Harangszó, 1943
Kis harangszó
68. oldal. KIS HARANGSZd 1943. március t .. Kisfiam első imája. Van nekünk egy kis fiacskánk, Még csak most múlt féléves... .Mis Leventénk jó gyerek ám — írja Anyu — s oly édes! Játszadozik Ildikóval, Oly helyesek, Istenem ... Csak Te nem láthatod őket Édesapa, csak Te nem. Papa, papa — mondogatja Most már azt Is a derék... Pedig már az Édesapja Régen elment, hej! de rég! Imára is megtanítom Majd, ha már többet beszél; Hiszen itthon éjjel-nappal A család csak úgy remél.. . Az lesz majd az első Ima, Mit megtanul Életünk: — A hős, magyar Honvédeket, Segítsd meg, jó Istenünkt" Vida Dezső hadnagy bácsi. A nyirfa és a csillag. Z. Topolfue me»éi«. Fián eredetiből fordította: Molnár Rudolf. . Ez alatt a hosszú háború alatt történt többek között, hogy két kis testvért, egy fiút meg egy leányt idegen földre vittek, ahol azonban jó emberek gondoskodtak felőlük. Az évek múltak s a kicsik az évek múlásával egyre nagyobbak lettek. És érdekes, bár semmiben 9em szenvedtek hiányt, sőt mindenben szinte fölösen dúskálhattak, mégsem felejtették el édesanyjukat és édesapjukat, ök is úgy voltak mint valamikor nagyon régen a Babyloni- fogságba jutott zsidók, akik a fűzfákra függesztették lantjaikat, mivel nem tudtak sem azokon játszani, sem idegen földön táncolni szivük miatt, mely egyre csak Jeruzsálem után vágyakozott. Amikor azután, egyszercsak az a hír járta, hogy Finnországivá ismét béke van és mindenki, aki vissza tud térni régi lakóhelyére, visszatérhet, az idegen földre jutott két testvérnek egyszerre égni kezdett talpa alatt a föld s azt kérték a vendéglátóktól, hogy hadd térhessenek ők is haza szülőföldjükre. Az idegen vendéglátók először csak nevettek a két gyermek kívánságán s azt mondták:-— Haza? Jaj néktek ti érthetetlen gyermekek, hiszen bizonyosan azt sem tudjátok, hogy milyen hosszú az út odáig? Több mint ezer kilométer. — Kevésnek tűnik az akkor, mikor ’lazafelé megyünk — válaszolták a testvérek. — No de van néktek itt új lakástok, van ruhátok, ennivalótok éppen elég, ehettek ízes gyümölcsöt, ihattok tejet is amennyit csak akartok, van meleg ruhá- tok, kellemes lakástok, barátságos emberek vesznek körül, akik szeretnek titeket. Mit akartok még? — Egészen így van, ahogy mondták., de mi mégis szeretnénk haza menni válaszolták egyszerre a gyerekek. — A ti otthonotokban most sok a baj, mindenben nagy a hiány. Azonkívül nagy szegénységben kell élnetek, moha lesz az ágyatok, fenyőfa a fedél fejetek felett, örökös szél és fagy a barátotok és fakéreg a mindennap kenyeretek. Szüléitek, testvéreitek és barátaitok már mind meghaltak, s amíg őket keresitek nem találtok mást, mint elmosódott nyomokat s azok is idegen helyre vezetnek ahol pedig régen, a ti kis kunyhótok állt. — Igen, igen — mondták a gyermekek, — de mi mégis szeretnénk haza menni. — De már tíz esztendeje is elmúlt azóta, hogy elhoztak titeket hazulról. Akkor még kicsinyek voltatok és egészen gyámoltalanok. Akkor öt éves voltál te, fiú és négy esztendős a kis húgod. Most te 15 éves vagy és a leány- testvéred tizennégy; egy kicsit ismeritek már a világot is. De azóta már min- dent elfelejtettetek, az utat is mely haza vezet, sőt egészen biztos a szüléitekét is. Azután biztosan ők sem emlékeznek már rátok.
