Harangszó, 1943
1943-07-11 / 28. szám
1943. július 11. HARANGSZÓ 223. • A győri Diakonissza Anyaház új épületének felavatása. lek zaja helyett a marokszedő lá- íyok éneke szól és a gyárterem boltozata Isten szabad ege. Ez a iadiüzem nem pusztulást és rombolást okozó harceszközöket gyárt, íanem az életet és kenyeret adó gabonaszemet fejti ki a kalászból. ■Ilinek a hadiüzemnek minden mun- :ása tudja, hogy mi a cél, miért lolgozik. A fáradhatatlan munkáink nagy tétje van: Magyarország. Ezután részletesen szólt a term- nelő, kereskedő és fogyasztó kö- elességéről. Majd így 'fejezte be beszédét: — A magyar kötelességteljesí- és ez újabb példája nyomán új mádság száll fel majd a magyarok stenéhez. Az a könyörgés, amely I bizonytalan jövő miatt aggod.i- 'immal teli hangon esedezett a há- orús nélkülözések között az életet dó mindennapi kenyérért — ha nindenki teljesíti kötelességét álaimává alakul át s az új gabonáiul sütött kenyér megszegésekor rinden magyar leikéből a diadal- las öröm hangja száll az ég felé: iálát adunk Neked, Uram, a na- yobb darab kenyérért! Nagy ünnepe volt vasárnap, július 4-én győri evangélikus gyülekezetünknek. Akkor avatta fel és adta át rendeltetésének I). Kapi Béla, a dunántúli egyházkerület, püspöke a Diakonissza Anyaház új épületét. A templomi gyülekezet hosszú menetben vonult át D. Kapi püspökkel az élen a diakonisszák sorfala között a diakonisszaház udvarára, ahol Kapi Béla püspök magas szárnya- lású beszéddel avatta fel és adta át rendeltetésének az új árvaházat, úrinők otthonát, diakonissza otthont magába- fogialó épületet. Evangél'kus Árvaház, diakonissza otthon — mondotta — a világháború nehéz forgatagában csak úgy tudott erre a helyre állani és csak úgy tudott életet kapni, hogy nem a maguk erejére támaszkodtak azok, akik építették, hanem támaszkodtak az Isten örökkévaló szeretetére. Itt az Isten szeretete munkálkodott. Milyen hosszú út vezet az álomlátása tervező építésznek a vonalakban kifejezett művészi gondolata megvalósul, amíg különféle munkásemberek ügyessége, akarata és odaadása pontosan keresztülviszi az előre átgondolt tervet, milyen messze út az álomlátástól az álom megvalósításáig! Mikor az álom a lélek bölcsőjében reng, mint egy kicsi gyermek: szeretet ringatja, imádság növeszti, a hit erősíti, a bizalom emeli magasba, Isten közelébe, hogy az álom megvalósuljon. Fizikai és lelki munkában ez az igazi hely)lvasd és terjeszd a Harangszót! tói az álom megvalósításáig! Amig iilözhetetlensége tudatában önérzetes szigorúsággal ezette a kormányt. Minden az ő akarata szerint iga- odott a házban, még maga a gazda se igen mert llenére tenni, az unokáit pedig — bár minden pilla- atban kész lett volna tűzhalált szenvedni érettük, a ilágért se engedte a nyakára nőni, sőt — hogy dia- alra vigye nevelési elveit — alkalomadtán egy-egy ofont se sajnált tőlük. Hazugság, szeretetlenség, unyaság, illetlen beszéd, mind halálos bűnök voltak agyanyó előtt, amelyeket, mint mérges dudvát, tűz- el-vassal irtott ki családi élete kis kertjéből. Meg is lehetett ám nézni a Mikó gyerekeket, zt az istenfélő, emberbecsülő, egészséges, vidám kis adat, kiket a vérség kötelékénél szorosabban, a sze- etet tartott együvé. Szombat este Ágnes asszony nagy üstben vizet relegít, kiteszi a mosóteknőt a konyha közepére és laposan megszapulja minden csemetéjét. Elkezdi a íyurkán, a bognárinason, s végzi a legkisebbiken, aki nég csak most próbálgatja a beszéd nehéz tudomá- yát. Mikor pedig sorra megfésülte és tisztába öltözette őket, végignéz rajtuk nagy anyai büszkeséggel önkéntelenül előtör szívéből a sóhaj: „De meg is Idottál engemet, én Uram Istenem! Add, hogy fel- evelhessem őket jóravaló, igaz embereknek!“ Vasárnap reggel azután ünneplőbe öltözik az gész család. A kislányok hajába pántlikát fon az desanyjuk, a fiúk kalapja mellé virágot tűz és el- nennek mind együtt az Isten házába. Azután még gy kicsit sütkéreznek a napon, vidékről templomba- ött ismerősökkel barátkoznak, a kislányok a pajtáA syöri Diakonissza Anyaház hatalmas új épülete. sokkal egy pár ispilángi-rózsát járnak, akkorra már ki is tálalta a nagyanyó a jó ünnepi ebédet az udvaron, a nagy diófa alatt. „Uram Jézus, légy vendégünk! Áldd meg, amit adtál nékünk!“ — imádkozza selypítve az egyik fiúcska, aztán körülülik zsibongva a malomkő asztalt és vígan lakomáznak. Délután se szélied meg a kis család. Csöndesen gyönyörködik házanépében a gazda, halkan dudol- gatva ringatja kicsinyét az asszony, az egyik kislánya rongyfejű babájával ugyanezt cselekszi. Az egyik fiú mohó érdeklődéssel könyvet olvas, Mátyás királyról van benne szó, a másik előhozza ócska harmonikáját és gyakorlatjan ujjakkal nótát billeget rajta. Nosza, táncraperdül a két kis leány, utána a többi, a Marikának már nem jut párja, hát a Bodrival cifrázza. Csupa derű és kacagás ez a kép, muzsika, jókedv, minden kitelik a háztól. Szép cserepes háza tornácán ülve, Bencze.Sán- dorné zsákot foltoz. Hétköznap nem ér reá, ezért hagyja vasárnap délutánra. A sánta Juli néni szívesen elvégezné ezt a munkát pár garasért, de hát nem jobb-e ezt is megtakarítani? Ott bent, a bezárt ab- lakú szobában, a gazda az újságban a gabona árát böngészi: Azt számítgatja, mennyit nyerne rajta, ha a tavaszig nem adná el, hogyan lehetne a sokból még többet csinálni? Alkuban van már a földre, amellyel a saját birtokát kiegészíteni kívánja. Szép kis jószág lesz. Milyen jó, hogy egy darabban maradhat, nem kell a fiának senkivel osztozkodni rajta. Vájjon hálás lesz-e majd a szüleinek, akik annyit küszködnek érte? (Folytatjuk.)
