Harangszó, 1943

Kis harangszó

1943. március 28.

KIS HARANGSZÖ

fV9. oldal.

— így van — válaszolták ismét a gyermekek — de mi mégis nagyon szeretnénk hazamenni.

— Ki mutatja meg majd az utat nek- ték?

— Az Isten — felelt a fiú. — Azonkívül emlékszem, hogy a házunk udvarán egy nagy nyirfa állt, melynek ágain minden reggel, hajnalban csodaszép madarak énekeltek.

— És én emlékszem — folytatta a leány, — hogy esténként egy nagyon fényes csillag ragyogott át a nyirfa levétel között.- Jaj néktek, ti szegény gyermekek — mondták az idegen nevelök — kérésetek balga és ostoba. — És megtiltották, hogy a gyermekek még csak gondolkozzanak is az ostoba dologról.

Ámde, amilyen erővel megtiltották ezt a gyermekeknek, azok annál inkább elmélkedtek a dolog felett, természetesen nem engedetlenségből, hanem egyszerűen leküzdhetetlen vágy fogta el mindkettőjüket, hogy elindulhassanak haza felé. ,

3.

Végüf egy holdvilágos éjszakán, mikor a fiú szemeit egészen elkerülte az álom a sok-sok gondolat miatt, megkérdezte a húgát:

— Alszol-e már?

A leány válaszolt:

— Nem tudok elaludni, mindig az. otthonunk van a fejemben.

így vagyok én is felelt a fiú. — Jöjj, kössük össze csomagba ruháinkat és menjünk el innen. Ügy érzem, mintha Isten állandóan azt súgná a fülembe: Menjetek haza, menjetek haza. És amit Isten mond az nem lehet bűn.

— Egészen Így van — mondta a kislány és csendesen útra keltek.

Kinn ragyogó holdfény árasztotta el a vidéket s egyben megvilágította az utat. Az éjszaka csodálatos volt. Kis idő múlva megszólalt a leány:

— Tudod-e testvérem, én félek, hogy nem találunk haza.

A fiú fgy válaszolt erre:

— Menjünk csak mindig északnyugat felé, ahol János napjakor látjuk a napot mindig alászállanl, ott van a mi otthonunk.

Egy kevés idó múlva Ismét csak megszólalt a leány:

— Tudod-e, hogy én megint csak félek, hogy az úton gonosz állatok és

rablók támadnak meg és valami rosszat tesznek nekünk.

A fiú azonban így nyugtatta meg testvérét:

— Isten megoltalmaz minket. Emlék- szel-e még arra a kis imádságra, amit otthon tanultunk:

Utunk vigyen akármerre Oltalmunk az Úrnak lelke.

— Igen, így van — válaszolt a leány. — Isten elküldi az ő angyalait, hogy elkísérjenek és megoltalmazzanak bennünket az ismeretlen, földön.

Így haladtak egyre előre örvendezd lélekkel. Közben a fiú vágott magának egy tölgyfa botot, hogy megoltalmazhassa . azzal testvérét meg saját magát Az úton azonban nem történt semmi baj.

Egyik napon útelágazáshoz érkeztek, ahonnan két egyforma széles út indult el különböző irányba. Nem tudták, hogy melyiken kellene tovább menni. Akkor egyszerre csak, ahogy így töprengtek a baloldali út felől két kicsi madár kezdett édesen csicseregni.

—■ Jöjj errefelé —• szólt a fiú. —- Ez az igazi út, (gy hallom a madarak csicsergéséből.

— Jól van — szólt a leány — a ini madaraink egészen mások, mint a többiek, s ezek éppen hozzájuk hasonlítanak. Isten angyalai öltöztek madarak

képébe,\ hogy haza vezessenek bennünket. \

(Folytatjuk.)

A kerék forog.

A történelem kereke forog.

Alatta egy rút világ tántorog.

Mint egykor Jeruzsálem falai,

Omol össze; si kongnak la iái.

S mi Jéruzsámlemre a \%‘sz( hozta.

E világnak is vesztét okozta. Nemzetek, tegnap még hatalmasok, Küzdnek az életért s hull porba sok.

A nagy Kerék mindig tovább gurul. Aki bűnös az mind aláia hull.

Alatta bűn, fölötte a kereszt,

Aki forgatja, így akarja ezt.

S z a korty i Dezső, Pápa.