Harangszó, 1943
1943-12-26 / 52. szám
414 HARANGSZÓ 1943. december 26. Kegyelem. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Tit. 2, 11. Karácsonyt csak a IV. század óta ünnepiünk. Addig Krisztus Urunknak földön való megjelenését január 6-án ünnepelték s az epifa- neia — megjelenés — görög szóról Epifániának nevezték. Karácsony is Krisztus megjelenésének, az epifániának ünnepe, mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Nincs többé szó eljövendőről, mint az Ádventben. Immáron nem a reménységnek, hanem a hitnek jegyében élünk. Már megjelent. Befejezett múlt. Ég és föld elmúlnak, de ezen a tényen semmi sem változtathat. Testté lett. Közöttünk van s közöttünk marad. Isten az embert a bűnbeesés után kiűzte az Éden kertjéből s Kérubokat állított a kert bejáratához, hogy villogó pallossal őrizzék az életfájának útját. Ma a Kérubok letették kardjukat. Angyalok hirdetnek nagy örömöt: Krisztus született! Életet, örök életet, üdvösséget kínál az Isten kegyelme minden embernek, tehát neked is. Előtted is megnyílt az Éden bezárt kapuja. Már a keresztelő medencénél vett oltalmába. A kegyelem j fénye a bethlehemi bölcsőről a te j bölcsődre és ifjúságodra is vetődött. Békességednek, örömeidnek, boldogságodnak virágai egytől- egyig a bethlehemi mezőkön nőttek. Amit magadénak mondhatsz, az mind ajándék, melyet a Krisztusban megjelent kegyelem helyezett karácsonyi asztalodra. • Ez a kegyelem nemcsak a földön kíván boldogítani. A síron túl is kísér. Mert üdvözítő kegyelem jelent meg. Bűneidet, megbocsátja, békességedet szolgálja, fiának nevez, örökösévé tesz. Isten kegyelme végtelen; irgalmasságot gyakorol a hálátlanon, büntetést enged el az elítéltnek. A halálra ítélt Kegyelemért eseng a földi királynál. Embef, ki bűneiddel önmagadat ítélted örök halálra, — kegyelmet kaptál a mennyei Királytól. Isten azt akarja, hogy élj. Neki élj! Kuszy Emil. Az evangélikus család karácsonye&tje. A mi elvilágiasodott keresztyén. ségünk nagyon sokszor és nagyon sokféleképpen kiállította már önmagáról a szegénységi bizonyít- ; ványt, de a legszégyenteljesebben talán karácsony estéjén teszi ezt meg. Megszámlálhatatlan azoknak a keresztyén nevet viselő családoknak a száma, melyeknek körében úgy töltik el ezt az estét, hogy az sem szent estének, sem karácsony estének nem mondható, mert megcsúfolása Isten szentségének és szeretetének, elutasítása az ö nagy j karácsonyi ajándékának, megtaga- < dása az érettünk földre szállt Jézus Krisztusnak. Végtelenül fájdalmas jelenség, ha valahol egy családi hajlékban karácsony estéjén mindenki szóhoz juthat, csak egyedül Jézust nem engedik szóhoz jutni, akinek pedig az egész karácsonyi ünneplés középpontjában kellene állnia. Van gyermekkacagás, vidám beszélgetés, játék, tréfa, poharazás, nótázás, Jézus azonban némaságra van ítélve, az ö szavára a vidám társaságban nem kiváncsi senki sem. Csoda-e, ha az ilyen karácsony estéken nincs áldás, az ilyen karácsony estékről a hétköznapok sötétségébe, dermesztő hidegébe, kemény küzdelmeibe nem tudunk magunkkal vinni fényt, melegséget és erőt? Ha az után vágyakozunk, hogy karácsony-esténken Isten áldása nyugodhasson meg s e szent Hazafelé. Irta: Sághy Jenő. Körülbelül egy évvel az orosz háború kitörése után István zászlóalja is megindult a szó szoros értelmében vett frontra. Súlyos harcok következtek. Egyik orosz pergőtűz alkalmával István meggyőződhetett arról, hogy nem Istennek van szüksége őreá, hanem néki van szüksége az Istenre. A pergőtűz iszonyú erős volt. A robbanások szünet nélkül hasogatták dobhártyáját. Köröskörül mindenütt robbantak a bombák és gránátok. Ha csak egy is a fedezékükre vagy közvetlen közelébe esik, vége mind az ötüknek, akik ott a hevenyészett védőállásban szorongtak. István a rájuk szakadt pokolban minden büszkeségéről megfeledkezett. Nem törődött azzal, hogy körülötte emberek vannak, akik látják, térdreesett és forró imádságban könyörgött Istenhez oltalomért, szabadításért. Társai nem mosolyogtak rajta, ök is térdreborultak és imádkoztak. Olyan percek voltak azok, amikor minden gőg, minden hetykeség lefosz- lik a lélekről, amely nagy szorongattatásában Isten után kiált. István akkor fogadást tett, hogy ha Isten abból a pokolból megszabadítja és hazasegíti, életét teljesen Isten akaratának, igéje irányításának rendeli alá. A hazatérés előbb bekövetkezett, mint gondolta. Az oroszt átvetették a Dónon, de azért csak nem nyughatott. Unos-untalan támadásokkal próbálkozott s minden eszközt felhasznált eredmény elérésére. István zászlóaljának szakaszán meg éppen azt tette, hogy víz alatti híddal kötötte össze a Don két partját. Mire a honvédjárőrök észrevették a cselt, addigra eltelt néhány éjjel és ezeken az éjjeleken nagyszámú orosz katona kelt át a hídon a Dón innenső partjára. Nagy küzdelem lett ebből. A harc egyik szakaszában István néhány emberével egy mélyedésben lapult és fáradhatatlanul puskáztak a tőlük vagy kétszáz méternyire lévő cserjésbe. Orosz géppuska rejtőzködött ottan. Istvánék parancsot kaptak, hogy azt a gépfegyvert tegyék ártalmatlanná. Nagy nehezen, leginkább földön kúszva vergődtek el eddig a mélyedésig. Innen aztán nem tudtak előbbre menni. Ha valamelyikük kimászott a mélyedés peremére, a cserjésből olyan sorozatot lőttek, hogy csak úgy porzott mögöttük a föld és a kísérletező katona esze nélkül kapaszkodott vissza társ?' hoz. a így nem megyünk semmire — mondta István másfélórai puskázás után. — Pedig azt a masinát törik-szakad el kell hallgattatnunk! Ti ketten — fordult oda két honvédjéhez — kimásztok innen h ítra- felé, aztán elkanyarodtok jobbra, megközelítitek a muszkákat és valami alkalmas fedezék mögül tüzelni kezdetek reájuk. Kövessetek el mindent, hogy figyelmüket teljesen magatokra vonjátok. Mi négyen szintén hátrafelé kúszunk ki ebből a gödörből, de nem
