Harangszó, 1942
1942-02-01 / 5. szám
34 HAKANGSZÓ 1942. február 1. daadással és a konfirmációi oktatás lehetőségeinek minél jobban való elősegítésével, maguk a gyermekek meg szorgalommal s a konfirmációi órák és alkalmak örömmel való kihasználásával munkáljanak közre a nagy és magasztos cél érdekében, hogy az arra hivatott földi tényezők összefogása s a Szentlélek ereje által konfirmandusaink valóban bizonyságtevői legyenek egész életükön át a Krisztusnak. Kiss Samu. xx>ooooooooooo<xx Családi tűzhelyek építése fontos nemzeti érdek volt mindig. Ma is az. De hány esetben volt gátló akadálya ennek az anyagi javak hiánya. Közös életút kezdetén álló fiatalok azt a legszükségesebb fedezetet sem tudták a keresetükkel biztosítani, ami a berendezkedést és azután az elindulást lehetővé tudta volna tenni. Egymásra talált fiatalok emiatt nem léptek házasságra. Ha házasságra léptek is, nélkülöztek, s nem egyszer a családi élet legnagyobb örömének az elfogadása elől elzárkóztak. Milyen óriási veszedelmet jelentett ez nemzetgazdasági s erkölcsi szempontból, azt el se tudjuk gondolni. — A kormány újabban két rendelettel.' ip útját akarja vágni ennek a veszedelemnek. Egyik a családi pótlék emelése, másik a házasodási kölcsön folyósítása. Mindkettőre nagy szükség volt már. Mindkettőt örömmel kell hát fogadni. Erősen szociális A gyenesdiási Kapernaum. érzésre vall az utóbbi rendeletnek az a része, mely kimondja, hogy egyébként havi 1%-kal törlesztendő kölcsönt négy gyermek születése után nem kell visszafizetni, valamint az is, hogy a kölcsön megszerzésében mezőgazdasági népességből és sok gyermekes családokból származó házasulóknak előnyt fognak biztosítani. A nemzet jövendőjének épülete a családi tűzhelyek falain épül fel s annak népe, erőssége a családokban növekvő egészséges gyermeksereg lesz. Jövendőt építjük, fajunkat erősítjük, ha családi tűzhelyek létesítését, s bennük a gyermeksereg növekedését így is elősegítjük! Leánynépiőiskola a Balaton partján. Ide s tova egy éve lesz annak, hogy 31 leány könnyes szemmel búcsúzott a képünkön látható háztól: a gyenesdiási Kapernaumtól. Égy hónapot tölthettek csak itt. De mintha csak ösz- szebeszéltek volna, erről az egy hónapról mind azt írják későbbi leveleikben, hogy életüknek legáldottabb, legboldogabb időszaka volt. Péter mindent tud .. ■ Irta: Halász Béla. Valamikor a régi jó világban nem voltak más „falukutatók“, mint a görbe- kardú derék fináncok ..., azok is holmi, titkonfőzött szilvórium után ha kutattak ..., manapság se szeri, se száma azoknak a tudós férfiaknak és fáradhatatlan országjáróknak, akik kutatják a mgyar falunak a lelkét. Nékik akarunk jó szolgálatot tenni, amikor figyelmükbe ajánljuk a most következőket. Épen vásár volt a falunkban, amikor egy szép szál, derék hívem — nevezzük Péternek — tér be hozzám valamelyik filiáléból. Látom mindjárt, hogy valamiféle jó ügyben fárad, mert ugyancsak ott árulkodik a nagy megelégedettség az arcán. — Mi jó járatban Péter? — kérdezem nyájasan. — Iratkozni jöttem — mondja önérzetesen. — És a menyasszony hol van? — kérdezem csodálkozva. — Az bizony odahaza... — feleli Péter végtelen nyugalommal. Erre pirongatni kezdem, hogy ez nincsen jól, mert úgy illik, hogy a jegyesek együtt jöjjenek jelentkezni... meg aztán, ha a menyasszony nincs itt, akkor fcogyaa jegyzem fal én az adatait?! Péter azonban minderre > csak fölényesen legyint. — Tudok én mindent, ami köll !... azért nem fárasztottam a mátkámat. Látom a legényen, hogy becsületes a szándéka, meg tisztelem is népünk lo- vagias gondolkozását, azért lassan én is j megengesztelődök és veszem a tollat és a hirdető könyvet, hogy felírjam a szükséges adatokat. Péter mély lélekzetet vesz és sorolni kezdi apját, anyját, születésének évét, hónapját és napját. Mikor ezzel végzek, mondom Péternek, hogy most a mátkája adatait sorolja el. Elsőben is kérdem a nevét: Péter szeme előtt egyszerre elsötétül a világ, elkezd pirulni, majd sápadozni, azután ismét pirulni... és hallgat, miként a sír. — Mi az Péter — kérdezem csodálkozva'—, csak nem felejtette el a mátkája nevét? Látom Péteren, hogy iszonyúan szenved, legjobban szeretné, ha a paróchia most vele és velem együtt elsülyedne. Végtére nagy nehezen megszólal: —.-Ne haragudjon rám Tisztelendő Uram, én bizony azt egészen elfelejtettem ... Már mint a menyasszonya nevét... Kis híja volt, hogy a tollszár kővé nem meredt a kezemben. Ilyet még alig hallottak ezek az öreg matriculák, hogy valaki nem tudja a mátkája nevét, pedig háromszáz év alatt ugyancsak sok vőlegény fordult meg itten. Kezdtem már gyanakodni, hogy tán a mi Péterünk kissé mélyebben nézett a kancsó fenekére, ő azonban igen komolyan és józanul kezdi a dolgot magyarázni. — Tessék már megbocsátani, hogy ily szégyenben maradtam, pedig amikor elindultam, még tudtam. De nincs nagy baj — tette hozzá megnyugtatásképen —, mert itt vannak a rokonok a vásárban, tőlük majd megkérdezem és jövök vissza... Ezzel illendően elköszön és látom, hogy megy sietve a vásártér felé. Nem telik el egy jó fertályóra és jön ám vissza Péter nagy lelkendezve. —- Tudom ám már a nevet Tisztelendő Uram, kiáltja messziről. Tisztelt falukutatók, követ ne dohának az én derék hívemre, hiszen amikor háztűznézőben volt, a harmadik faliban, ahol a mátkáját szerezték néki, megjegyzett ő mindent, amit egy rendes vőlegénynek tudnia kell. Számonvette, hogy hány pár ökör, mennyi malac és hány öl föld lesz a hozománya. Nem fe- >edkezett el arról sem, hogy mennyi bögre, mennyi tányér és hány „sifonér“ lesz a nászajándék... Zokon ne vegyék Í tehát tőle, hogy közben olyan csekélység, mint a mátkája neve, egészen kiment a fejéből...
