Harangszó, 1943
1943-10-24 / 43. szám
HARANGSZÓ 343 1943 október 24. valósulhatnak. Két dologra már itt , felkérjük egyházunk munkásait s lapunk olvasóit. Hogy lapunk a hírközlés szolgálatát pontosan végezhesse, azonnal és mindenünnen küldjék be a híreket az események jelentőségének a kiemelésével. S a másik, amit kérni szeretnénk, hogy tollforgató híveink versekből, cikkekből, elbeszélésekből csak jó és lapunk mértékét megütő írásokat küldjenek szerkesztőségünkbe. Nem mindenki tud írni! Viszont akinek írói készséget adott Isten, az ne ássa el talentumát! Merjen és akarjon írni! A binvai egyházkerület köüjyiilíse Budl«peutcwi A Magyar Értesítő jelenti: A bányai egyházkerület f. hó 14-én tartotta évi rendes közgyűlését Budapesten. Ez alkalommal meleg ünneplésben részesítette D. Raffay Sándor püspököt, aki most érkezett el püspöki szolgálatának 25 éves határkövéhez. A közgyűlést megelőző napokon a I különböző bizottságok és egyesületek üléseztek. A közgyűlés napján reggel istentisztelet volt a Deák-téri templomban, melyen Zászkaliczky Pál felsöpestmegyei esperes prédikált, majd megkezdődött az ünnepi közgyűlés. Jelen volt a kormány részéről Fáy István államtitkár, a szé0 kesfőváros képviseletében Szendy Károly dr. polgármester, Zay Imre gróf kíséretében, Vladár Gábor kúriai ‘tanácselnök, Pósch Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az egyháznak számos vezető személyisége. A felügyelő megnyitó beszéde. Pesthy Pál dr. titkos tanácsos, egyházkerületi felügyelő mondott megnyitó beszédet. Megemlékezett a hetvenötéves Kormányzónkról. Bölcsesége és nem- zet-szeretete a fáklya, — mondotta — amely borúlátók lelkében is világosságot gyújt. A Teremtő hallgassa meg könyörgését, hogy a nyugodt béke derűs napjaiba elvezethessen. Emlékezés a 25 éves püspöki szolgálatra. A felügyelő hosszabban méltatta ezután az egyházkerület lelkivezéjrének, D. Raffay Sándor m. kir. titkos tanácsos, felsőházi tagnak huszonötéves püspöki és harmincötéves budapesti-lel- készi működését. Ez a negyedszázad — úgymond — történelmi jelentőségű az egész egyház, de éppúgy a nemzet számára is. Az egyházkerületnek igazi atyja, a magyar evangélikusságnak hitében megingathatatlan oszlopa, a magyar ember fogalmának pedig szép megtestesülése. A püspököt szélesebb formák között óhajtották ünnepelni, de ő a mostani körülményekre hivatkozva, A fővárosi gyermekek első csoportjait már elszállították vidéki tartóz' kodásra. Képünk: a Keleti pályaudvaron búcsúzó gyermekek. niinket, ha engeded, hogy idejussunk? Kár a munkádért! Apja keze nehezedett a vállára. — Szegény megboldogult anyád szeretett volna veled beszélni utoljára, dehát nem érhette meg. Én, a bátyád és Mariska nénéd voltunk körülötte utolsó órájában. Ki hitte volna, hogy abból a kis karcolásból ilyen nagy baj lesz? Hiszen, ha tudtam volna előre, mekkora veszedelem fenyegeti, mindjárt elvittem volna a doktorhoz, de te tudod fiam; ha azt tennénk, akkor unos-untalan doktorhoz szaladgálhatnánk. Szegény anyád tiltakozott volna legjobban, ha doktort emlegettem volna. Igazán nem tudhattam, mi lesz a következmény. — Sohse eméssze magát édesapám! Magát senki nem hibáztathatja. Ha előre látna mindent az ember és volna hatalma ahhoz, hogy a megfelelő óvóintézkedéseket megtegye, akkor nem érné baj sohasem. Ami megtörtént, megtörtént. Ennek így kellett lennie. Erről senki sem tehet, csak a jó Isten. Lehet, hogy ő sem tudja, miért tette. — Ne káromold az Istent, Pista! Azzal anyádon már nem segítesz, magadnak pedig ártasz. Úgy van, ahogyan az ének mondja: „Mind jó, amit Isten té- szen“. — A bibliás Nagy József bácsi mondotta ezt. ö, ha nem is közelről, de szegről-végről rokonságban volt Bálintékkal és kötelességének tartotta a Bálintné ravatalánál való megjelenést és a gyászolók vigasztalását. István perbeszállt vele. — Mondja meg József bátyám, mi ebben a jó, hogy édesanyám meghalt, mert én meg nem tudom mondani magának, ha összetöröm is fejemet a töprengésben! — Most még nem látod, de megláthatod. Kérem is az Istent, hogy engedje meglátnod. Isten nem tesz semmit ok és cél nélkül. Célja volt Istennek azzal is, hogy anyádat hirtelen elszólította ebből a földi életből. E felől egészen bizonyos lehetsz. Gondolkodj rajta imádkozva és akkor majd meglátod, mi ez a cél. — Könnyű mondani: imádkozzál! Nincsen nekem most kedvem imádkozni. Inkább káromkodnék. A szívem olyan nehéz, mintha egy malomkő feküdnék rajta. — Éppen arra való az imádság, hogy azt a malomkövet lehengerítsd általa a szívedről. — István, István! Nemcsak nehéz a te szíved, hanem kemény és kevély is. Vigyázz fiam, vigyázz! Vigyázz, mert ha másképpen nem hajtod magad Isten keze alá, akkor addig zúdítja reád a csapásokat, míg kemény szíved össze nem törik! — Nem folytatom tovább, József bátyám. Nem akarom megbántani. Beszélgessünk inkább másról! Beszélgessünk szegény édesanyámról! Beszélgettek. Közben jöttek az ismerősök a faluból. Megnézték a halottat, leültek rövid időre, pár szóra, aztán elmentek. (Folytatjuk.)' ,a ,
