Harangszó, 1943
1943-07-11 / 28. szám
HÄRÄNGSZÖ m. “■ —7.«tkép: az Isten szaretete munkálkodik. Ezt a hajlékot az örökkévaló Isten szeretete, ez az egyetlen teremtő erő hozta létre emberek imádsága és munkája által. Meghirdeti nekünk ennek az igazi értelmét és nagyságát, e hajlék jövendő munkájának értelmét és követelését, hogy ez a teremtő erő éljen és munkálkodjon ebben a szent hajlékban. Erőforrása legyen az Isten, tartalma legyen az áldozat, jutalma semmi más, hanem, hogy édes illatként az Isten dicsőségét hirdesse! A felavatást a diakonissza nagybizottság díszközgyűlése követte, melyet dr. Vidonyi Sándor táblabíró, a diakonissza nagybizottság elnöke nyitott meg. Lukács István lelkész, a Diakonissza Anyaház igazgatója, részletesen ismertette az építés történetét. Ezt a házat — mondotta — az Isten építette. Ember ma nem képes építeni. Az építkezés gondolata már 1938-ban vetődött fel. 1941. júniusában kezdődött 130.000 P-s költségelőirányzattal. Mire az építkezés befejeződik, annak költségei 240—250.000 pengőre emelkednek. Az építkezéshez Győr városa 30.000 P-vel, egy másik nagy intézmény 10.000 pengővel járult hozzá. —■ Huber Etelka főnöknő ismertette az új épület célját. Az épület egyik része 60 férőhelyes árvaház, szép tágas, egészséges termekkel, fürdőszobákkal. Itt nyernek elhelyezést majd a hadiárvák is. Az épület másik része a földszinten öt szobából álló otthon magános úrinők számára, az emeleten a diakonisszák lakosztálya. Itt van a diakonisszák kápolnája is, melynek körülbelül 8000 P-s berendezési költségét az Anyaház győri és vidéki barátai és jóltevői adománya fedezi. Majd a diakonisszák énekkara énekelt. A dísz- közgyűlés Szabó József győri igazgatólelkész imájával és az „Erős várunk“ első versével ért véget. Azután a jelenlévők megtekintették a virágfüzérekkel díszített szép új otthont, mely arra van hivatva, hogy ebben az anyagias világban hangos szóval hirdesse, hogy a dúló háború mindent elsöprő vihara dacára kivirágzik a szeretet virága ott, ahol Istent keresik. Onnét jöttem . . . Én onnét jöttem, ahol a halál Kétkézzel szórta nyilait széjjel, Ahol tűz és iszonyú pusztulás Senkit sem kímélt nappal és éjjel. Hol hazátlan lett sokmillió nép S hátán cipelte vagyonát tovább ... — Hidd el, testvér, ennél sötétebb sors És nincsen élet ennél mostohább. ... És itthon fenséges szép nyár köszönt; Istenről beszél fű, fa és virág. Ágyúszó helyett harang csilingel — Ajkam halkan mond hálaimát. Én onnét jöttem, ahol a halál Kétkézzel szórta nyilait széjjel. Sok elesett drága magyar hősre Áldva gondolj, testvér, nappal és éjjel! Kel é n y i Ferenc. Evangélizáló konferenciák egyházegyetemünk gyenesdiási Missziói Otthonában augusztusban és szeptemberben. Augusztus 9—14. napjain 5 napos evangélizáció lesz papnék, tanítónők és tanítónők számára az EPOSz és az Országos Tanítóegyesület szerveinek segítségével. Az előadások összefoglaló témája: Asszony az Isten élőtt. (Lukács 7, 36— 50.) Az öt előadás: 1. Bűnösségem, 2. Bűnbocsánatom, 3. Jézus iránti szeretetem, 4. Hitem, 5. Békességem. A délutáni megbeszélések összefoglaló témája: Hivatásunk. Megbeszélésre kerülő kérdések: 1. Férjem; 2. Gyermekeim; 3. Gyülekezetem nőtagjai; 4. Gyülekezetem szegényei, betegei. Az áhítatok adják a napi munka keretét. Augusztus 16—23. napjain leányevan- gélizáló konferencia dunántúli leányok számára. Az evangélizáló konferencia összefoglaló témája: „Imhol jő a vőlegény, jöjjetek elébe!“ (Máté 25, 1—10.) A délutáni megbeszélések összefoglaló címe: „Légy példa“ (I. Tim. 4, 12.) 1. amig otthon vagy, 2. amig a leánykörbe tartozol, 3. ha férjhez készülsz, 4. ha anya leszel, 5. ha pártában maradsz, 6. amig hazádat szolgálhatod. A napi programmot reggeli és esti evangélizáló áhítatok keretezik. Augusztus 30— szeptember 5. dunántúli leányvezetők részére lesz tanfolyam. Ezen papnék, tanítónők és más női egyháztagok nyernek irányítást a Leányegyesületek munkájának céljáról, anyagáról, eszközeiről, módszeréről és szelleméről. A tanfolyam összefoglaló témája: örállóul adtalak téged! A délelőtti első előadássorozat címe: Bevezetés a Biblia világába. A délelőtti megbeszélések a vezető egyéni kérdéseivel foglalkoznak: 1. A vezető és a Biblia. 2. A vezető és az imádság. 3. A vezető és a szentségek. 4. A vezető és az egyház. 5. A vezető és a nemzet. 6. A vezető és Mintaképe. —- Délután a „Gyakorlati bevezetés a leánymunkába“ címen két megbeszélés-sorozat következik „A leánymunka alkalmai“ és „A leánymunka eszközei“ címen. Szeptember 6.-tól 12.-ig tartják leány- népfőiskolái találkozójukat az 1942. évi tavaszi gyenesdiási és 1942/43. évi téli celldömölki leánynépfőiskolások. RENDELJE MEG LEGÚJABB KÖNYVEINKET: Krisztus a világ országútján . . 5.20 P Üldözöttek....................................3.— „ Jehova Tanúi ...............................0.20 „ A nyírfa é« a csillag......................0.10 „ Luká csy Imre: Beszél a múlt. A dunavecsei ref. egyház és Dunavecse község története Bak Antal, dr. Teleki László gróf, dr. Kovács István, Donáthi Elek és Kovács László tanulmányával. Sajtó alá rendezte Molnár Lajos lelkész, országgyűlési képviselő. A 170 oldalas könyv képekkel díszítve részletes leírását adja a község és gyülekezet múltjának. Kapható a szerzőnél Dunavecsén. Ára 6 P. HadiárváinU részére legutóbb adakoztak: Dr. Wiczián Dezső, Sopron, 50 P, llauszky Sámuel, Budakeszi, 12 P, Koppányi Imre szövőmester, Sopron, 5 P, dr. Maliáth Imréné, Budapest, 10 P, Borsos benőné, Tótszentmárton, kisleánya halála első évfordulója emlékére 20 P. MepttonflrmöltaU tjoascótartozóinál* adománya. Evangélikus lelkészi hivataltól, Kalaz- nó, 180.60 P érkezett az alábbi sorokkal: A folyó évben megkonfirmáltak hozzátartozóinak adománya a hadiárvák részére. Kérem ezen összeget a győri Diakonissza Anyaház igazgatóságának rendelkezésére bocsátani, ill. oda eljuttatni. Egy nyugdifas Ifxveay 300 pcngö/c. Nagy tiszteletű Lelkész Or! Nagyon szerény körülmények és egyszerű viszonyok közt élő magányos, gyermektelen özvegy asszony vagyok. Szeretett, felejthetetlenül jó férjem szellemében eljárva, halála negyvenedik évfordulója alkalmából egyidejűleg küldök 300 P-t egy szegény hadiárva segítésére. Ezzel egy régi óhajtásom teljesül. Boldog vagyok, hogy segíthetek. Hálás tisztelettel: egy soproni nyugdíjas. Az árvák nevében minden adományt hálásan köszönünk! _______________im. lóiioi H, J ó tanács! Már többen kerestek fel bennünket azzal a kéréssel, hogy diákgyermekük városi elhelyezkedése céljából adjunk jó tanácsot. Megértjük a sok aggodalmat és tudjuk azt is, hogy ezen aggodalmaknak alapos okai vannak. Mert nem mindegy, hogy diákgyermekeink hol, kinél, hogyan helyezkednek el. A propaganda helyett jó tanáccsal szolgálunk. Aki azt akarja, hogy diákfia kényelmes, egészséges, higiénikus és jó! felszerelt otthonhoz jusson; hogy testét és lelkét az iskolán kívül is hasznosan foglalkoztassa; hogy jó ízlést, lelki ne- mesedést, gondos tanulmányi és orvosi felügyeletet, betegsége esetén lelkiismeretes ápolást kapjon és akinek nem közömbös, hogy egy esetleges légitámadáskor fia valamely egyszerű lakásban szorong-e halálos félelmek közt, avagy beton óvóhelyben várja a légi veszély elmúltát, az forduljon a soproni ev. líceumi diákotthon igazgatóságához (Sopron, Hunyadi J.-u. 6). Az igazgatóság készséggel nyújt felvilágosítást a továbbiakra nézve.