Harangszó, 1943

1943-10-24 / 43. szám

342

HARANGSZÓ

Í943 október 24.

pon keressük elő a beporosodott régi Bibliákat, vagy ha még nincs, úgy vegyünk magunknak egy teljes Bibliát. Kezdjünk hozzá az olvasásához, a benne rejlő értékek felkutatásához s ettől kezdve ne múljék el nap bibliaolvasás nélkül. Ezen a napon imádkozzunk azért, hogy elvégezhesse a Biblia áldott szolgálatát népünk életében. Ezen a napon adakozzunk a bibliaterjesztés céljára, hogy mindenkihez eljuthasson, nemcsak az óvóhely-csomagoknak, hanem az egész életünknek a legértékesebb és legszükségesebb tartozéka: a Biblia.

Jávor Pál.

Krisztus egyháza

minden harc és nyomorúság közepette is megáll azon az egyetlen igaz fundamentumon, — mondotta Raffay püspök a bányakerület gyűlésén, — amelyet maga az Isten vetett és bizakodással várja az Ö szabadításának napját. Örömmel állapítom meg, hogy egyházunk híveiben a nehéz idők nyomása alatt sem fogyatkozott meg a hit és az áldozatkészség, sőt inkább növekedett. Az evangélizációs mozgalom azonban még a kezdet kezdetén jár. Egyházunk jövendője

megköveteli, hogy az ifjúság nevelését és gondozását is tervszerűbben végezzük. A családi kör e tekintetben kevesebbet ád, mint amennyi kívánatos volna, a kor szelleme pedig többet árt, mint amennyit tétlenül elnézhetnénk. A válságos kor egyik jellemző gyümölcse a létükben megtámadott egyházak egyesülésére irányuló törekvés. Nincs olyan vallásos közösség a világon, amelyben árnyalatok ne volnának és amelyben felekezetek ne alakulnának; egyazon család két gyermeke sem éli ugyanazt az életet. A keresztyénség felekezetekre szakadása történelmi folyamat és lelki szükség eredménye, amelyet megszüntetni aligha lehet. De nem is szükséges. Mert mennél több ágból egyesül a folyam vize, annál gazdagabb, annál teherbíróbb és annál nagyobb területen érezteti áldásos hatását. Jézus maga is megmondotta, hogy neki más akolban is vannak bá- ránykái, azokat össze is fogja egyszer gyűjteni, hogy legyen „egy nyáj és egy pásztor". De azt is megmondta, hogy a benne hívőknek az az ismertetője, ha egymást szeretik. A keresztyén egyházakat sem hittani, sem közigazgatási, sem szertartási alapon egyesíteni nem lehet; ezzel mindenkinek tisztában

kell lennie. A testvéri összefogás és együttműködés azonban Istennek tetsző munka és keresztyén kötelesség. Az összefogás előfeltétele pedig a kölcsönös megbecsülés, a kímélet és a türelmes szeretet. Ahol a lelkek nem értik meg egymást, ott a kezek hiába akarnak összefogni. Az összefogás első feltétele: ráhelyezkedés az azonos alapra, ez az alap pedig nem lehet más, mint „ami egyszer vettetett, az Ür Jézus KrisztusBenne válik igazzá az apostol szava: „Egy az Ür, egy a hit, egy a keresztség és egy az Isteh, mindnyájunknak Atyja".

A Harangszó munkatársai

október 14 és 15-én Gyenesdiáson konferenciát tartottak, amelyen a lapra vonatkozó minden kérdést megbeszéltek. Résztvett a konferencián D. Kapi Béla püspök, a lap alapítója is, aki a konferencia megbeszéléseit vezette. Akik az ország különböző tájairól együtt voltunk, mindnyájan éreztük, hogy szükséges volt és áldásos volt ez az együttlét. Hisszük, hogy azok az értékes gondolatok, melyek az előadásokban és megbeszélésekben kifejezésre jutottak, nagy hasznára lesznek a lapnak s hamarosan megHazafttlé.

írta: Sághy Jenő.

— Hogyan halt meg az én drága jó néném? Sokat szenvedett? Nagyon nehezére esett megválni tőletek? Magánál volt-e utolsó pillanatáig?

István kábultan hallgatta a kérdések özönét.

— Én is most érkeztem, ezen a vonaton. Én nem tudok mást, csak annyit, hogy édesanyám nagyon beteg — válaszolta.

— Oh, te szegény! Az bizony már nem beteg. Meghalt. Isten nyugosztalja! Áldott jó lélek volt. Ti, a gyerekei tudhatjátok legjobban.

— Meghalt? Csakugyan?

— Meg hát. Mi a haláláról szóló táviratot kaptuk. A fiú megrendülve állt néhány pillanatig. Máris

itt a halál? Kegyetlenül gyors munkát végzett. A legény keze ökölbe szorult, szája, tehetetlensége érzetében sírásra görbült, de megkeményítette magát.

— Meghalt — mormogta. — El sem búcsúzhattam tőle. Neki jobb így. Kevesebbet szenvedett.

Föltelepedtek a kocsira. István a nagyobbik fiúval az első, a házaspár a kisebbik gyerekkel a hátsó ülésre.

Amint házuk elé értek, kitárult előttük a kapu. A kapu mögött Molnár János sógor várta őket.

— Menjenek csak be! Ott vannak mindnyájan a halott mellett.

t Istvánt szíven ütötte ez a szó: halott. Most már

így hívják az édesanyját. A halál az embernek egész valóját, még a nevét is elrabolja és halottá teszi: zártszemű, mozdulatlan, hideg tetemmé.

A szobában csendesen beszélgettek az apa, menyecskelánya és a faluból meg környékről való rokonság nagy része.

— Itt jönnek Lidiék a Pistával — mondotta egyikük. — Ezek sem tudhatták egy héttel ezelőtt, hogy mire jönnek meg.

Bálint Sándor megtörtén emelkedett fel székéről és lassan az érkezők elé lépett.

— Hát megjöttetek Lidi, meg te is Pista erre a szomorú alkalomra. Igen váratlanul vette el tőlünk szegény feleségemet az Isten.

Lidi néni, amint meglátta a szoba közepén lévő ravatalon a halottat, újból jajveszékelni kezdett. Mozdulatlanul fekvő nénjét elhalmozta egy sereg dicsérő jelzővel. Szólítgatta, kérdezgette, de a halott csak feküdt szótlanul, hidegen, mereven.

István is odalépett a koporsóhoz. Kezét összekulcsolta.,Nézte anyját: azt a holttetemet, aki valamikor az ő anyja volt. A halott arca kifürkészhetetlenül meredt a fiúra. István nem tudta leolvasni róla, hogy mi a halál.

Ezért élünk hát — gondolta a legény. — Ez a halott, aki az én anyám volt, azért dolgozott, verejtékezett, azért hozott három gyereket a világra és nevelt emberré, hogy végül időelőtt idejusson ebbe a fekete ládába. Hej, Uramisten! Miért teremtesz ben-