Harangszó, 1943
Kis harangszó
2. oldal. KIS HARANGSZÓ lO-td. szeptember 1-2. Marika: ■lertek utánam, szép sorba, Anyuka elment a boltba. Úgy lehet, hogy hoz majd tejet, Addig majd eszünk kenyeret. Jóska örömmel mutál a cukortartóra: Ott felejtette a cukrot, Adj belőle egy darabot. Kató: Adj nekem is. csak egy kockát. Olga: Legalább csak egy picurkát.. . Marika: Mit gondoltok, észrevennék! A kezemet jól elvernék. A szekrénybe vissza viszem, Szépen a helyére teszem. <Mialatt viszi, lassan így tanakodik): Mégis, ha egyet kiveszek Azt már senki se tudja meg! Egy-két kocka ha hiányzik, No bizony az meg sem látszik! Marika bekap egy kockát s a zsebébe is tesz egyet, aztán elteszi a cukortartót s visszamegy a gyerekekhez. Marika: Az uzsonnát megettetek? •látsszunk most valami szépet. Olga: Jó lesz a bárány és farkas. Kató: Legjobb lesz a fakanalas. Egynek bekötik a szemét, a többiek körbe állanak és csendben várnak. A fakanalas odamegy egyhez és kezdi tapogatni a fejét a két kanállal, miközben mond egy állatnevet, pl: kakukk. Erre a gyerek háromszor kakukkolással felel s a hangból kell kitalálnia a bekötött szeműnek, ki az. Amint játszanak, elkiáltja az egyik magát: Ni anyuka megérkezett! Kapott-e egy kis jó tejet? Anya: Kaptam s amíg felforralom, Még játszhattok az udvaron. A gyerekek kint maradnak. Marika odasiet s elveszi a kannát édesanyjától és segít bevinni. Anya bögréket rak a tálcára és kérdezi: Jaj, a cukrot nem találom, Nem tetted el kisleányom? Marika: De igen, mert a gyerekek Egyre abból kéregettek. Oda adja a cukortartót, áz anya figyel niesen nézi, mondja: Ebből hiányzik, úgy látom! Te vetted el kisleányom? Marika: Hová gondolsz? Dehogy vettem! Én csak a szekrénybe tettem. Anya: Most hazudtál, látom rajtad. Ejnye nem szégyelled magad? Tudod, kisül a hazugság. Hiszen Isten mindent tud. lát! Anya: Menj előlem, nem szeretlek, Így szomorítasz engemet?! A kislány a sarokba húzódik. Hirtelen bejön egy szomszédasszony: Szomszédasszony, ha teheti. Húsz pengővel segítsen ki! Elsején majd visszaadom, Higy.ie el, hogy meghálálom! Anya: Szívesen tenném, de nekem Nincsen egy árva fillérem. Elsiet az asszony, Marika közel jön: Hát ez most nem volt hazugság? Láttam, tele volt a tárcád! Mikor ma a boltban jártál, ötven pengőt felváltottál! Az most eszedbe nem jutott, Ezzel Istent szomorítodl? Anya: Igazad van kisleányom. E csúf bűnöm meg is bánom. És most mindjárt jóváteszem. (Odaadja a 20 pengőt Marikának.) Fuss a néni után lelkem. Mondd, hogy nem mondtam igazat. Bocsássa meg botlásomat. (A kislány elszalad.) Anya: Kérlek Téged is Istenem, Töröld el az én sok vétkem, Hogy ne tegyek különbséget, Tartsak egyféle mértéket. Szent nevedet ne szájammal, Életemmel magasztaljam. Kovács Ilona néni. Olvasd, terjeszd a KIS HARANGSZÓ-t!