Harangszó, 1942
1942-06-21 / 25. szám
ids HAftANGSZÓ 1042. június 21. Június 18 minden magyar embert megállít munkavégzése közben egy pillanatra, hogy Isten iránti hálával gondoljon nemzetünk Isten rendelte vezérére, a 74. születésnapját ünneplő Kormányzónkra. Országosan gondfelejtőn nem ünnepelhetünk. Az ország harcban van. Kint az ellenséggel, idebent a kenyeret kereső munkával -Küzdünk, de ebben a küzdelemben erőforrássá válik számunkra az a néhány csendes perc, amit az ország Kormányzójáért való hálaadásra szentelünk. Álljon meg minden magyar egy pillanatra és kulcsolja kezét imádságra. S amig szíve forró szereteté- vel körülöleli a vezért, hajtsa meg Isten előtt alázatosan a fejét és a 74 évet megköszönve, kérje Kormányzónkra Istennek még sok-sok kedves esztendejét! Jönnek a íínn gyermekek ! Nagyjelentőségű munkát kezdett el az Országos Luther Szövetség, amidőn június 2-án magáévá tette azt a tervet, hogy 300 finn hadiárvát, ill. szegénysorsú 8—14 éves gyermeket helyez el augusztus 1-étöl kb. 8 hónapi időtartamra magyar evangélikus családoknál. Már meg is tette ebben az ügyben > az első lépéseket azzal, hogy á ! gyermekakció szervezésével Molnár I Rudolf lelkészt megbízta, az összes 1 magyar evangélikus lelkészi hivatalokat az akció támogatására körlevélben felhívta és a finn gyermekeket szívesen látó evangélikus családok összeírására felkérte. A jelentkező családok névjegyzékét június 30-ig kell a Szövetséghez beA szegedi Tudományegyetem az elmúlt napokban díszdoktorává avatta. küldeni. — Erős meggyőződésünk az, hogy az Országos Luther Szövetségnek ez a kezdeményezése az összes magyar evangélikus családoknál nagy megértésre fog találni, hogy sokan lesznek, akik bármilyen nehéz körülmények között éljünk is, a mozgalomhoz egy gyermek elvállalásával, vagy pénzbeli adomány nyújtásával készséggel fognak csatlakozni. Nemcsak azért, mert sokan emlékeznek még arra, milyen jólesett nekünk, mikor az első háború idején gyermekeinket a külföld vendégül látta. Nem is csak azért, mert most alkalom adódik arra, hogy a finn testvérszeretetet megmutassuk és a kapcsolatot személyesebbé tegyük. Főként azért, mert az egy faj, az egy lélek, az egy hit szent egységét kifelé a világ előtt is megbizonyíthatjuk és megpecsételhetjük. Reméljük, nem fognak ennek az akciónak gátló nehézségei lenni és az Országos Luther Szövetség dicséretre méltó és magyar evangélikus népünk szíve szerint való kezdeményezése mielőbb meg fog valósulni. Jöjjenek hát a finn gyermekek, a magyar evangélikus testvérszívek meleg szeretet c fogja őket várni! Terjesszük a Harangszót! A váróterem. Irta: Dr, Schlitt Gyula. Vagy öt óra hosszat vártam egyik nagyforgalmú állomáson csatlakozást. Éjjel kettőtől reggel hétig. Volt időm körülnézni s nem unatkoztam. Állomásokon mindig akad látnivaló. Üj arcok, gyorsan változó képek s idegesen mozgalmas élet. A társadalomalakulás jelen állapotának a keresztmetszetét szemléltem. Az életmódozatok legellentétesebb változatai surlódnak itt. Elsuhan egymás mellett, a pompa s a lerongyolt-' ság. A fillérre éhes szorgalom s könnyelműség. Gőg és alázatosság. Az üresség ordító nagyképűsködése s a félrehúzódó értelem szerénysége. Egymásnak szemébe néznek nyomor és bőség. Szóval a nyitott szem sokat lát. A való életet látja. Nem takarja a beállítottság. Olyan itt az élet, amilyen. Szétválik előtted legfinomabb eresztékeiben, hogy beleláss lelkiségének legtitkosabb géphelyiségeibe. Itt van a város, itt van a falu. Mágnás és koldus. És mindegyik a maga valójában. Igazi arculatával, szenvedélyeivel. A forgalom zajgó zűrzavarában lehámlik róla a máz, az álarc s felszínre törnek belőle igaz indulatai. Látod erényeivel, bűneivel. Itt kellene kutatni a népéletet. A vonatok ép kifutottak az állomásról s elcsendesedett a folyosó. A várakozó utasok behúzódtak. Én kint maradtam s járkáltam fel-alá a folyosón. A harmadosztályú váróterem felhívta magára figyelmemet, az ajtó nyitva volt, ,meg-megálltam előtte s kémleltem befelé. Valami megmagyarázhatatlan zaj hömpölygött ki az ajtón. Füstöt és bűzt sodort magával. Fojtó, nehéz szag, hogy elállt a lélekzetem. Érdekelt azonban a kép s figyeltem. A villanyfény alig dereng a teremben, nem igen jut szóhoz a sűrű levegőben. A látás csak sejt valamit arról a mozgékony tarkaságról, mi bent gomolyog. Többet jelez a lárma. Vijjognak, nyögnek. Röpköd a panasz és vád. Sóhaj és káromkodás. Meg-meg- akadozó hortyogás rázza közben a zúgó homályt. Majd itt-ott felcsattan egy-egy kemény hang, mint ablaküvegen a jégverés. Szidalom, átkozódás, fenyegetés. Ügy hat rám az egész, mint a nyomor operájának nagy áriája s a szag, a bűz, mint a bomlásnak induló társadalom kigőzölgései. Mintha az álomba merült pokol szuszogna. Az asszonyok a fal mellé húzódtak a padokra és alusznak. Fáradtak. Van ki a batyuján ül s így bóbiskol. Istenem, de sokat beszélnének ezek a batyuk, ha beszélni tudnának. Durva, kitömött zsákok, meghatározhatatlan formájú, piszkos rongygöngyölegek ..'. Szegénység, éhség. Nélkülözés, nyomor. Szívtelenség. Az egyik asszony közel az ajtóhoz ül a batyuján. Sápadtan, szomorúan. Fáradt, kimerült, ölében csecsemő. Vagy féléves lehet. Idétlen kis. csöpp. Sír. Dörgöli kis öklével a szemét. Csípi a füst. Az anyja csitítgatja, ötpercenként szoptatja, de a poronty csak ordít. Szánalom. Könny ül a szemembe s az ártatlan csecsemő tüdejére, vérébe halál. Ügy látszik idáig még nem ért a csecsemővédelem. Látok másállapotban levő asszonyt is. A hideg cementlapokon fekszik. Feje alatt valami keménnyel megtömött zsákféle. Dűl rá a füst, a bűz, a részeg férfiak ordítása, vihogó megjegyzéseik s a hideg őszi hajnalnak kívülről bevágódó mérges lehellete. A dülöngő csavargók majd átesnek rajta. Beléje bot- lanak s röhögnek. Rettenetes. Szívemet tépi. Szegény asszony élelmet visz férjének. Valami uradalomban sommásMannerheim, a finnek hős hadvezére.
