Harangszó, 1943

1943-10-03 / 40. szám

320 HARANGSZÓ 1943 október 3. tanítói kar nevében Takács Elek esperes, a hittudományi kar nevében dr. Sólyom Jenő dekán köszöntötték a felügyelőt. Levélben üdvözölték báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő, a kerületek püspökei és felügyelői, a ref. egyetemes konvent, a ref. kerületek püspökei és felügyelői, Fáy államtitkár és még so­kan. Ugyancsak meleg szavakkal emlé­kezett meg Kapi püspök László Miklós 25 éves titkári és Vojtech Vilmos 30 éves kerületi munkásságáról. A gyűlés ezek után részletesen tárgyalta a püspöki jelentést és pontjait, majd a bizottságok javaslatainak letárgyalása következett, melynek végeztével a gyűlés végétért. 17/ szerctetintéxmé*»y. Mindannyian tudjuk, hogy a háború sok családi otthont feldúlt. Elment a férj, a feleségnek dolgoznia kell, s a gyermekek nevelés és felügyelet nélkül maradtak. Elment az apa, többé nem is tér vissza, a gyermekek pedig árvák lettek. Nem újság az sem, hogy sok családi otthont feldúlt a nyomorúság. A nagy­város szélein — a nagy lakáshiány kö­vetkeztében — egyetlen szobában néha családok zsúfolódnak össze. Ismerünk házaspárokat, akik ágy raj árók. Minden­nek a terhét legjobban a gyermekek ér­zik, akik otthon nélkül hányódnak-vetöd- nek, ha lehet: ismerősöknél, rokonok­nál, ha ilyenek nincsenek, akkor az ut­cán. Szomorúan látjuk azt is, hogy sok családi otthont dúlt fel a bűn. Üj szere­lem vak bódulatában megfeledkeznek gyermekeikről s elhagyják családjukat a szülők. Sok elbusult apa és síró anya kérdezte már tőlünk: most már mi lesz a gyermekkel, vagy gyermekekkel? Hála Istennek, vannak szeretetintéz- ményeink. Budapesten a Protestáns Ár­vaház, a győri, békéscsabai, szarvasi, nyíregyházi, fóti stb. árvaházak, a Fébé intézményei szerte az országban. Mind­egyik hősies küzdelmet folytat a ve­szendő evangélikus gyermekek megmen­téséért. A veszendő gyermekek száma azon­ban gyorsabban szaporodik, mint a fé­rőhelyek száma. Ez a szükség kénysze­rítette a Deák-téri Luther Szövetséget arra, hogy Budapesten, a Hűvösvölgyben új árvaházat létesítsen, örömmel tudat­juk e lap olvasóival, minden evangélikus gyülekezettel és lelkésszel, hogy ez az új árvaház október elején megnyílik. A férőhelyek száma közel hatvan. A jelentkező nagyon sok. De hadi- árva vagy hadigondozott gyer­meket az ország bármelyik gyü­lekezetéből azonnal felveszünk. Akik imádkozni szoktak egyházunk szeretetmunkájáért, kérjük, imádkozza­nak ezért az új intézményért is. Akik adakozni szoktak Egyházunk szeretetrnunkájára, kérjük, ne feledkez­zenek meg erről az új árvaházról sem. Dr. K. A. A Harang szó-Naptár különböző nehézségek miatt ez- évben nem október 1-re, hanem karácsonyra jelenik meg. De megjelenik! Visszaforgatok a Naplómban. Egyévi oroszországi élet apró tükörképei. (Folytatás.) Kereső ember, jövendőt lázasan kutat, fürkésző elme, a mában, a mából a hol­napba törő zarándoktárs, ki utas vágy e világban, állj meg egy percre — úgyis meg kell állnod, ha akarod, ha nem — hadd keressen meg tégedet ad­dig az Ür, amig le nem morzsoltad éveidet, megemésztve őket, mint a be­szédet. Pereg a homokóra sok száz pa­rányi szemcséje. Telefonáláskor nem egyszer szemléltein tűnődve ezt a jele­netet: egymással csúcsban összefordított két üvegkúp. Megkaptad a keresett vo­nalon a „felet“, feltartóztathatatlanul és visszavonhatatlanul szitál a föveny lefelé, csúszik, fogy, apad, a parttalan időben, időből három percet leőrölt. .. s vége befejeződött az összeköttetés, leteheted a kagylót... A kiszabott esz­tendők letelnek és én útrakelek és nem térek vissza (Jób 16 :22—23.) Lelkem ineghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sir. A hitetlen embernek a halál mind­végig rettenetes ellensége marad. A ke­resztyén embernek is ellensége a halál, de az előbbivel szemben azzal a külön­bözette!, hogy míg a hitetlen embernek nincs reménysége az örök életben, legyő- zetik ezáltal az ellenség által, addig a hívő, komoly lélek az ellenséget győzi le és számára ez a diadal kapunyitás dicsőségesebb, mennyei életbe. Itt e vo­nalon világosodik meg az Ige: boldogok a halottak, akik az Urban halnak meg! Az Urban csak az tud meghalni, aki ebben a földi életben, itt és ekkor, még ha az utolsó percben is megismeri és menedéknek fogadja el az Urat. Az ilyen ember, amikor jön a halál, már biztos helyen van és nem fél, boldog!... Há­nyán keresik és látják elszédülve más­ban a boldogságot, álboldogság az, ha­misgyöngy, igen messze az igaztól!... Egy északi népmese szól az öreg parasztról, aki az útszélen .összekötö­zött vénasszonyt talál. Megszánja és megoldja köteleit, amire az öregasszony talpraugrik és így szól: „most pedig, készülj, elviszlek, mert én vagyok a ha­lál!“ A paraszt rémülten tiltakozik, sze­mére hányja a vénasszonynak, hogy nem előbb mondta meg, hogy kicsoda!? Az erre így válaszol: „rendben van, kapsz haladékot, később fogok eljönni érted, s hogy ne lehessen panaszod, előre fo­gom jelezni érkezésemet!“... Ezután sok év telik el, a paraszt megőszül és meg­öregszik. Egyszer megint elébe toppan a halál, hogy elvigye magával, de me­gint tiltakozik: „Nem tartottad meg ígé­retedet és nem jelezted, hogy eljössz értem“ — mondja. Erre a halál így vá­laszol: „minden fejfájás, amit éreztél, minden fájdalom, amely a lábadat haso­gatta, minden szorongás, amely a szíve­det megdobogtatta, az én híradásom volt!!... csak te semmi áron nem akar­tad észrevenni, hogy mit jelentenek!“ — így szólt és elvitte a parasztembert. Nem akartad észrevenni, hogy mit je­lentenek!!! Vád alá helyez! érzem... Megszámlálhatatlanul sokat — jaj, hányszor! — akarunk egetostromló bá­beli akarattal! Az ember isteniesül, Is­tennel egyenlő rangú kívánt lenni már kevéssel a teremtés után: szerezzünk ma­gunknak nevet... lüktetett, zakatolt lel­kében a motorikus ütem, mindig többre és mindig nagyobbra, fennebbre tornász­ni magát, ez a cél, s mi a célbaérkezés, az eredmény? Tört fény, fekete folt, emelkedtem eddig, ezután csak szállók, keseredik meg a szája egyszersminden- korra, aminek Esaiás így ad hangot: Egyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Ür kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek. Az ember, ember és nem Isten, az Isten pedig Isten és nem ember, ez a lényeg­kiindulás és alapvető követelmény! Vég­zetes eltévelyedést és helyrehozhatatlan kificamodást szül minden eszmélkedés, ha ezt „kiejtem“ a középpontból, épp’ olyan dolog ez, mintha a lend-kereket kitépem, kiemelem a gépezet tengelyé­ből, kiegyenlíthetetlenül megbomlik min­den, elvész a normatív erőcentrum ... Gátját szakított folyam iszapos és min­dent árral elöntő valósága riad elém; nem hajthat malmokat, nem lendítheti turbinák kerekeit, ereje, hivatása célját­tévesztett, meddő ingoványba sűlyed, al- jasodik . . . Nincs borzasztóbb látvány, mint egy önmaga megcsúfolt, rendelte­téséből kizökkent életkeret; zászlót látni sárban, szennyesen, tépetten, marcangol­tán: keserűség, fájdalom! Káldy Lajos ev. tábori lelkész, Sopron. (Folytatjuk.) Tájékoztat&s a hittankönyvekről. Többek érdeklődésére közöljük, hogy az egyetemes egyház a kiadásában meg­jelenő hittankönyvek árát a papír- és nyomdaárak emelése folytán kénytelen volt felemelni. A Harangszó Kiadóhivatalában ezen felemelt árban jelenleg az alábbi hittan­könyvek kaphatók: Kemény Lajos: Bibliai történe­tek, elemi isk. III—IV. o. részére, II. kiadás 1.30 P D. Kapi Béla: Egyetemes ma­gyar protestáns egyháztör­ténet, elemi isk. V—VI. o. részére ...................................1.60 P Mórocz Sándor: Az egyház története, középisk. III. o. részére ..................................2.50 P S ólyom—Wiczián: Az egyház története, középisk. V. o. részére, II. kiadás . 4.10 P Üj kiadásban' jön s október végére lesz kapható: Kemény Lajos: Bibliai törté­netek, elemi isk. I—II. o. részére, II. kiadás . . —.80 P Sólyom—Wiczián: Az egyház története, középisk. VI. o. részére, II. kiadás . . . 4.10 P Groó Gyula: A Szentírás, kö­zépisk. VII. o. részére, III. kiadás ...........................3.— P

Next

/
Thumbnails
Contents