Harangszó, 1943
1943-12-05 / 49. szám
1943 december 5. HXKXN8VI0 39T A mi egyházkerületeink. II. A dunáninneni egyházkerület sei fordultak az egyházi hatóságokhoz, hogy hatalmazzák fel ezeket a testvéreket a sakramentális szolgálatok végzésére, elsősorban a keresztség kiszolgáltatására. A kérést a rendkívüli viszonyokra való tekintettel teljesítették. Milyet« lesz a kolozsvári Reményik-iskola ? írtunk már arról, hogy a kolozsvári evangélikus egyházközség: Re- ményik Sándor, a költő emlékezetére, aki az egyházközség másodfelügyelője volt, új iskolát épít. Az iskola tervét Koós Károly készítette el. A tervező saját szavai szerint: egyszerű, monumentális, a középkor felé hajló és a régi Kolozsvár hangulatába illeszkedő, de a kor követelményeit is kielégítő, modern épület lesz az új iskola, melyen meg kell látszania az iskola- és templomjellegnek, éppen úgy, amint azt a nagy költő „Templom és iskola“ című versében megálmodta. Az építést a város is támogatja. Moson, Pozsony, Nyitra, Bars, Nagyhont, Nógrád, Komárom, Esztergom, Fejér és Heves megye területén fekszik. Az egyházkerület püspöke legutóbb Kardos Gyula balassagyarmati lelkész volt Az új választás most van folyamatban. Felügyelője Laszkáry Gyula. A kerület lélekszámú valamivel töb¥ mint 50.000. A lelkészi szolgálatot 63 lelkész végzi. A kerületnek 4 egyházmegyéje, 49 anyain. missziói egyházközsége van. Középiskoláit Trianonban mind al- vesztette. Csak népiskolái vannak. megálltak. A táj annyira szép volt, hogy István azt indítványozta: üljenek le, pihenjenek meg! A domboldalon kanyargó gyalogösvényt elhagyták és ötvenhatvan lépéssel alább ereszkedtek. Ott aztán leültek és gyönyörködtek az eléjük táruló szépségekben Mélyen alattuk húzódott a völgy. Átellenben erdővel borított hegy emelkedett. A hegy gerincét mély, a völgy fenekéig lenyúló szakadék vágta keresztül és a hegyet két részre osztotta. Egyik felén fenyőerdő sötétlett, a másikon tölgyfák sűrűje zöldéit. Á szakadék túlsó oldalán, lent a völgyben, kiszélesedő füves tisztáson néhány tehén legelészett. Az egyik nyakán csengő lógott, amit látni nem lehetett, de ércesen csilingelő hangja a mozdulatlan, tiszta levegőben elhatolt a hegyoldalon üldögélő katonák füléig. — Ez, amit most látunk olyan szép, hogy csak ezért is érdemes volt eljönnünk — szólalt meg egyikük. — No ugve többet ért a mai délután így, mintha egy kocsma füstös levegőjében töltöttétek volna el? — kérdezte Patai. — Nem bántam meg, hogy eljöttem — válaszolt az előbbi. — Ám én tudnám a módját, miképpen kössem össze a kettőt: mármint ezeket a szépségeket és a kocsmát. Ide — ahol most ülünk — kellene egy kocsmát építeni. Elébe egy üvegfalú helyiséget meg egy nyitott terraszt. Akkor aztán szép kényelmesen iddogálva legeltethetnénk szemeinket mindazokon, amikben most száraz torokkal gyönyörködünk. Nyáron a terraszon, télen az üvegszobában innánk és gyönyörködnénk. — Énekeljünk! — kiáltotta Patai és már fújta is: Eridj babám túl a hegyen! Járj ott is csak lábujjhegyen! Ihajja, tyuhajja! .. . A többiek nem ismerték az éneket, azért csak dúdolni próbálták a dallamot. — Tulajdonképpen hol tanultad te ezeket a régi szép énekeket? — kérdezte az előbbi, élénk képzeletű katona. — Otthon? — Otthon is tanultam sok nótát, de azok legtöbbje nem volt igazi népdal. A valódi magyar dalokat nagyrészben a népfőiskolán tanultam. — Népfőiskola? Hát az meg micsoda? Gazdasági iskola? — Nem gazdasági iskola. Sokkal több annál. Tanultunk mi gazdasági ismereteket is, de nem ezek voltak a legfontosabbak. — Talán valami irodai mesterségre készítettek elő benneteket? — írni, fogalmazni is tanultunk. Ám ez is csak egyetlen tantárgy volt a sok között. Mivel úgyis hiába találgatjátok, megmondom, mi a népfőiskola. Olyan intézet, ahol a falusi legényeket jó keresztyénné és jó magyarrá akarják nevelni. — Neked bizonyosan jó bizonyítványt adtak, amikor az intézetből elbocsátottak. — Bizonyítványt? Azt nem kapott egyikünk sem. Hogyan is lehetne osztályzattal megállapítani, hogy valakiből milyen jó keresztyén és milyen jó magyar vált. Ezt csak a lelkek legfőbb ismerője, Krisztus tudhatja, ötőle kapjuk meg a bizonyítványunkat, de nem most, hanem földi életünk végén. Igen fontos bizonyítvány lesz ae. (Folytatjuk.)
