Harangszó, 1942

1942-12-13 / 50. szám

HAftANőSf6 1942 decemBef T3. m Nem érzitek, felénk szállnak hangtalan figyelmeztetések: Nyis­satok ajtót! Hívjátok magatokhoz azokat, akiknek nincs otthonuk. Adjatok szeretetet azoknak, akiket senki sem szeret. Karácsonykor az Isten is ezt teszi veletek, idegen­ben járó, otthontalanul bolyongó emberekkel. A mennyei otthon ka­puit nyitogatja, szent Fiát azért küldi, hogy atyai hajlékból eltávo­zott, szívétől elszakadt gyermekei­nek otthont készítsen és őket haza­hívja. Ti is ezek között vagytok. A legboldogabb családi közösségbe hív és vár az Isten. Ez az ádventi vágy beteljesülése. Nem erre vár­tok? Akinek a szívén átsajgott már az otthontalanság, a lelki árvaság i fájdalma, aki megérezte, hogy Isten éppen ezt akarja karácsonykor megszüntetni s neki, az atyai haj­léktól távollévő embernek a meny- nyei otthon kapuját készül Fiának földre küldése által megnyitani, s őt a legboldogabb családi körbe, az Istennel való közösségbe haza­vezetni, az máris feletet talált ezekre a kérdésekre. Isten az ott­hon örömét készíti nekem, én is örömöt szerzek az én örömtelen- ségben élő testvéremnek. Ezer módja és alkalma van ma ennek az örömszerzésnek. Lásd meg ezt te is s engedd, hogy szíveden átáradjon Isten szeretete és elér­jen azoknak szívéig, akik vágyód­nak erre a szeretetre. Nyiss ajtót a Krisztus előtt, hogy szívedbe áradhasson Isten szeretete. Nyiss ajtót az emberek előtt, hogy továbbáradhasson feléjük szí­veden át Isten szeretete. Nyiss ajtót, mert Isten is ajtót nyit neked! Így lesz karácsony öröme igazán a tied! Lukács István. Finnország első asszonya a Bibliáról. A finn katonaotthonok szövet­sége a 300 éves finn biblia első ki­adásának hasonmás példányát aján­dékozta a köztársaság elnöke fele­ségének. A küldöttségnek, mely az ajándékot hozta, az elnök felesége többek között a következőket mon­dotta: „Aligha kaptam valaha is ennél kedvesebb ajándékot. A val­lás mindig közel állott hozzám, de a biblia igazi értéke csak az el­nöki palotában ragyogott fél előt­tem. Csak a biblia segítségével le­het elhordozni a reánk nehezedett Tavaszi áradat. Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mohr Gedeon. (Folytatás.) — Hiszen gróftiszt uram tud olvasni! — Most az a kérdés, hogy kegyelmed tud-e! •— Én? — bizsergett a magiszter ön­tudata. — Már hogyne tudnék! — Akkor olvassa! András visszavette a papírlapot. — Ezerötszázharmincegy — betűz­te — bököly havának huszadik napján? Ez a mai nap! — kapott észbe. — És? — noszogatta Dobay. — Valami jel. Mintha súlyzó lenne. És egy név. Vesta. — Ennyi az egész? — Ennyi! — Hát akkor — mondta ki Dobay az ítéletet, — nem ismeri kegyelmed a betűk értelmét, magiszter uram! Andrást ismét elfogta a bizonytalan, ság. — Nem áll itt vesszővel sem több! — védekezett. — Itt nem, csak mögötte! — vált oktatóvá a gróftiszt tartása. András megforgatta a papírlapot. — Nem ott! — pattogott a nagyúr. — Az irótoll mögötti Egyetlen ember él csak Kassán, aki jeleket ismer! Az ifjú agyába világosság szüremlett. — Andronicus mester! — motyogta. — Az! — De hiszen — mondott ellen And­rás — annál jámborabb ember sincsen Kassán! Dobay vállat vont. — Épp, ez a bökkenő! — gyűrte mentéjébe az írást, — mehetünk! Ez még amúgy is elválik! Odafönn a tűznél farkasszemet né­zett a két csoport. De azért csak közel szorultak egymáshoz. Parasztok és ka­tonák. Az éjszaka dere űzte, a láng me­lege egyaránt csalogatta őket. Hebbig türelmetlenül fogadta a gróf­tisztet. — Így bajosan jutunk előbbre! — vetette szemére. Dobay egykedvűen dörzsölte össze kezét. — Ennél előbbre én nem is kíván­kozom! — Rájött hát valamire? — ütődött meg a hadnagy. — Igenis, meg nem is! Két szemem­mel láttam, amit előre tudtam. Nem lá­zadás tört ki. Gyilkosság esett. Az „istenes ember“ fia ösztönszerű vonzódással lábatlankodott körülötte. — Mondod — fordult hozzá Dobay, — hogy a prédikátorjjjw«»agy*a,tartotta apádat? — Édesapám őreá haíi^sV'tt. Erősen becsülte.!« PApa gl Dobay eltünőflött. — Lém-láml -Xjtgrartwnátekl^Xfével | terheket. Sok bibliai hely kapott népünk nehéz viszonyai közepette új fényt s adott támaszt és erőt." A „Kotimaa" azt írja róla: Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy az ország első asszonya mélységesen keresztyén egyéniség. Vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter mondta: Tegyük félre az örök ma­gyar átkot, a torzsalkodást, ve­gyünk erőt a kishitűségen és visel­jük a lemondásokat állhatatos lé­lekkel és tegyük mindezt értük. Ne legyünk ingadozók. ... Ezt a háborút a magyar ügy végső győ­zelméig végig kell harcolnunk! A külföldi magyarok közül 1942-ben Bonczos Miklós kormánybiztos jelentése szerint Moldvából 53, Boszniából 395, Ma­cedóniából és más idegen ország­ból 46 családot telepítettek haza. Az összesen 1915 főből álló 488 családnak 488 házat és 3326 ka­taszteri hold ingatlant juttatott a kormánybiztosság. 1941 májusa óta 17.614 főből álló 4294 család jutott otthonhoz és 38.000 kát. hold földhöz. Andrást. — S ki nem becsülte Kassán prédikátor urunkat! A magiszter először nem értette. — Olyan nem akad a polgárság kö­zött! — méltatlankodott. — Vagy igen! — írt le félkört a Dobay jobbja. Andrásban elhült a vér gondolatától. — Andronicus mester! — dünnyögte. — De hiszen... — keresett számára újabb mentséget. Azonban gondolatme­netét újabb esemény metszette ketté. Az Őrhegy nyugati lejtőjén mozgás támadt. Röviddel rá prüszkölő nyerítést kapott szárnyra a szél. — Itt vannak a mieink! — indult hangirányt Hebbig. Ekkor már a csákók is előbukkan­tak. Dobay nevetett. • — Minthacsak összebeszéltünk volna. Épp idejére érkeztek az angyalkák! A szakasz vezetője szabályszerűen tisztelgett. • — Hosszú a járás végig a Csermely­völgyön! — mentegetőzött. — Tudom! — bólintott derűsen a gróftiszt. — Sebaj! visszafelé majd had­nagy uramék mennek arra! A szakaszvezető még nem fejezte be jelentését. — Meg azután dolgunk is akadt. Mindjárt a völgytoroknál. — Ellenség? Lázadók? — csapott rá Hebbig. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents