Harangszó, 1942
1942-12-27 / 52. szám
422. HARANGSZÓ 1942. december 27. Csaták viharából kik visszajöttetek, Karácsony estéjén gyertyát gyújtunk nektek... Utána felhangzik a „Csendes éj, szent- ségeséj“ gyönyörű karácsonyi éneke, miközben leventelányok ajándékokat osztogatnak a sebesülteknek. Mély csend ül a teremre. Áhítattal telnek meg a szívek. Mindenki érzi, hogy kigyulladt már a betlehemi csillag, a a hadikórházakba is beragyog annak fénye. Közeljön az Isten szeretete. Akik nagy harcokat éltek át, a halállal néztek szembe, akik értünk szenvedtek és itt sebesülten fekszenek, nagy átélések után megérzik, hogy most karácsony ünnepén azért ragyog a betlehemi csillag fénye, hogy rámutasson Isten szere- tetére és annak megtestesülésére, a most született Krisztusra. Megérzik, hogy ez a karácsonyi Gyermek azért született meg, azért jön, hogy megszülessen a ma élő emberek szívében is, az ő szívükben is. « t- írBúcsúzom ... Sötét van már az utcákon, mire hazafelé megyek ... Mindenfelé karácsonyra készülnek az emberek... A felragyogó betlehemi csillag fénye besugározza a szívüket és Isten testben megjelent szeretetére: Krisztusra irányítja a tekintetüket. Lukács István. Tűzharcos-karácsonyuk. a 1932. Be ragyogó, be szép a karácsonyfátok! őszülő vitézek! Közibétek állok! Tudom ám, kik vagytok!? Tudom nagyapámtól, Lopok valamit a szemetek lángjából. Ha ölében ültem szentkarácsony este... Ti rólatok szólt a legislegszebb mese. Hej! Mikor Homonnán, Uzsoknál álltatok Karácsony estéjén! Istenem! Mivolt ott!?? Még valamit kérdek, szemetekbe nézek... Magyar sorssal küzdő, görnyedő vitézek: Sokan hol maradnak? Most is várjuk őket... Ugye ők küldözik nekünk e fenyőket?... Ugye Ök üzennek fenyők levelében, Nyirfakeresztekben, s a keleti szélben?... Számon kérik sorsát özvegynek, árvának, Nem koldusbot jut-e rokkant katonáknak? 'Jaj! Hát csak hozzátok! Testvérek! Magyarok! Tűzharcosok fáját, roskadásig rakjuk. Nekem semmi mást, csak palavesszőt, táblát, Angyalok írják rá: Temesvárt, Segesvárt. 1942. Tíz esztendő múlva, szent karácsony este, Ojra együtt van a vitézek serege. Középen a fenyő, ragyogón megrakva ... De hiányzik... aki ujjongjon alatta. Nagyapák meséi valósággá válnak, Fiák s az unokák, újra kint csatáznak Don-nál Meótisz-nál vérüket hullatják: Őrök, ragyogó sors! A jövőnket írják. Orbán Károly. Pusztaszentlászlói honvédtestvérek! Közöljük veletek, hogy Nőegyletetek előfizetett a Harangszóra. Olvassátok olyan szeretettel, amilyennel az itthoniak küldik. * Ősapay Béla, Horváth Jenő, Máthé Géza, Rofrits János honvédtestvéreinknek sorait köszönjük. Üdvözletüket itt is továbbítjuk. Nekünk is tesz karácsonyunk ! Isten által olyan gazdagok vagyunk, hogy — nekünk is lesz karácsonyunk! Talán nem olyan, mint amilyen odahaza szokott lenni. Ti nem lesztek velünk, nem üljük körül énekelve és imádkozva, bibliát olvasva a fehérre terített családi asztalt, nem látjuk gyermekeink szemében a karácsonyfagyertyák csillogó, mosolygó visszfényét s az ünnep két napján nem megyünk együtt, kézenfogva szent hálaadásra Isten házába. De karácsony igazi, áldott öröme, az a kibeszél- hetetlen békesség, amit az angyalok hirdettek Betlehem éjszakáján, megszállja a mi lelkünket is. A Krisztus születésének, hozzánk jöttének nagy, boldog csodáját talán még soha nem éreztük át úgy, mint ahogyan- itt érezzük majd át, a közelgő szent estén. Itt, ahol olyan megdöbbentő nyíltsággal mutatkozik meg előttünk az emberi gonoszság, itt, ahol a bűn ítélete alá került világ mindennap alászáll a kárhozat poklába s itt, ahol sebesültek és haldoklók jajszavában ez az egész halálra vált emberiség sír fel az égre irgalomért és kegyelemért, itt érezzük, itt tudjuk igazán, hogy milyen megmérhetetlenül nagy az a szeretet, amellyel Isten az Ö egyszülött Fiát adta a világnak, hogy legyen mindenek számára szabadítás, bűnbocsánat, váltság és üdvösség. Itt válik számunkra karácsony igazán a szeretet ünnepévé, amelyen könnyes szemmel nézünk bele az Isten felénk kitárult szívébe s amelyen mi is kitárjuk szívünket Isten és embertársaink «I Az ezredlelkész lóháton megy katonái lelki gondozására. felé —- öntudatlanul is megsejtve a nagy titkot, hogy nincs más élet sem a nagy világ, sem a magunk kis világa számára, csak ez a karácsonyi, felülről alászállt s itt a földön népek és emberek között szétáradt, szerétéiből lett élet. És megsejtünk valamit ennek a szeretetnek a győzelméből, amely egyszer bizonyosan eljön s akkor valóra válik a csodás jövendölés: „Dicsőség a magasságos meny- nyekben Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat...“ Lesz nekünk is karácsonyunk! Mi is készülődünk rá. Itt a környékünkön nincs fenyőfa, de jönnek vissza hazulról a szabadságosok s látom, amint egyik is, másik is ott szorongat a hóna alatt egy- egy kis karácsonyfának valót. Hazulról hozzák, a Kárpátokból, mint az otthoni drága föld, az újra magyarrá lett ős hegyek kedves ajándékát. Felállítjuk majd őket a fakunyhóinkban, a bunkerekben, a futóárkokban. Kerül rájuk gyertya is, lesz rajtuk dió is, sütemény a hazulról érkező karácsonyi csomagok tartalmából. Már régóta gyűjtögetjük a cigarettajárandóságunk ezüstös csomagolópapírját: ezekbe csomagoljuk hetente kapott cukorkáinkat. És szent estén odasereg- lünk majd a karácsonyfák köré, egy családdá olvadt csupa édes testvér sTmig talán a lelkünk elröppen, hogy résztvegyen egy- két pillanatra az otthoniak örömében is, kezünk megkeresi egymás kezét, átszalad testünkön-lelkünkön a bajtársi szeretet szent villanyáramlása s ebben a szeretetben kárpótlást kapunk a gyermekeink, az élettársunk, öreg édesanyánk, édesapánk elmaradt karácsonyi csókjáért. És felbuzog a mi lelkűnkből is az imádság, felcsendül ajkunkon a karácsonyi énekek drága dallama, megnyílnak a szívünk felett hordozott új testamentumok s mint otthon, szól nékünk is az örök evangélium: „Íme hirdetek ti- néktek nagy örömöt...“ Mintha gyermekek lennénk. Gyermekkoromban sem vártam türelmetlenebbül karácsonyt, mint itt, most. És talán soha nem volt még áldottabb a szolgálatom, mint amilyen karácsonykor itt a fronton lesz, amikor majd a két ünnepnapon elindulok testvéreimhez Isten igéjével s a szent jegyekkel, hogy általuk élő találkozásunk legyen a mi Urunkkal, Jézusunkkal. Már eddig is huszan-harmincan is faggattak, hogy kimegyek-e hozzá-, juk, lesz-e istentisztelet, lesz-e úrvacsoraosztás? És amikor megígértem nekik, boldogan csillant meg a szemük. Pedig talán ez az egész karácsonyi tervezgeté- sünk, boldog várakozásunk hiábavaló. Közben-közben szomorúan számot is vetünk ezzel. Az orosz eddig még minden nagy ünnepünket megzavarta s alig-alig tudjuk feltenni róla, hogy éppen karácsonykor maradna békén. Lehet, hogy nem tudjuk meggyujtani karácsonyfagyertyáinkat. Lehet, hogy a szent estén is, a rákövetkező ünnepnapon is fegyverben állunk futóárkainkban, a régi zsolozsmák helyett rajtázásra nyílik az ajkunk. De nem baj! Annyi időnk bizony-
