Harangszó, 1942
1942-10-18 / 42. szám
1942 október 18. HXKÄNGSZÖ 335. Kállay Miklós miniszterelnök üzenetet küldött harctéren lévő honvédeinknek a „Tábori Ujság“- ban. Benne többek közt ezeket írja: „Akik kint vannak országot védeni, sok millió magyart oltalmazni mentek ki, azoknak a sorsuk közös mindnyájunkkal. Az itthonlévők- nek mindig a kintlevőkre kell gon- dolniok, imádkozniok kell értük s várniok hazatértüket!“ Antal István nemzetvédelmi miniszter mondta: „Isten rostálja a nemzeteket és a könnyű nemzetek kihullanak a rostából. Nekünk mindnyájunknak le kell mondanunk egyéni, önző érdekeink érvényesüléséről és ösz- sze kell fognunk a haza, a nemzet érdekeinek védelmében.“ Iskolaavatás Mezőlakon. Szeptember elején ünnepre gyűltek össze Mezőlakra a környék evangélikus hívei, hogy bizonyságot tegyenek a zsoltáríróval együtt arról: „Ha az Ür nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.“ Ekkor avatta fel Héring János, a veszprémi egyházmegye al- esperese a mezőlak-békási evangélikus iskolát és tanítólakást. Megint csoda történt. Ami embereknek hiábavaló erőfeszítésnek látszott, azt Isten építő kegyelme könnyen megvalósította. Az alig 390 lélekből álló egyházközség megépítette szép nagy iskoláját és tanítólakását. Hálaének szállt fel Istenhez, aki „szerelmesének álmában ád eleget“, aztán emberek felé, akik valláskülönbség nélkül munkálkodtak, hogy tégla téglára jutva, ismét új épület álljon Isten dicsőségére. Külön kiemelendőnek tartom megköszönni a református és katolikus testvéreknek a szorgos időben való komoly és szívből jövő segítségét, akik nem lelki vezetőik tanácsára, hanem önként, a magyar ember segíteni kész, bajtársi szolgálatából jöttek és segítettek. Ma, amikor harc folyik a világban az Isten felé és az Istentől menekülő tábor katonái között, jó minékünk ilyet is látni. Ahol magyar és magyar között nem tudA dunáninneni egyházkerület püspök- és felügyelőiktató ünnepsége Balassagyarmaton. Ünnepélyes felvonulás a vármegyeházáról az evangélikus templomba. Elől a Luther-kabátos papság sora. nácstalanság állta az útját. Azt hitte, egyedül találja azt, akit keres. Most mégsem bizonyos benne. Elmosódó körvonalakkal lát valami női alakot túl az asztalon, de az hátát fordítja felé, mintha észre sem venné látogatóját. Sebesen, választ sem engedve, bizonykodón beszél. Tréfálkozik, mintha csak fel akarna valakit vidítani, de átmenet nélkül azonnal sikongva zokog, mintha úgy akarná megindítani azt, aki nyilván az ágyban fekszik. — Malvin! — ejti ki Dévay a nevet tapogatózva, halkan, de hangját elnyeli a síró nevetés. Valami ruháról van szó, amit Pipszi nem akar felvenni. A prédikátor lassan előrekerült az asztalhoz. Féloldalra billentett gyertyájából talapzatot csepegtetett az asztalra és ráállította. Azonnal metsző lándzsába nyílt a láng és a szoba megtelt világossággal. Most már bátrabban mozoghatott. Közvetlenül a nő mögé lépett. Vállán keresztül kémlelt az ágyba. Egyszeribe mindent megértett. Az ágy üres volt. — Malvin! — szólította ismét a nőt, de most már akarást parancsolt a hangja. — Pipszi, ne rakoncátlankodj! — akadt el Malvin hadaró beszéde. Hirtelen megfordult és ijedten meredt az ismeretlen férfire. — Malvin! — ámult el a prédikátor. Meglepően gyönyörű arc nézett rá visz- sza. A haja zilált. Homlokán a döbbenet hullámos ráncai. De szeme ragyog, mint a gyémánt, az arca hamvasan fakó és puha vonalban virít a szája. Gyöngéd, törékeny fiatal teremtés. Néhány pillanatig egymást nézték. Homályos zavar tompította a lány csillogó tekintetét. Dévay átható erővel vizsgálta. Pilláján zöldes-szürke láng gyulladt. Végül is Malvin lesütötte a szemét. Dévay megérintette a lány karját. — Tőlem szükségtelen félned! Malvin duzzadó haraggal kapta föl a fejét. — Ki vagy? — izzott hirtelen gyűlölet a szemében. — Mit akarsz? A prédikátor meghajtotta fejét. —■ Szolga vagyok csupán! De az Isten szolgája! — csengett biztonság és erő a hangjában. — Mit akarsz? — ismételte a lány fokozódó indulattal. — Azért jöttem — csillapította Dévay —, mert te is megismerheted a Krisztus békességét! A lányból féktelenül robbant ki tüze. — Nem kell! Nem kell! — sikongott. Két kézzel markolta meg haját. Tépte- szaggatta és visító rikoltozással egyre átkozódott. — Nyugodj meg, Malvin! — tapadt a prédikátor tenyere a lány vállára. — Légy te az erősebb! Győzd le az ördögöt! — Pipszi! — rikácsolt a lány. Durván ellökte a férfi kezét. Vad ugrással az asztal mögé táncolt. Beletiport a szanaszét heverő edénybe. Két öklével a falat ostromolta. — Engedjetek! Meg kell menteni Pipszit! Engedjetek! — a szája habzott, amint újra a haját szaggatta. Szörnyűség volt nézni. Dévay megvárta, míg tombolása tetőfokára ér. Akkor lépett hozzá. Nyers erővel megragadta a karját. — Elhallgass! — rivalt rá és jobbját fenyegetően a magasba lendítette. A lány igézetten merevedett meg. Ilyen állapotában eddig még senki sem mert hozzá közelíteni. — Akarom, hogy tisztulj meg! — szárnyalt a prédikátor éles hangja. Jobb tenyerének teljes lendületével könyörtelenül csapott a lány arcába. — A Jézus Krisztus nevében távozz el tőle! (Folytatjuk.) A mezőlaki új iskola és tanítólak.
