Harangszó, 1942
1942-11-01 / 44. szám
33. évfolyam., Í942 november 1. 44. szám. AlaplUtlai KAM BACA Ifit-baa. r.iiHUU»*ii UaUatúli Luth«r-8ll»tii[. Msijiliiilk mindaa niiratp. .[jt■ M.iiikiit taaii alatt litkataaláat a KIS UáFUHIIZC Baolvadt lapoki í?B-Sm a JolJatak AnNoziám 93a-kaa a falvi dékl Latkar. 342-kaa a Lalkl Harmat. írói vár a ml lattaüak, Jó tegyveriak 4a pajztuak. Ha 6 velünk, ki elleaűak? Az Or a ml oltalmuakl A KaraaBaal aaarkaaaM - kladáklra tálát GYÖK II., Fatill -Mr I. Klflisatésl Arat BagyadAvra 1 f 19 llllér, félévra I P 4« fillér, agy Arra 4 P M fillér. Caoportoa kflláéaaal lG%-aa kadvanaérny Amarikába agéax Arra 3 dollár i ai atódálla- anokba Arra 1.66 P Poatacaakkaxámlai SG.53C A pásztor és juhai. Az én juhairti hallják az én szómat és én ismerem őket és követnek engem. János ev. 10:25. Egyik legkedvesebb Jézus-kép az, amelyik a jó pásztort mutatja. Annyira megragadta a festőművészeket, hogy többféle feldolgozásban ismerjük. Elgyönyörködünk ezeken. Bibliai jellegű mindegyik. De az Ige, amelynek a gondolatát vászonra vitték, sokkal többet fejez ki. Határozott irányba tereli a pásztor és a juhai közötti viszonyt. A napkeleti pásztor a juhai előtt lépeget és ékalakban mennek utána a juhai. Ha a forráshoz tereli a nyáját, egyetlen szavára lehevered- nek a juhai, s mikor szól hozzájuk, hogy most már ők következnek az itatásban, azonnal felálla- nak és mennek a forráshoz. Más pásztor hiába szól, nem hallgatnak a szavára. Milyen okosak ezek a bárányok! Megszégyenülten kell az emberekre gondolnunk, akik olyan könnyen hallgatnak az idegen szóra! Kétségtelen, hogy nem volt, nincs és nem lesz az embernek olyan igazi vezére, akire méltóbban illenék rá a jó pásztor elnevezése, mint Jézus, és mégis azt kell tapasztalnunk, hogy olyan nagyon könnyen elhajlik az ember tőle. Bizonyos, hogy keservesen meg szokta bánni, ha elhajlik Urától. Egyet igazol be ezzel: nem Jézus juhai közé tartozik. Nagyon határozott Jézus megállapítása, mely szerint csak azok az Ő juhai, akik hallgatnak az Ö szavára. Nem valami rejtély, ki tartozik Jézus nyájába. Ezt mindenki megállapíthatja. Aki hallgatja Jézus beszédét, akinek ebben van a gyönyörűsége, akihez nem hiába szól Jézus, mert tanítása nem merül feledésbe, az Jézus nyájának a tagja. Mindig azt kell tapasztalnunk, hogy Jézus egészen leegyszerűsíti a mi legnagyobb problémáinkat. Olyan nagy gondunk, hogyan élhetjük le helyesen az életet, milyen életigazságokat kell elsajátítanunk, melyik a legigazibb vallás, hogyan nyerjük el az üdvösséget? Lám, Jézus ezeket a nagy kérdéseket egészen lekicsinyíti, a homályt eloszlatja és mint a legtermészetesebb megoldást tárja elénk: akkor vagy az enyém, ha hallgatsz az én szómra. Milyen keveset kíván tőlünk Jézus! Érdemes megadni. Próbáljuk meg! M. J. A reformáció igazi célja. Irta: Dr. Csensődy Lajos. Általában azt tartják, hogy a reformáció az újkor bevezetése volt, hogy azokkal a kalapácsütésekkel, amefyek a wittenbergi vár- templom ajtaján elhangzottak, tulajdonképen az új kor, a szellemi fellendülés kora kopogtatott a középkor ajtaján. Azt mondják, hogy az emberi szellem felszabadulásának a bölcsője volt az a 95 tétel, amelyet temploma kapujára kifüggesztett az a wittenbergi barát s ettől kezdve feltartózhatatlanul tört magának utat a kultúra egész fellendülése. Sok más hasonló felfogás kapcsolódik a reformáció megindulásának emlékéhez. Pedig távolról sem ilyen gondolatok, avagy szándékok indították azt az egyszerű, a világtól való elvonultságban élő szerzetest október 31-iki fellépésére. Ez már abból is kitűnik, hogy a halottak napját megelőző mindenszentek napjának előestéjén tűzte ki templomára a 95 tételt. Azokban a napokban, amikor különösképen a másvilág és annak Ura, az Isten felé fordult minden keresztyén hívőnek is a figyelme. Amikor ránehezedett a múlandóság és az enyészet mindent elseprő ereje az élőkre és nyomasztó hatása alá került minden lélek, akinek csak bármi köze is volt a temetőkhöz. Az őszi hervadás, a téli halál fu-. valma a temetők világán át az élők felé suhanva terelte szerzetesi élete csendjében is Luther Márton figyelmét arra a nagy kérdésre, hogy juthat a lélek tovább, mint a sír, hogy állhat meg az élő Isten előtt, hogy részesülhet az Ő üdvözítő kegyelmében? Ezekkel a kérdésekkel viaskodni segítséget más nem nyújt a halandók számára, mint az Ige, Istennek kijelentett beszéde, amelyet a halálból feltámadott Krisztus nyilatkoztatott ki. Ebben az Igében elmélyedő lélekkel találta meg a halálban való megtartás szent titkát, az Isten kegyelmében való részesedés örök lehetőségét reformátorunk és a sötétségben tévelygő emberiség felé ezt kiáltotta nagyjelentőségű 95 tételében. Annál is inkább, mert nemcsak szerzetes volt, hanem lelkész is, aki a gyülekezetéhez tartozó lelkekért súlyos felelősséget érzett s ezeknek a tévelygésektől való megmentése lelkiismereti feladatot is jelentett számára. Mindezek mellett azonban még teológiai doktor is volt. Felesküdött őre és vigyá- zöja a szent tudománynak, akinek külön esküt is kellett tennie, hogy
