Harangszó, 1943
1943-12-05 / 49. szám
S9Ö 1943 december 8. Egy ismeretlen adakozó. Nagyon szívhez szóló a lübecki Krisztus szobor felirata, amely „Jézus panasza“ néven ismeretes és szószerint így hangzik: „Ti Mesternek hívtok — és nem kérdeztek engem.. . Útnak neveztek — és nem jártok rajtam... Világosságnak hívtok — és nem néztek reám ... Életnek neveztek — és nem kerestek engem ... Bölcsnek hívtok — és nem követtek engem... Hatalmasnak neveztek — és nem kértek engem .., Irgalmasnak hívtok — és nem bíztok bennem ... Igazságnak neveztek —- és nem féltek tőlem . . . ... Ha egyszer örökre elvesztek — ne okozzatok engeml“ Egy ismeretlenül maradni akaró hittestvérünk a szobornak ezt a feliratát a saját költségén sok ezer példányban levelezőlapra nyomatta és püspökeink rendelkezésére bocsátotta azzal, hogy osztassák szét az ország összes gyülekezetei között ajándékként. Az illető különösen szívén viseli azt, hogy e lapok komolyan elvégezhessék szolgálatukat és ne kerüljenek ol- vasatlanul tűzbe, vagy papírkosárba. Arra kérünk mindenkit, akinek kezeihez jut ez a lap, hogy olvassa el és másokkal is olvastassa el. Csupán egy levelezőlap ez, de micsoda missziót végezhet, ha kézbe vesszük, elolvassuk, ismerőseinkkel, családtagokkal elolvastatjuk és főként, ha a szavait a szívünkbe véssük és megtartjuk. Az ismeretlen hittestvért áldja meg az Isten áldott szolgálatáért. Malconlsaxdik szolgálata az egyßazban mindig közismertebb és nélkülözhetetlenebb lesz. A németországi diakonisszák szolgálatáról részletes tájékoztatást nyújt a Kaisers- werthi Szövetség birodalmi főnök- asszonyának a beszámolója. Ebben mondja: Németországi testvér intézeteink a háborút megelőző években a hitbeli megrostáltatás nehéz idejét élték. Ez egyes anyaházakban a testvérek egyharmadának elvesztésére vezetett. A német diakoHazakié, Irta: Sajtiy Jené. Máskor a sapkája tűnt el Patainak. Nem találta meg idejében s ezért büntetésben részesült. Tudták a lakótársai, tudta Patai is, hogy ki rejtette el a sapkát, de azért a legény nem jött ki sodrából e miatt s Bodó többi aljasságai, gúnyolódásai miatt sem. István valósággal csodálta béketüréséért. Meg is mondotta neki egyszer négyszemközt, amikor a folyosón együtt mentek le a kaszárnya udvarára: — Ha velem piszkoskodott volna annyit ez a nyavalyás Bodó, mint veled, én már rég belevágtam volna a bajnétomat vagy legalább betörtem volna azt a tömpe orrát. — Akkor aztán a kicsi bajból nagy baj lett volna. Nem olyan rossz ember Bodó, csak haragszik rám, amiért az első estén megfeleltem neki és ti kinevettétek. Majd abbahagyja mesterkedéseit. — S addig még Isten tudja, mennyi bajt zúdít a nyakadba. — Istenem! Krisztus sokkal többet szenvedett értünk s értem is, méghozzá teljesen ártatlanul. Ugyan kicsi dolog az, amit én szenvedek érte. — Hát igen, így szokták mondani a papok, de kevés embert tudunk e felől meggyőzni. Én magam is a többséghez tartozom. Patai nem válaszolhatott, mert közben leértek az udvarra és ott István elvált tőle: a kantin felé vette útját. Néhány hét elteltével a században kialakult a vénisszaintézetek és intézményeik közül aránylag igen sok szenvedett légitámadás következtében súlyos károkat, egy részük teljesen el is pusztult. A danzigi diakonissza- kórházban például, amikor az épület egyik felét elsöpörték a bombák, sok beteggel együtt tizenegy diakonissza is halálát lelte. A nyugatnémetországi nagyvárosok diakonisszakórházai csaknem mind megsemmisültek, de a testvérek most is ugyanott végzik szolgálatukat, az anyaggal való takarékosság következtében embermagasságnál alacsonyabbra épített földalatti bunkerkórházakban. Vannak testvérek, akiknek szolgálati beosztása már hónapok óta olyan, hogy négyhetes időszakok alatt egyszer sem jöhetnek fel a napvilágra, kivéve azokat az eseteket, amikor őket is kirendelik az égő városok tüzének oltására. Nyugalomba helyezett öreg testvérek elárvult gyülekezetek egész seregét gondozzák, melyeknek lelkipásztorai elestek, vagy évek óta hadiszolgálatban vannak. Istentiszteleteket tartanak, vigasztalják a gyászolókat és erősítik a csüggedőket. Egyes gyülekezetek azzal a kéréslemény Patai Ferenc felől s ezt a véleményt a szeretet sugallta. Megszerették Patait a bajtársak. Hogyisne? Mindig jókedvű, mindig szolgálatkész, de nem megalázkodó vagy talpnyaló. A dolgát pontosan, hűségesen elvégezte, nem azért, hogy behízelegje magát följebbvalói kegyébe és így kiváltságokat szerezzen magának, hanem azért, mert amint társai mondták, a rendszeretet és kötelességtudás a vérében volt. Mindenkihez volt nyájas szava. Egyenesen, őszintén beszélt, kertelés, ferdítés vagy éppen hazudozás nélkül. E tulajdonságaiért szerették meg ismerősei a kaszárnyában s e tulajdonságai alapján alkották meg róla való jó véleményüket. Kedvező véleményüket nem befolyásolta az, amit Patai rendszeres bibliaolvasásáról hallottak. Patai nem zavartatta magát Bodó gúnyolódásai által: olvasta a Bibliát minden este társai szemeláttára. Néha, ha valamelyikük reggel már ébresztő előtt felébredt, meglátta, hogy Patai is ébren van már s Bibliát olvas vagy imádkozik magában az ágyon fekve; azért végezte fekve az ájtatosságát, mert nem akarta társait mozgolódásával, zörgésével zavarni. Néha még napközben is elővette a Bibliát, ha ráért. Mégis volt ideje mindenre: munkára, segítésre, szívességek megtételére, szórakozásra. Egy vasárnap délután kirándultak a katonák közül néhányan a hegyekbe. Köztük volt Patai Ferenc és Bálint István is. Jól érezte magát a társaság. Sötét fenyvesek mélyén, lomberdők sátora alatt, füves, cserjés völgyeken, patak partján vezetett az útjuk. Sokat énekeltek. Hazafelé mentükben egy domboldalon
