Harangszó, 1942
1942-10-04 / 40. szám
1942 október 4. HARANGSZÓ 5Í9. teilen és áldott szolgálat a Vörös- kereszt szolgálata. Ezért, amikor kérő szóval fordul hozzánk, nem felejthetjük el a támogatást sem. Boldogan adjunk, hogy adhasson s véreinknek a könyörülő szeretet nevében szolgálhasson! A magyarság nagy tanítómestere hunyt el Móritz Zsigmondban, a kiváló íróban. Szatmármegyében született, szegény parasztok között gyermekeskedett. írói pályáján egyre emelkedve a magyarságnak nagyhatású népi írója lett. írásainak célja: megmutatni, ki a magyar? Magyarsága protestáns talajon nőtt. Féjq Géza írta róla: Móritz keresztyéhsége a XVI. század harcos protestantizmusának folytatása. Él benne az elinduló protestantizmus dinamikája: „az örök reformáció“ gondolata. írásaival végzett magvetésének — hisszük — a magyarság mezején gazdag termése lesz. »ooooooooooocooooooooooo« Egyháztársadalmi kongresszus. Az Országos Luther-Szövetség szeptember 23—25. napjain tartotta meg egyháztársadalmi kongresszusát Budapesten. A kongresszus sok nehézség ellenére sik. Szinte hallani, amint kezével is legyint hozzá. Átellenben ismét zengő zsolozsmával telik meg a templom. Kiárad belőle szerte az éjszakába és ellenállhatatlan erővel ömlik el a kis padlásszobában is. Kelletlen mozgás támad a sarokban. Andronicus riadtan fordítja arcát a sötétnek. Csak lassan emlékezik vissza megszokott látogatójára. — "Mi bánt, Pál apát? — Mi? — horkan fel társa. — Az ének! Az új dallam! Megsebzi lelkemet. Andronicus lelke a csillagos égen maradt. —- Milyen új dallam? Pál apát felbőszült. — Hát nem hallod? — Hallom! — lágyult el az Andronicus hangja. — De ez gyönyörűséges muzsika. A bolygók és aszteroidok zenéje. Ősi ez és hatalmas, akár a minden- ség. Pál apát elnémult. Ezen a síkon meddő lenne az érvelés. Nesztelenül fel- emelkedett és a tetőablakhoz suhant macska-járásával. A hívősereg befejezte istentiszteletét. Végtelenül sok mondanivalóval lépdeltek elő a templom szárnyas kapuján. A bástyázat fokán most ugrott át a lóid. Szende bőkezűséggel habos futószőnyeget gördített elébük a kövezeten. jött össze. Az elrendelt légvédelmi készültség, elsötétités, a közlekedési nehézségek stb. azonban mind nem tudták visszatartani az egyház munkája iránt felelősséget érzőket. Így azután szép számban gyűltek össze lelkészek és világiak jóformán az ország minden részéből. Soprontól Kolozsvárig, Kassától a Délvidékig elküldte képviselőjét az egész magyar evangélikus egyház. A kongresszus komoly munkát végzett. Reggeltől késő estig folytak az előadások, megbeszélések, rövid dél szünettel. Az egyháztársadalom fogalmának meghatározása (a gyülekezet mint társas közösség) után élvezetes előadások ismertették a külföldi evangélikusság, a református testvéregyház és a római katholikus egyház egyháztársadalmi munkáját. Előadók és hozzászólók közös munkája körvonalazta az egyháztársadalmi munkások feladatait: az egyházvédelmi, kulturális és szociális munkát. Fontos és időszerű kérdések kerültek szóba. Így elhangzott a sürgető követelés: minél több világi munkást állítsunk be az önkéntes egyházi munkába! Buzgó, egyházukért felelősséget érző telkekre van szükség akkor, amikor az egyház hivatalos munkásainak száma egyre csökken, utánpótlás alig van, $ az ős ellenség ezer alakban, fokozódó hévvel támad. — Egyházi iskoláinkat meg kell töltenünk tiszta, evangéliumi szellemmel, hogy bennük egyházunk valóban jövendőjének veteményeskertjét, emberileg szólva reménységét láthassa. Mindent el kell követnünk, hogy javítsuk tanítóink, tanáraink, vallástanító lelkészeink, missziói lelkészeink anyagi helyzetét. Csak így remélhetjük, hogy ezek a lassan elnéptelenedő pályák ismét benépesülnek. — Kisebbségi helyzetünket minőségi munkával kell ellensúlyoznunk. Ismerjük meg sokszor elhallgatott értékeinket. Mindenekfelett pedig fogjunk és tartsunk össze. — Az egyház- hit- és szeretetközösség. Ennek az alapigazságnak életté kell válnia. A Tessedik-szobor közelről. Pál apát valamennyiüket ismerte. Még abból az időből, amikor szabadon misézhetett. Ő volt a magyarok papja. Jöttek addig is új emberek. De azok nem háborgatták meg az ő csendes vizét. Még Henkel János is, akit most az özvegy királyné rángat maga után. Halkszavú, csendes tudománya senkinek sem ártott. Nem szerette a mozgalmasságot. Az észt és a finomságot mindennél többre becsülte. S főként csupán németül beszélt. — Csak az a nyomorult prédikátor! — szorongatja keserűség az apát torkát. Olyan neki az utolsó öt hónap, mint a leggonoszabb álom. Nem is emlékszik világosan, hogyan kezdődött? Amikor felcsendült az első magyar ének. Vagy még előbb? Amikor András, az álmodozóképű poéta, áradozta tele barátjával a tanácsnokok lelkét, hogy nem nyugodtak addig, míg Budától el nem hívták. S ő jött is. Új énekkel, új hanggal, új akarattal. Először is Pál apátot zárta ki a templomból latin miséjével, azután a szentségimádást a kegyszerekkel, a szenteket is. Eretnekek módján a kely- het is kiszolgáltatta a népnek. És beszélni kezdett. Ügy, ahogy a nép beszélt. Élesen, haraggal és vigasztalón. Kegyetlenül és kegyelemmel. Az ember velője is megmozdul tőle gerincében. S a nép mákonyos lett. Máról-holnapra hagyta cserben az apátot. Andronicus észrevétlenül került mögéje. — Ne bánd! — érintette meg a vállát. Pál bosszúsan vetette hátát az ablakkeretnek. Pedig leikéből hálaszerű cinkosság nyílt a társa felé. — Nézd! — jelent meg mereven az Andronicus mutatóujjának árnyéka. — Egyedül van! , Odalent szétoszlott a hívősereg. Dévay utolsónak jelent meg a kapu boltíve alatt. Az októberi est hideg érintése elől bő lebernyegébe burkolózott. — S mi ketten vagyunk! — folytatta Pál apát a gondolatot. — Eh! — utasította vissza Andronicus a szövetkezést. — Az Istenre gondolsz? Andronicus kesernyésen nevetett. — Hiába gondolnék rá, ha nem hiszek benne. Pált csöppet sem lepte meg a kijelentés. — A nép van vele — fejezte be Andronicus. — Gyűlölöm! — harapta össze fogait az apát. — Én sajnálom — topogott Andronicus vissza törpe székéhez. — Ne törődj vele! — motyogta. — Mit jelent a maroknyi nép őrülete? Majd megcsendesednek, te pedig csodát fogsz látni! Csodát! — nyújtotta el a szót élvezettel. (Folytatju *".)
