Harangszó, 1942
1942-12-27 / 52. szám
1942. december 27. HARANGSZÓ 421. Sebesültekkel beszélgettem . . . Szentmartoni Radó Lajos emléke tovább él a szerető és hálás szivek templomában! Rónay B. Gyula. Leányaink, mint a templom mintájára kiíaragott oszlopok! A Dunántúli Evangélikus Leánynépfőiskola négyhetes, majd idén tavasszal tartott kilenchetes gyenesdiási tanfolyam után december elsején négy hónapos munka keretében kezdte el III. évfolyamát Celldömölkön. A népfőiskola a celldömölki hatalmas ifjúsági házban nyert elhelyezést. 15 leány gyűlt össze Dunántúl tizenegy falujából, öt vármegye területéről. A népfőiskola igazgatója Veöreös Imre egyházkerületi missziói lelkész, női vezetője Medgyaszay Piroska tanárnő. A december elejétől folyó Leánynépfőiskola ünnepélyes megnyitása december 17-én volt nagyszabású ünnepség keretében. A megnyitást D. Kapi Béla püspök végezte. A megnyitó istentiszteleten 144. Zsolt. 12/b. alapján beszélt az Isten parancsáról: Olyanok legyenek leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok s lélekemelő szavakkal mutatott rá a nő hivatására, erre való előkészületre, majd a szolgálatra. Az oszlop nem azért van — mondotta a püspök —, hogy szépítse a templomot, hanem hogy terhet hordozzon. A népfőiskola nem akar mást tenni, mint leánylelkeket ilyen oszlopokká faragni. Álljatok melléje nemcsak segítő, hanem imádkozó kézzel is, hogy ez a munka ne legyen hiábavaló! Istentisztelet után az ifjúsági ház nagytermében folytatódott az ünnepség. Jelen volt a kemenesaljai egyházmegye lelkészi és tanítói kara élükön Molitórisz János esperessel és koltai Vidos Dániel felügyelővel, az ugyanabban az időben folyó vönöcki ieánytábor résztvevői Malaga Elza diakonissza vezetésével, a celldömölki gyülekezet tagjai, a környékbeli falvak népéből is számosán, továbbá volt leánynépfőiskolások. A népfőiskolái munka nemzeti és népnevelő jelentőségének elismerését láthattuk abban a tényben, hogy az ünnepély fényét megjelenésükkel emelték és a népfőiskolát meleg üdvözlő szavaikkal támogatásukba fogadták Vas vármegye főispánjának és a vármegyének képviseletében dr. Horváth Kálmán alispán, dr. Vértessy Vilmos miniszteri tanácsos, MÁV üzlet- igazgató, Szabó Károly országgyűlési képviselő, dr. Hettyésy Jenő főszolgabíró és Iván József gazdasági felügyelő. Az ünnepélyen Celldömölk vezető rétege felekezeti különbség nélkül jelen volt. Molitórisz János üdvözlő szavai után D. Kapi Béla püspök nyitotta meg a Leánynépfőiskolát, majd Veöreös Imre ismertette nagyon értékes előadásban a népfőiskola programmját. A mindvégig kedves ünnepély nagy érdeklődés mellett folyt le és mély nyomokat hagyott a résztvevők lelkében. TERJESSZÜK A HARANGSZÓT! Borongós, esőre hajló délután van . .. Nemsokára itt a karácsony. A fenyőfa illata erősen érezhető már a levegőben... Hadikórház felé tartok. Sebesülteket látogatok. Vájjon a kórtermek ablakán átragyog-e és a Don-parti harcok viharából sebeket hozó hős honvédeink szivéig elér-e a betlehemi csillag fénye? Amint belépek az egyik kórterembe, mindjárt az első betegágynál kapok egy fénysugarat belőle. A Nagytiszteletű Űr! — kiált felém egy ismerős hang. Régi, kedves hívem egyik volt gyülekezetemből. Urának sebesült testvérénél van látogatóban. A sebesült testvér is ismer. — Így hármasban beszélgetve, megfürdetjük lelkünket a régi szeretet fényében. Közben gondolatban a harctérre megyünk. Itt is közös ismerősre, Sümegi István ezredlelkészre bukkanunk. — Sok drága lelki eledelt adott, —- mondja a Pista. Majd a keze egy imád- ságos könyvet tart felém: Isten szerete- tét nagyon megéreztem belőle! — Csodálatosan segít és erősít az Isten! — kapcsolódik be a beszélgetésünkbe egy másik katona. — Velünk volt és megsegített! — hangzik bizonyság- tételként a szava. — És én megérzem, Isten szeretete öleli körül ezeket a drága testvéreket, akik értünk szenvedtek, véreztek, és sebeik fájdalmát is értünk hordozzák most. * fc Ó Továbbmegyek. Egyik kórterem asztalánál lábbadozó katona karácsonyfa- díszeket készít. Színes papírszalagokat ragaszt láncokba. Odább már készen a ragyogó csillag. — Karácsonyfára tesszük, — mondja mosolyogva. Mint a karácsonyra készülő gyermek, úgy néz a dolgaira. — Itt is ragyog már a betlehemi csillag fénye. Útban van, közel jön az Isten karácsonyi szeretete. :* íc £ Egyik ágyról bánatosan néző arc tekint felém. Résztvevőn megyek feléje. Beszélgetünk. Testvérbátyja mellette esett el. Itthon közben meghalt az édesanyja. Nemsokára, hogy sebesülten hazajött, megjött a testvéröccsének a holttányil- vánítása. Elhalkul a szavunk. Erősen megszorítom a kezét, mikor elbúcsúzom és azt kívánom, hogy bánatának sötétjébe ragyogjon be a betlehemi csillag fénye és érezze meg karácsony ünnepén, hogy Krisztus azért született meg, hogy a megtört szíveket meggyógyítsa, az elesetteket fölemelje, a bánködókat megvigasztalja. # -fi Mosolyogva néz rám egyik testvér, mikor a Harangszót említem. — Hogyne ismerném! Mindig örömmel olvastam. Kedves barátunk volt a harctéren is. Alig vártuk, hogy megkapjuk és olvashassuk. — Egyébként ő is szokott írogatni. Egy verset mutat. Ez a címe: Donparti ima. Kíváncsian néz, míg olvasom. Szívembe vág minden sora: Óh nézz, Uram, a Donparti útra, És tekints körül, mennyi, mennyi hulla. Kik megmaradtunk, akik itten állunk, A holtak mellől hozzád szalutálunk. Közben elmondja, hogy ezt a Don- kanyarban, az utolsó ütközet után, pár órás pihenő alatt írta. Tovább olvasom: Ha egyszer mégis, mégis visszatérnek, S vad harcok után falujukba érnek, A templom előtt majd kint állnak a népek, S virágot szórnak mindegyik vitéznek. — Nagy harc volt. De megnyertük! — mondja boldogan. Szemeiben a bizalom, a hit tüze lobog. Amíg beszélgetünk, kopogás hallatszik, ajtó nyílik és leventfiúk és leányok Betlehem-járása következik. Amint felhangzik az ének, komoly megilletődés ül az arcokra. Egyik levente Krisztus születéséről, a szeretet ünnepéről beszél. Eljöttünk — mondja —, hogy az otthon szeretetét hozzuk a csendes hadikórházakba. Egy másik költeményt ad elő: Sebesültek között a hadikórházban.
