Harangszó, 1943
Kis harangszó
1943. szeptember 12. KIS HARANGSZÓ 3. oldal. Szántó-vető vagyok . . . Szantó-vctö vagyok, de nem ám nagy gazda, Kinek a sok holdban van minden bizalma! Nekem az Istenben van a birodalmam, Neki köszönhetem mindenem, amim van. Nem mondom sohasem: én dolgoztam érte. Tehát akkor minden csak munkám gyümölcse, Mert a munka sem megy Atyáin, te nélküled, Munkabíró erőt kérünk mindég tőled. És te meghallgatod a mi kérésünket. Nap-nap után mindég frissíted erőnket, És ■ te adsz kitartást, hitet, bizodalmát, Hogy ne csüggedjünk el, folytassuk munkánkat. A munkánkra pedig áldást is adsz Atyánk, Hogy megteljék szívünk elégedcssel már. és jusson tőlünk is a ránkszorulóknak, Akiknek a részét Atyánk, reánk bíztad. Kunk bíztad, hogy bölcsen gazdálkodjunk vele, A szegényt, az árvát segítsük belőle. Mert hidd meg testvérem, az igaz felebarát Másnak is keresi az örömét s javát! Weller László bácsi, Győr Mit tanultam a püspök ebédjén ? A napokban egyik püspökünk irodájában volt dolgom. A hivatalos ügyek elvégzése után barátságos beszélgetésbe merültünk. Egyszerre betoppant a méltó- ságos asszony s kijelentette, hogy nem bánja, ha holnap estig tervezgetünk is, de előbb ebédeljünk meg, mert a halus- kát nem engedi elázni. Bevonultunk az ebédlőbe, ahol asztali imát a püspök úr legkisebb leánykája mondott. Csemege közben találós kérdéseket kaptunk fel a főpásztortól, amit több-kevesebb sikerrel fejtettünk meg. -— Mi a prédikáció? Ez volt az első kérdés. Korbács, mely felrázza az alvó lelkeket — feleltem én. Söprű, mely kisöpri az egész heti sok szemetet a lélekből, — mondta találóan egy vidéki tiszteletes. Mikor kell a prédikációra az áment mondani? — hangzott a második kérdés. Egyikünk se tudott válaszolni s Öméltósága megmagyarázta, hogy nem a prédikáció után, hanem- valamivel később, a hét folyamán, életünk és magavisele- tünk kiáltsa hangosan az Isten igéjére az áment. Volt a társaságban egy hölgyvendég is, aki egész Pestvármegye pletykáit elmesélte. Kedvem lett volna azt mondani neki: Köszönöm, kedvesein, nem élek vele! Mint amikor olyan ételt utasít visz- sza, az ember, amit nem szeret s amiből nem. akar enni. Szúrt, vágott a félvezhetetlen nyelv, szegény távollevőket, akik nem is sejtették, hogy leszedték róluk a keresztvizet. A jó keresztyénnek nem szabad a csúfolok székébe ülni. A püspök úr a következő tanulságos mesét mondta el: Egyszer három testvér világgá ment. Mielőtt elbúcsúztak, megbeszélték, hogy miről lehet megismerni őket, ha majd évek múlva megváltozva találkoznak egymással. Engem a füstről lehet megismerni —- mondta a Tűz. Engem a sárról mondta a Víz. És téged kedves testvér. kérdezték a harmadikat — ha szem elől tévesztünk, miről ismerünk, fel, kedves Hírnév? — Én hu egyszer eltűnők, sose találtok meg! - mondta búsan, de határozottan a hírnév. Ügy beszélt, mint a mártírok. Igen, a hírnév sose jön vissza, ha egyszer eltűnt. A jó hír lábon jár, a rossz hír szárnyon száll. A rágalmazó jóhírünk gyilkosa. Mondjátok el ezt a Tanítást mindenkinek, aki így kezdi beszédét: Hallottátok mit mondott a Hor- vátné? Képzeljétek mit csinált a Mariska? Azt mondják, hogy a Sándor papája __ Minden ilyen elejtett szó egyegy tövis, mely a szegény hírnevet rneg- sebzi s cseppenként hull el a szíve vére. Gondod legyen a jó hírnévre, mert ez tovább tart, mint a kincsek, — írja bölcs Salamon. De nemcsak a magunk, de más jóhírére is vigyázni kell. A jó hír meg- vidámítja az embert. A jó hír jobb az orvosságnál. A jó hír olyan, mint az illat, az egyszer kimondott szó elszáll a levegőbe, nem lehet megállítani. Azért, ha másokról beszélsz, gondold meg jól előbb, mit ejtesz ki a szádon, mielőtt kimondanád. Gyarmathy Amália néni. Levél Kínából. Kínában dolgozó misszionáriusunktól, Kunos Jenő tisztelendő bácsitól levél érkezett, amelyben közli, hogy jól vannak és megszületett második kislányuk. — Gondoljatok szeretettel, imádsággal a messze, idegen földön élő két kis magyar evangélikus leányra: Hajnalka Erzsébetre és Hófehérke Rózsikára.
