: „Hát a kilence hol van?“ Mit jelentett az evangélizáció Budapest népének? Az egymilliónak nem sokat. Az 55 ezer. evangélikusnak sem. Az élet ugyanúgy folyik tovább. Unot- tak, közönyösek, sopánkodók, pa- naszkodók, vagy aggódók és kétségbeesettek, mint azelőtt. A tékozlófiús falragaszok lekopnak, vagy újabb kerül föléjük. Az evangélium drága szavai is nagvon könnv cii feiejtődnek. Még a 2500 kózü1 is a nagy többség ni ' n ..ra;- olyan, mint Jakab apostol „feledékeny hallgatója“, aki megnézte magát a tükörben és azután elment és elfelejtette, hogy milyen volt. Ma is tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelembe visz és nagyon sokan vannak, akik azon járnak. Viszont annak a néhánynak, aki meghallgatta és befogadta az igét, nagyon sokat: halálból való feltámadást, új életet és örök üdvösséget. Olyanok is voltak, akik magukra ismertek a tékozló fiúban, őszinte könnyeket sírtak könnyelmű életük fglett. Régi haragosok kibékültek, súlyos bűnöket megvalot- tak és vágyakozó szívvel hallgatták a keresztfán szerzett bocsánat minden értelmet felülmúló örömhírét. Sok tékozló fiú és tékozló leány énekelte könnyek között Solt Lászlónak erre az evangélizációra írt. szívből jövő énekét: Atyám, ne fond karod nyakamra, Lágy ölelése fojtogat; Lehervadt régen orcám hamva, Tártsd vissza most a csókodat — Mert vétkeztem Te ellened, Nem vagyok többé gyermeked! Mik a leszűrt tapasztalatok az evangélizáció nyomán? Még mindig nem élünk tudatában a ránk váró nehézségeknek, a halál közelségének. Félő, hogy mi sem ismerjük fel a „meglátoga- tás napjait“. Gyülekezeti lelkészeket; evangé- lizációs munkásodat, hívő gyülekezeti tagokat még mindig nem hat át a lélekmentésnek felelőssége és páratlan szolgálata. Sokkal nagyobb alkalommá lehetett volna ez az evangélizáció, ha csak a munkásai és a mögéje sorakozó hívők tudatában lettek volna annak, hogy a kárhozat gyötrelmétől menekül
