Harangszó, 1944

1944-06-25 / 26. szám

118. HARANG SZÓ 1944, június 25. meg mindenki, aki meghallja és hittel fogadja az Atya hazahívó szavát. Isten végtelenül kegyelmes, hogy mégis adta ezt az evangélizációt és azon keresztül egyeseknek a megtérés alkalmát. Több imádságot! Odaszánóbb szolgálatot! Hűséges felhasználását minden adódó kegyelemórának! Kormány zónK 76. születésnapját ünnepelte múlt vasárnap, június 18-án az ország népe. A nemzet nevében szeretett vezérünket Sztó- jay miniszterelnök köszöntötte. Ezen kívül mindenütt, városokban és falvakban istentiszteleteken em­lékezett népünk az első magyar emberre és imádságban vitte hálá­ját Isten elé érte. Ha valamikor, most kell éreznünk, milyen sokat jelent az ő személye,'példája, bá­torsága, áldozatkészsége, hite, re­ménysége és hűsége minden ma­gyar számára. Most ezekben a vér­zivataros időkben, mikor népek sorsa dől el, mikor a háború för­getege a legvadabbul dúl, végtelen hálára indító, hogy előttünk világol az ő Istentől kapott tjölcsesége, átölel nemzetét féltő és mentő sze- retete. Mindezt ' megköszöntük Is­tennek és imádkozó szívvel kértük Istent, hogy tartsa még őt még so­káig testi és lelki erejében, vezé­relje Szentleikével, tanácsolja igé­jével, hogy országépítő munkáját sokáig folytathassa népünk javára, Isten örök dicsőségére! így segítik olvasóink a bombakárosultakst! Olvasóink szépen adakoznak bombakárosult testvéreinknek. Ed­dig összesen 3,147.86 P-t küldtek be a természetbeni adományokon kívül. Ebből módunkban volt a nagy győri támadás után a győri bombakárosult testvéreket segíteni a természetbeni adományokon kí­vül több mint 500 pengővel. Leg­utóbb, hogy több vidéki várost is »Békélj meg a te atyádfiával!« Szemelvény Giertz Bo: „Házát kősziklára építette“ c. nagyon jó könyvéből, melyet Wolf Lajos bu­dapesti lelkész fordított magyarra. A könyv a svéd ébredés történetét mutatja be színes képekben. A márciusi reggel ragyogó napsugár­ral köszöntött a világra. A cinkék csi­pogtak, fütyörésztek az orgonabokrokon, melyeken már duzzadtak a rügyek. Az eresz csatornáján az utolsó jégcsapok csurogtak.- A papiak délkeleti sarkán gördült fel elsőnek az ablakredőny. Az öreg pap hálószobája volt ott. Á bibliáját olvas­ta, mielőtt az óra még hatot ütött volna. Azután a nyugati sarokszobában, fönt az emeleten is megindult az élet. Itt Holle- manné lakott. Nála Spurgeon elmélke­dései kerültek sorra. Utoljára néhány hang a keleti szárnyöhMs hallatszott. Fridtfeldt a napot azzal kezdte, hogy felhúzta nadrágját és letérdelt az ágya elé. Ezen a reggelen az imádsága rövid, de bensőséges volt. A tegnapi elhatáro­zás, mint-valami hatalmas kéz nyugodott meg rajta. Teljes szívvel Istennek szen­telte magát. A vännebergi nyomorúság emléke kergette, hogy minél előbb le­menjen a lelkészi hivatalba, ahol szokás szerint munkában találta már a gyüle­kezet öreg papját. El volt készülve arra, hogy megalázás lesz számára, amikor el­mondja a hívők között történt botrányos esetet, az öregúr azonban nagyon tárgyi­lagosan és nyugodtan fogta föl az egé­szet. Megrendelték a fuvarost és üzene­tet küldtek a gondnoknak. Kilenc órakor a paróchia hintája már délnek gurult a ravelundai nagy úton. Fridtfeldt a falutól északra jobban ott­bombáztak, azonnal nagyobb ösz- szeget küldhettünk az ottani ká­rosult hittestvéreknek segítésére, így postára adtunk a szolnoki, deb. receni, miskolci, nagyváradi és ko­lozsvári lelkészi hivatal címére 400 —400 pengőt. Kifizettünk a bom­bakárosult evangélikusoknak tehát összesen 2,564.62 pengőt. Midőn ezt kedves olvasóinkkal közöljük és szívből jövő adományaikat meg­köszönjük, továbbra is kérjük szíves támogatásukat. „Míg időnk van, cselekedjünk jót mindenek­kel, kiváltképpen' pedig a mi hi­tünknek cselédeivel.“ Gál. 6, 10. 20.000 pengős alapítvány az ötvenéves jubileumi ünnepélyen Folyó hó 4-én ünnepelte a sátoralja­újhelyi evangélikus egyház templomának 50 éves évfordulójának ünnepét/ melyen megjelent Túróczy Zoltán püspök is. Az érkező püspököt az egész egyházközség és a helyi alőkelőségek megjelenésével, a templom udvarán Csajka3Endre nagy- birtokos, egyházfelügyelő, utána a fele­kezetek, hatóságok és nőegylet köszön­tötték. Délelőtt .11 órakor istentisztele­ten az igét Túróczy Zoltán püspök hir­dette. Istentisztelet után díszközgyűlést tar­tott az egyházközség, amelyen az egy­ház keletkezését ismertette, az' egyház- alapító családokról és a templom építé­sének történetéről számolt be Asbóth Lajos lelkipásztor. Kiemelkedő pontja volt a jubiláns közgyűlésnek, hogy a templom 50'éves évfordulójának emlékére Csajka Endre' és felesége sárospataki lakosok húszez.er pengős alapítványt tettek ar.ra a célra, hogy abból a sárospataki fiókegyház ré­szére Sárospatakon, a község által ado­mányozandó telken, kis templom épít­tessék. A díszközgyűlés hálás köszönetét fejezte ki e nagylelkű adományukért a bőkezű adakozóknak. Délután 5 órakor folytatódott az ün­nepély, melynek kiemelkedő szánm Tú­róczy Zoltán püspök „Isten a világhábo­rúban“ címmel tartott előadása volt. Az előadás magas színvonala mély benyo­mást tett a hallgatóságra. A vallásos est műsorán Tóth Károly sárospataki neves zenetanár szép orgonajátékával, Fülei Boda Janka hegedűjátékával, Káz- méry Béláné és Kozák Márta szavalatá­val gyönyörködtették a zsúfolásig meg­telt templom közönségét. • A vallásos-est végeztével offertórium volt szép eredménnyel az egyház javára. ———1 hon érezte magát. Ott erősebb volt az ébredés. Itt lefelé Vänneberga volt a fel­ébredt olvasók, legdélibb bástyája. Aztán következett a gyülekezet legdélibb ré­sze, ahol egészen más'természetű volt a lelki élet. Ha ide el-elvetődött egy-egy prédikátor, azok leginkább Smaaland északkeleti misszióegyesületétől érkeztek. Ezek a családi otthonokban prédikáltak, illetve „olvastak“, mint ott délen mond­ták. És valahogyan nem úgy folyt közöt­tük az élet, mint más vidéken Isten népe között. Itt délen össze tudták egyeztetni a dohányzást is a Megváltóról való bizonyságtétellel. A Wellin-féle tanítást hirdették az abszolút bűnromlás elátko- zásáról és mondják, megtörtént, hogy még az ébredtek között is pálinkával élt valaki. Az öreg pap szerette a déli rész­nek ezeket az embereit, éle a segédlelkész nem sok jót várt ebből az irányból. Ha a térképet nézegette, akkor déli irányban mindig Wünnebergát látta az utolsó vilá­gos pontnak. Annál megalázóbb volt szá­mára, hogy éppen Wiinnebergában kel­lett ennek a kellemetlen ügynek meg­történnie. Mintha ma minden össze is esküdött volna, hogy a szegény vännebergiek becsületét aláássa. Amikor a pap’hintója befordult a községbe, a legdurvább ká­romkodást és esikiidözést lehetett halla­ni Dániel házának dombja felől. Mikor közelebb értek, kitűnt, hogy Wiinneberga lakosainak legnagyobb része asszonyok­kal és kutyákkal vegyesen ott tolongott Dániel istállója körül, ahol valami egy- fogatú kocsi állt. Nagy volt a lárma, még tüzesebb az indulat. Nem sok híjjá volt a tettlegességnek... Azaz, aligha­nem történt is már valami verekedés, mert néhány ember erősen lefogta a kisbirtokos Jánost, aki úgy. átkozódott és káromkodott, hogy Dániel egész holt- sápadtan állt előtte, arcán véres ostor­A megpróbált Gyón! Géza. Költőnk születése 60. fordulóján, írta: Gyóni Ferenc. „Harcokra, öltöző harcokra Apám e testet adta rám. De a lelkem halk rímek bokra, Zengeni kezd kis sírásokra: Poéta, szent volt az anyám. Gyóni (Achim) Géza a pestmegyei, gyóni evangélikus papiakon született 1884 június 25-én. Atyja az erős Achim Mihály, a gyóni egyházközség megma- gyarosítója. Édesanyja‘a törékeny testű, érzékeny lelkű Bekker Gizella. Ez a szelíd lélek 1894 elején 6 gyermekét dif- tériában ápolva kimerült, s mikor egyik kisfia meghalt, „a lelke szakadt utána“: elmebeteg lett egy hosszú életre. Gyóni Géza erőt és gyengeséget örö­költ. S ez az örökség kísérte életútján és viaskodott benne haláláig. A szarvasi és békéscsabai evangélikus gimnáziumban jelesen folytatta tanulmá­nyait. Az örökség szép daliás külsőben és már diákkorában szép versekben nyi­latkozott meg. Csabán a VIII. osztályos, magyarruhás, sötétszőkehajú, feketesze­mű, széparcú Achim Géza nemcsak már­cius 15-én elszavalt versével, hanem — az akkori szép szokás szerint — társai­tól és tanulótársaitól búcsúzó és bocsá­natukat kérő, úrvacsoraelőtti (depreká- ciós) beszédével is a legszebb jövendőt ígérte. „Teológiára megy, második Pe­tőfi, Székács és Szabolcska lesz még be­lőle!“ — mondták tanárai. Mi barátai pedig büszke szeretettel ölelgettük; szo­morú, párjavesztett atyja és testvérei ugyanúgy hazatérte után. A legszebb reménységgel ment 1902 szeptemberében a pozsonfi teológiára. Ott is szépen indult minden. Professzo­rai (atyja barátai) nagy várakozással vannak a kitűnő ifjú irányában. Hogyne, hisz kitűnően tanul s a teológiai ifjúság hazafias ünnepein mély nemzeti érzésű, a vallásos ünnepélyeken nagy, erős hit­től áradó költeményeit szavalja hódító hatással. Hogy szegény lelkésztársuk ir.o- gató fia még a Nyugatmagyarországi Híradóhoz is beáll mellékfoglalkozásra, — azt is csak dicsérni lehetett... Ebből származott azonban az első baj: tanul­mányait elhanyagolta, mellékkeresetén felül költött és egy újságíró vetélytársá- ' val amerikai párbajba keveredett. 1904 január 24-én — vallásos és hazafias hit­vallásról, szülei és testvérei iránt való szeretetről és ideálja iránt való tiszta szerelemről tanúskodó első verses kötete megjelenése után — szívére lőtt. 41- lovagiasságbó! eldobta volna Isten ado- máayát, az életet, ha Isten nem tarto­gatta volna lelke tartalmas edényét más célra. Felgyógyult... Teológiai évei el- tékozlása után, 1905 januárjában engesz­telő verses levelet írt atyjának, amely •így végződik: „A könnyed hullt — az engem éget — Óh azt sohase feledem... Könnyet sajtolt ki hű szemedből, Én jó Apám, a fájdalom, — Hogy az a könny vigaszra váljon, — Én mindennap imádkozom.“ Még ezután többször megütötte atyja és szerettei szívét. Közigazgatási gya­kornok lett-apja-kedvéért. De nem vá­gyott Arany János Sorsára. Az 19067. és az 1908/9. jegyzői tanfolyam végén nem tett vizsgát. Mint költő levizsgá­zott 1909 tavaszán megjelent „Szomorú szemmel“ című kötetével. Költői kifejező készsége javult, rövidebben ki tudja ma­gát fejezni. A modern irodalom hatása alatt bátrabb a hangja szerelmiekben, társadalmi nézetekben; sajnos azonban — nem az ég felé néz: „Egy szebb világ... de itt e földön Adassák búsnak és koldusnak!“ A szülői házat egy hazalátogatás után ezzel hagyja el: „Én hazug, beteg, gúnyos istenem, Hagyjuk fehéren azt a házat.“ Édesapja még megérte, hogy .„té­kozló fia“ Sopronban rendes, fizetéses újságíró. 1911 szeptemberében ebbén a nyugodt tudatban halt meg a „szent csapás nyomával. Johnsson felesége kö­tényébe rejtette arcát és hangosan j aj - veszékelt. A pap hintájával felhajtatott az is­tálló dombjára és az udvar közepén ál­líttatta meg. A hatás kimondhatatlan volt. Halotti csend támadt. Mindenki aláhorgasztott kézzel állt. Lassan, ügye- fogyottan kászmálódott ki szegény öreg, bundája gallérjába húzott nyakkal. — Isten békessége legyen velete», kedves keresztyén társaim — szólt hal­kan — szégyeljétek magatokat! Ugyan mit gondoljak én most rólatok? Magához intett egy embert, aki erő­sen fogta a kisbirtokos Jánost. Te bi­zonnyal ártatlan vagy, Edwin — szólt. — Mondd el nekem, mit jelentsen itt ez az , egész helyzet? összefüggésben van ez a dolog azzal a tehénnel, amelyet itt Jevágtak? / Ügy is volt. A pap néhány kérdéssel világosan tisztázta az egész összefüg­gést. Dániel a fél tehenet el akarta vinni a mészároshoz. A többiek nézték, mi­képpen rakodik. A hangulat kissé izga­tott volt, akkor érkezett meg János és valami becsmérlőt mondott. Dániel ugyanazzal a pénzzel fizetett neki vísz- sza, mire János olyan éktelen dühös lett,' hogy felkapta a levágott állat la­pockái átLés Dániel fejéhez vágta. A töb­biek az utolsó pillanatban léptek közbe és akadályozták meg a verekedést. Az öreg pap csendesen bólintott.-— Most bemehetünk Dánielékhez —- mondotta. — És nem távozom el Wän- nebergából, amíg az egész helyzetet nem tisztáztuk. Mindenekelőtt Jánossal aka­rok beszélni. Olsson — fordult a gond­nokhoz — eredj el Károly-Ágostért. De be ne jöjjön addig, amíg nem szólok. Te pedig, Fridtfeldt, segíts nekem, mert úgy látom beleragadtam' ebbe a sárba. Lassan lefelé haladtak az istálló dombról, be a ház udvarára. Az öreg pap hívatlanul be is lépett Dániel tiszta szobájába. Bundástól leült a díványra. A szoba nem volt fűtve. Fridtfeldt az ajtónál állt őrt. János bejött. Fridtfeldt bírálgató szemmel vizsgálgatta. Ismerte életfoly­tatásának egynéhány körülményét. Isten­telen pogány, durva ember volt. János megállt aszóba közepén. Egyik kezében a sapkáját forgatta. A pap szé­lesen. szétvetett lábbal ült a díványon. — Hallod-e János — szólt —, sza­bad keresztyén embernek így viselked­nie, mint te tetted az imént? János hallgatott. Ezt sohse mondtam volna, gondol­ta mágában a túlsó sarokban Fridtfeldt. Ennek a Jánosnak világosan tudomására kellett volna adni, hogy egyáltalában nem számít keresztyén embernek. — Hát azt hiszed-e, hogy keresztyén emberhez méltó módon beszéltél az imént — folytatta az öreg pap. — Nem válaszolta riadtan a pa­raszt. — Pedig hát annak nincs semmi je­lentősége, hogy öreg, ügyefogyott kon­firmáló papod hallotta szavaidat. De mit gondolsz, miképpen vélekedett ró­lad Isten akkor, amikor ezt hallotta? János megint csak hallgatott. — Azt hiszem, valahogyan ilyenféle­képpen vélekedett az Isten: Ezt a fiút megkeresztelték, gyermekem lett. Az igaz, hogy nem szerez nekem valami különös dicsőséget. Körülbelül ezt gon­dolhatta rólad az Úristen. János kényelmetlenül mozgolódott. A pap kinyújtotta jobbkezét. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents