Harangszó, 1944

1944-06-18 / 25. szám

Szerkesztőséi ét kiaáéhivatsl: Győr, II., Petőfi-tér 1. Telefon: 17—fi. Portatakarékpénztári csekkszámla: 30.526. 25. szám. it»9t»la)dnna«: Dunántúli Luther Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. £«*3vedt lapok: Jöjjetek énhozzám, Paivldéki Luther, Lelki Harmat. 35. évfolyam. Főszerkesztő: SZABÓ JÓZSEF Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben Szerkesztő-bizottság elnöksége: D. KAPI BÉLA, D. RAFFAY SÁNDOR, TÚRÓCZY ZOLTÁN, KUTHY DEZSÓ püspökök. 1944. június 18. Felelős szerkesztő: LUKACS ISTVÁN Megorsztetés. Maga pedig a békességnek .Istene szenteljen meg titeket # mindenestől; és a ti egész való-* t . tok, mind lelketek, mind teste­tek feddhetetlenül őriztessék meg. I. Tess. 5, 23. v. Életünk útján járva naponként gazdagodni szeretnénk s azt kell látnunk, hogy naponként szegé­nyedünk. Mindennap elveszítünk valamit. Mindig fáj a veszteség. Különö­sen, ha drága, amit elveszítünk. /»Tie ■ i.káHh, érezzük, hogy szá­mot keil a....: róla. Egyszer rajt' követeli az Isten. Különösen, ha látjuk, hogy többé nem szerezhető vissza soha. Sok mindent eh üthetünk, földi javainkat, otthon, lkat, környeze­tünkből szívünkhöz nőtt embereket, fi1öriket, életkedvünket, becsületün- k hitünket, életünket. Hányán sí? iák, veszteségeik romjai felett. K önösen ma. Göndoltunk-e arra, lioiy elveszíthetjük a lelkünket?! alert veszteségek érnek, első­rendű feladatunk, hogy amink van, megőrizzük. Azt mondod: úgy is ezt tesszük. Egy-egy légitámadás­kor, hogy menekülünk az óvóhelyre, jaj, valahogy az ellenség bombája testi életünket ki ne oltsa. Erre gondolva felelj magadnak, vigyá- zol-e testednek a bűntől való meg­őrzésére? Méginkább a lelked meg­őrzésére? Biztos helyet keresel, hogy a sátán bombái elől meg­mentsd a lelkedet? Lásd be, milyen fontos, hogy mind tested, mind lel­ked a gonosztól megőriztessék! Bármilyen fontos, hogy te mit teszel, a lényeges mégis, hogy Isten mit tesz, hogy mind tested, mind lelked megőriztessék. Az apostol azt mondja: A békes­ség Istene szenteljen meg!... Akkor őriztetünk meg a gonosz­tól, ha Isten megszentel minket. Ez a Szentlélek munkája. Hogy Isten Lelke által megszen­telhessen, engedd őt életedben dol­gozni. Légy kész munkájának elő­feltételeit teljesíteni: szavára fi­gyelni, hitre ébredni, Krisztushoz elindulni, bűneid kárhozatos voltát belátni, a bűnnek hátat fordítani s naponként életedet odaszentelni. . Mind tested, mind lelked akkor őriztetik meg, ha mindennap ke­zébe adod és Neki szenteled. Lukács István. Munkéskérdés falun. írta: Dr. Mády Zoltán. Sokat beszélnek ma arról, hogy a háború után a magyar mezőgaz­dasági termelést át kell alakítani. Egyesek Kert - Magyarországról szőnek álmokat, de a hivatalos kö­rök is a belterjességet akarják minden ponton megvalósítani. Az annyit emlegetett gépesítés csajé bizonyos nelési ágakban tehet e cél elér -éré jó szolgálatot, a ná- 'unk -el«' ­melési ágakban: gyümölcstermelés, kertgazdaság, állattenyésztés stb. terén az emberi kéz marad a leg­fontosabb munkaeszköz, sőt jelen­tősége csak fokozódik és a jövő terveinek megvalósulása nagyrészt attól függ, hogy lesz-e elég mun­kás kéz?* Erre a kérdésre nyugodt szívvel nem lehet igenlő feleletet adni. Kisbirtokos családjainkban egyre kevesebb a gyerek. A mezőgazda- sági munkásemberek pedig egyre nagyobb számban hagyják el a fa­lut és lesznek városlakó gyári mun­kásokká. Ezek miatt sok faluban a mezőgazdasági termelés mai for­mája is már lehetetlenné válik, nemhogy a sokkal több munkás­kezet igénylő termelési ágak be­vezetésére lehetne gondolni. Van a falusi munkáskérdésnek sok olyan részlete, amelynek meg­oldása nem a munkaadó dolga, de a megoldás nem is áll hatalmában. A kétkezi munkájából élő falusi munkásnak ruházattad, lábbelivel, élelmiszerrel való ellátottsága igen sok vidéken sokkal rosszabb, mint a városban élő gyári munkásnak,' vagy napszámosnak. Ugyanakkor a hatóságilag megállapított legna­gyobb munkabérek nagyon mélyen alatta állnak a városi napszámo­sok órabér-átlagának. A falu és a város sokat emlegetett kényelmi különbségeiről most nem is beszé­lünk. Ue a falusi munkáskérdés szá­mos, talán a legsúlyosabb és leg­riasztóbb részleteinek megoldása mégiscsak a munkások és a munka­adó gazdák kezében van. A mun­kások sokat panaszkodnak a gaz­dák szűkmarkúságára és kiszolgál­tatottságuk kihasználására. Ezen a ponton különösen fájdalmas a mun­kások számára pl. az aratási mun­kabérbe belealkudott ú. n. robot, vagy angária, amelyet csekély, vagy semmiféle ellenszolgáltatásért olyan időben kell elvégezni, ami­kor legnagyobb a munkáskereslet és a munkabér. Fáj nekik nagyon az a szakadék, amelyet a társa­dalmi gőg ás közéjük és a gazdák közé. Külön körökbe, egyesületek­be kényszerülnek. A falu és az egy­aiig .arái... hatnak hozzá. Ügy érzik sok he­lyen magukat, mint a gyarmati la­kosság a hódítókkal szemben. Hát hogyne menekülne a még annyira is szeretett falujából és munkakö­réből olyan helyre, ahol kevésbbé érzi a lenézést és ahol őt is teljes­értékű, egyenlő jogú ember szám­ba veszik. A gazdák ezzel szemben sokszor joggal panaszkodnak a munkások restségére, telhetetlenségére és megbízhatatlanságára. Gyakran emlegetik, hogy munkásaik nem akarják belátni, hogy a termelés mai formája mellett csak bizonyos magasságig emelkedhetnek a mun­kabérek, azután a gazda már csak ráfizetéssel termelhet. Szomorúan emlegetik a régi jó időket, amikor egy-egy mezőgazdasági munkás valósággal családtagnak számított, annyira azonosította magát mun­kaadója érdekeivel. Mezőgazdaságunk kétségkívül nagyon súlyos kérdésekkel küsz­ködik és ennek következményei komoly mértékben hozzájárultak a gazdák és a munkások közötti viszony kiélesedéséhez. De nagyon sok múlik az embereken is: gazdá­kon és munkásokon egyaránt. Nem sírjuk vissza „a régi*jó időket“, mert tudjuk, hogy azokban is ren­geteg nyomorúság és jaj volt, de az bizonyos, hogy sok olyan idő­szak volt agrártársadalmunk életé­ben, amikor a, gazda és munkás sokkal közelebb volt egymáshoz. Nemcsak azért, mert bölcsen fel­ismerték, hogy érdekeik mennyire azonosak, de elsősorban azért áll­tak egymáshoz közelebb, vagy kö­zel, mert nemcsak névszerint, de a valóságban is keresztyének akar­tak lenni. Amikor a Biblia minden, napi, de legalább is gyakori táp­láléka volt a falusi családoknak, jól ismerték Pál apostolnak a test­ről és tagokról mondott hasonla­tát, amely azt tanítja, hogy „ha szenved egy tag, vele együtt szen­vednek a tagok mind“. Ez alól a törvény alól nincs kivétel. Akár tudomásul veszem, akár nem. Jól tudták az öregek a Példa­beszédek könyvének kemény isteni intelmeit: „Aki elnyomja a sze­gényt, gyalázattal illeti annak Te­remtőjét.“ (Péld. 22, 2.), „Ne ra­bold ki a szegényt, mert szegény ő: és meg ne rontsd a nyomorul­té — \í Úr forgat ja ázol k ügyét és’az lr»rablóik eletet el­ragadja “É^d. 22, 22-23.) Vagy hogy egészen a gazdák számára való isteni üzeilStet *s mondjunk, Jakab apostolt ldézzTHik^És az ara­tók kiáltásai eljutottak á'-Se^gek Urának füleihez. íme a ti me)?6k_ teket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált.“ Hogy a Biblia mennyire közel volt eleinkhez, mi sem mutatja jobban, minthogy az apostol intelme szokásmondás lett a magyar nép között: „Méltó a munkás a maga bérére.“ De a másik rész felé is hangzik az írás szava: „A szántó-vető em­bernek munkálkodnia kell először és úgy kell munkájának hasznát venni“, azután „Becsületbeli dolog­nak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok és tulajdon keze­tekkel munkálkodjatok.“ (I. Thes- sal. 4, 10.) Továbbá: „Oh te.rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kézösszefonás, hogy pihenjek, így jő el, mint az útonálló a te szegénységed és a te szükölködé- sed, mint a paizsos férfiú.“ (Péld. 6,8—11.) Ezekkel az intésekkel az írás személy szerint támadja meg a leg­illetékesebbeket: a gazdát és a munkást egyaránt. A dolgok mé­lyére, végokára világít rá. Arra, amit semmiféle társadalmi, vagy po­litikai rendszerrel, vagy intézkedés­sel nem lehet megmásítani, csak az emberi élet, az emberi lélek meg­változásával. Keresztyén munkás és keresztyén gazda között nem lehetnek kínzó társadalmi ellenté­tek, amint a kéz sem lehet ellen­sége a lábnak, vagy a fej a kéznek. Amíg nem vagyunk hajlandók tudomásul venni Isten megváltó

Next

/
Thumbnails
Contents