Harangszó, 1942
1942-11-15 / 46. szám
368. HARANGSZÓ 1942 aovemBer 15. kenyérgondját? Az Isten azért adja nekünk az anyagi javakat, hogy áldás fakadjon azokból magunkra s másokra. A múló földi javak segítségével romolhatatlan kincseket igyekezzünk magunknak szerezni ama nagy napra, mikor majd az Ür tart aratást e földön, — amikor a tiszta búzát csűrébe takarja, a konkolyt pedig megégeti. Szekeres Sándor. A. belső front Köíelessége. Sokat hangoztatjuk. A legfontosabbakat sorra vesszük s hazánk jövője érdekében a száz százalékos teljesítésüket hangsúly ózzuk és követeljük. A napokban dr. Szász Lajos közellátási miniszter jelentős cikket írt a belső frontnak ezekről a kötelességeiről és különösen három fontos kötelességre mutatott ' rá. Először a tisztességre, amely nem engedi, hogy a rendelkezéseket bárki is megkerülje, vagy ki- játsza. Azután a szorgalomra, amely az éjt is nappallá teszi azért, hogy mindenki minél jobbat és többet tudjon a munkájával a köz szolgálatába állítani. S végül a szaktudásra, amit mezőgazdaságban, iparban, háztartásban egyaránt meg kell valósítani. Tavaszi áradat. Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mobr Gedeon. (Folytatás.) — ö! — vádolta gyenge emberek módján a nénjét — csak a bosszúra gondol! Szivében már alig pislákol az élet, de csak még most is rajtam akar ütni! — És kegyelmed? — vetette a prédikátor. — Én? — siklott ki a nagy ember alól ismét a talaj. — Igen! Csak a gazdagságra gondol. A birtok. Apai jussa. — Hát — háborodott föl a gróftiszt — engedjem, hogy idegen kézbe jusson? — Ki az az idegen? — kérdezte Dévay. — S a választ akkor nagy hirtelen az adta meg, akitől senki sem várta. — Kristóf! — ugrott fel Margit és az ifjúba karolt. — Ö az? — bökött Dévay feléjük a szemével. — öl — bólintott a gróftiszt. — Akkor —■ fordult meg lassan a prédikátor — én esketlek össze benneteket, atyámfiai! — A lány bal és a férfi jobbkarját, ahogy egymásba akaszkodva álltak, két tenyerébe fogta. Mintegy lezárta a kör egybefonódó láncát. Margitka boldogan zokogott föl. — A tisztesség, szorgalom és szaktudás mellett azonban a közérdek mindenek felett álló elsőbbségének megértése és átér zése is szükséges — fejezi be cikkét a miniszter. A közellátás biztosításáért egyelőre csak kérő szóval fordulok a magyarság lelkiismeretéhez. Segítsünk egymáson, gondoljunk harcos honvédeinkre, vállaljuk jó szívvel a nélkülözéseket. Ez a belső front legfontosabb kötelessége! Diákjaink kaptár-mozgalma most tartotta közgyűlését, melyen a közellátási miniszter is megjelent. Érdekes beszámolók hangzottak el itt. Belőlük tudjuk, hogy 93 városban 614 Diákkaptár működik már. A legszebb — mint a Magyar Üt írja — a debreceni diákok cselekedete, akik eddig gyűjtött pénzüket, kis filléres üzleteikből összerakott vagyont traktorvásárlásra fordították és bérszántást végeznek vele. Ők maguk ülnek a kormánynál is és a hadbavonultaknak féláron, a hősi halált' haltaknak ingyen szántják fel a földjét. Dicséretre és követésre méltó a Diák- kaptárak működése! — Áldjon meg az Isten, jó uram! — hálálkodott. Dobay szörnyülködve állt Dévay előtt. — Ezt teszi kegyelmed vele, a sehon- naival? — kötött Kristófba. A prédikátor közibük lépett. — Langh Kristóf nem idegen, nem is sehonnai! — metszett a hangja. — A neve távoli ország zamatja szerint cseng ugyan, de az ő szülőföldje ez a város és hazája ez a föld. Elődei évtizedek óta űzik itt a tisztes timár-mesterséget, utódai ennek a városnak és a mi drága hazánknak védelmében fognak vérezni. ö maga pedig első tapintással magyar földre lépett, magyar levegőt szív, magyar munkát végez. Idegen ott volna ő, ahonnan ősei kiváltak. Ez az ő igazi otthona. A gróftiszt agyából kifogyott-kiolvadt ellenkező érvelése, mint a szoros marokba fogott hó. — És a „messzelátó szőlő“? — kérdezte kishangon. — Hallotta a rendelkezést! — mozdult meg a Dévay szemöldöke. — Margitkáé lesz és az ivadékaié! Kegyelmed is leghelyesebben keblére ölelhetné a fiatalokat. Pártfogás kell nekik, nem gyűlölet! Dobay azonban hátat fordított a mátkapárnak. Először úgy látszott, hogy kirohan a szobából. Azután csak erőt vett magán. Nehéz léptekkel a beteghez került. Lassan, óvatosan vette föl az asz- szony ép kezét, Gyöngyszemek az Országos Protestáns Napok előadásaiból. Ez a kor eddig nem tudott megtérni Krisztushoz, mert nem látja, hogy a mai világkérdés megoldása benne van. * Az emberiség még nem szenvedett annyit, hogy kínjai a megtérés útjára vinnék s egymásban a testvért felismernék. * A történelem tanúsága szerint csak a krisztusi fundamentumon megépülő és újjászülető nemzetek maradnak fenn. Erősnek, boldognak, szépnek akarod látni a magyar jövőt? Segítsd az élő Alapra helyezni és e nemzet életét Isten templomává tenni! * Isten igéjében a reformáció megtalálta az ismeretnek végső gyökerét s nem emberi vélekedésekre, világnézetekre épített, hanem Isten szavára, aki megüzeni nekünk, mit kell hinnünk és cselekednünk. Az ige mindig életszabály, Krisztusra mutat ezt kiáltva: így éljetek! Ez az életszabály a lélek gyökeres megújúlása. * — Nem akarom — mondta kérő hangon —, hogy haraggal hagyjon itt bennünket! Legyen Margitka második leányom! Az özvegy szólni akart, de csak a melle hörgött. Megkínzott arcára azonban fény derült, mintha napsugár érte volna. — Isten legyen velünk! — egyenesedett fel Dévay. Nagy sebesen ragadta föl az írótollat és ő is ráírta nevét a rendelkezésre. Azután Andrásra pillantott. — Menjünk! — hívta. —- Elhűl a vacsoránk. Ezzel több igazat mondott, mint eredetileg gondolta. A vacsora el is hült igazában. De nem amiatt, amik eddig történtek. Mielőtt még elköszönhettek volna, új vendég érkezett. A város kapudiákja. Nagy zajjal rontott a szobába, mintha az ország két királya közül valamelyik menesztette volna föl az utcáról. — Mi történt? — sápadt el a főbíró. Dobay tréfásabb végénél látta a nagy izgalmat. — Mitől fáj a feje kegyelmednek? —• engedte ki mennydörgésbe a hangját. — Csak nem áll Zápolya Jankó a kapuk előtt? — Levél érkezett! — lihegett a diák. — Ferdinánd őfelsége küldte. Éjjel-nappal járt vele a futár. Igen sürgős lehet. — Neki lehet! — nevetett Dobay. — Azonkívül — folytatta a diák — más hírt i9 vettünk. Kavecsányban fellázadt a nép. Gróftiszt uramnak azonnal kell közéjük mennie!
