Harangszó, 1942
1942-05-24 / 21. szám
1942 május 24. HARANGSZÓ 167 Első evangélizáctó Vanyolán. Előszűri olvasásra talán sokan úgy vannak ezzel a furcsa nevű helységgel, mint én voltam, amikor nemrégen megkaptam a meghívást „Vanyolára“, evangelizációs szolgálathoz segítségnek. — Hát még ilyen nevű evangélikus gyülekezet is létezik? — kérdeztem s talán velem együtt még sokan. Csakugyan, eléggé félreeső, színmagyar falu a pápai vonalon, Veszprém megyében, de ez még sem szolgálhat mentségül. Bizony szégyen és mulasztás, hogy még mi, dunántúliak sem ismerjük egyházkerületünk minden gyülekezetét. Pedig nem vagyunk olyan sokan, hogy egymást számon ne tarthatnánk. De hála a mi Atyánk „gondviselő“ kegyelmének! Aki azért adta Fiát, hogy „senki el ne vesszen“, s aki számon- tartja fejünk hajszálait is, kinek gondja van a verebecskére, mezőnek liliomára, hát akkor hogyne volna gondja a va- nyolai gyülekezetre is? S mert gondja volt, felkeltette a gyülekezet szívében a vágyat az evangelizá- ció után. S az Ige megkereste őket, kik vágyva várták. Először volt Vanyolán evangelizáció. Diakonissza testvér sem járt még itt. Voltak sokan, kik még sohasem láttak egyet sem. De most annál nagyobb szeretettel, tárt szívajtókkal fogadták. Győrffy nagytiszteletü úrral egyaránt tehetünk bizonyságot arról a nagy vendégszeretetről, melyben családonként részesítettek bennünket, akikben Krisztus követeit látták. Megkondult a hívó harangszó az első, esti evangelizációs előadásra. S akinek szíve ráhangzott, megindult dombnak felfelé. S hangzott az Ige a drága „Mi- atyánkról“ sziklazúzó pörölyként a bűnös, tékozló „gyermekekhez“. És napról- napra több néma szívben keltett visszhangot az esti harangszó és indult meg növekedő arányban a gyülekezet dombnak felfelé, az Ür templomába. (gy ébreszthetett tovább az evangélium, így találhattak végül is egymásban testvérre a „Mi Atyánk“ bűnös gyermekei — az egész gyülekezet — az Ür Jézus Krisztus váltsághalálában, mint: megváltott, megkegyelmezett gyermekek, örökösei az ö országának. Ugyanilyen nagy áldással gyülekeztek össze az asszonyok és lányok a naponkénti, délutáni összejövetelekre. Tükröt tartott elénk az Ür az ö igéjében, melyben személy szerint mindenki bűnös önmagára ismerhetett. De a legnagyobb ajándék volt meglátni a tükörben a mi Atyánknak könyörülő szeretettel teli szívét, melyet kiöntött ránk, a mi Urunk, a Jézus Krisztus által. Ugyanilyen áldást hozó volt utolsó- előtti napon a legények, vasárnap pedig a férfiak úrvacsorához előkészítő összejövetele. Az evangelizációs hetet közös úrvacsoravétel zárta be. Vasárnap délután mégegyszer összejöhettem az ifjúsági lányokkal, utána az asszonyokkal. Gyermeki lélekkel vittük jövő életünk terveit az. Ür elé imádságOrvlövészek hullái között nyomulnak előre csapataink Ukrajnában. ban és énekeltük el mégegyszer az elmúlt héten tanult új énekeket. Bizony, lámpagyujtás előtt nem is tudtuk abbahagyni. Az Ür Jézusban való csodálatos testvéri összekapcsolódás nehézzé tette az elbúcsúzást. De abban a hitben, hogy az imádkozó kapocs megmarad, reménykedve énekeltük: Isten velünk, viszontlátásra! Az elköszönés után rövid félórára nagy meglepetés ért. A vanyolai kedves lelkészcsalád áthívott néhány percre az iskolába. Legnagyobb csodálkozásomra asszonytestvérek sürgölődtek ott, petróleumlámpa mellett. Előttük kosarakban tojáshalmaz. Egyik ezt rakosgatta, másik kis zacskókból babot töltött egy zsákba, harmadik kisebb- nagyobb zsomporból töltötte ugyancsak zsákba a lisztet. Kérdésemre, hogy mi történik itt, könnyes szemmel felelnek az asszony testvérek: — Kedves nővér! Ügy tele van a szívünk hálával! Hadd mutassuk meg ezzel a kis csekélységgel, amit szívünkből hordtunk most össze, hogy vigye haza Győrbe, a Szeretetház árváinak. Nagy-nagy hála és melegség járta át szivemet és áldottam az Urat, aki máris látni engedi a gyümölcsét az Ö áldott magvetésének. Bizony, nem emberi jócselekedet csupán az, amit a vanyolaiak tettek. Ebben a mai nehéz, nincstelen, háborús világban a „kenyércsoda“ megismétlődése ez. Valóban az Ür járt ott és vette kezébe az „öt kenyeret és két halat“. így történhetett csak, hogy alig fél óra alatt 52 kg liszt, 30 kg bab, lVi kg mák, 300 tojás, 1 kg zsír, sonka és egy fél kenyér gyűlt össze. Nagy érték mindez mai viszonylatban! De százszorosára növeli értékét az a tiszta, hálás, szolgáló szeretet, mely a gondolatot adta s véghezvitte az áldozatot. Istennek legyen érte hála és dicsőség! De hadd mondjon ezen a helyen is köszönetét a kedves vanyolai gyülekezetnek Diakonissza Anyaházunk és Árvaházunk ezért a páratlan szerétéiért! Mindannyian testvéri, hálás szívvel adunk érte hálát az Ürnak és kérjük a szerétéiből adakozókra az Ö megsokszorozva visszafizető, áldó kegyelmét! A legelső ének, mit Vanyolán közösen tanultunk: „Az Űr csodásán működik.“ Valóban igaz és hála legyen érte Néki! Mert: „Az Ür csodásán működik!“ Malaga Elza diakonissza nővér. 3 Céléi? gondolata élet és békesség. Róm. 8 :6. Szükség néktek újonnan születnetek. Ján. 3 s 7. 3 Celket meg ne oltsátokI. Thess. 5 s 19. A felszabadulás első évfordulója a vendvidéken. A domonkosfai gyülekezet, elemi iskola és leventeegyesület április 12-én közösen ünnepelte meg a jugoszláv megszállás alól való felszabadulás első évfordulóját. A domonkosfai leventék a község legmagasabb pontján már szombat este örömtüzet gyújtottak, ahol a leventezenekar magyar zeneszámokat, a leventék pedig szebbnél-szebb énekeket adtak elő. Az örömtűznél Szabó József tanító mondott beszédet. Vasárnap reggel 6 órakor megszólaltak a gyülekezet összes harangjai s ércszavuk emlékeztetett arra az órára, amelyen egy évvel ezelőtt az első magyar honvéd átlépte a trianoni határt. Délelőtt 10 órakor kezdődött az istentisztelet, amelyen a domonkosfai, kercaszo- moróci leventecsapatok és a gyülekezethez tartozó összes községek tűzoltó egyletei testületileg vettek részt. Istentisztelet után emlékünnepély volt a templomtéren. Ünnepi beszédet mondott Hári Lipót lelkész, megemlékezvén a megszállás 22 esztendejéről, azokról, akik nehezen várták a felszabadulást, de nem érték meg, mert az Ür előbb hazahívta őket, különösképpen megboldogult Kuzma István volt domonkosfai lelkész sziklaszilárd magyarságáról, aki ezért, dacára agg korának, megaláztatást és börtönbüntetést is szenvedett. De haláláig erősen hitt a felszabadulásban s ezzel vigasztalta és bátorította híveit is. Szabó József tanító és Lábass Péter községi bíró mondtak még beszédet. A leventék, az elemi iskola tanulói és a népművelési tanfolyam hallgatói magyar nótákat, kánonokat és katonanótákat énekeltek a leventezenekar kísérete mellett, amely még külön zeneszámokat is adott elő. Többen szavaltak. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével ért véget. Az ünnepély este is folytatódott. Itt sok szavalat, ének- és zeneszám hangzott el. A felszabadulási örömünnepen nemcsak a domonkosfai gyülekezet hívei vettek részt teljes számban, hanem más gyülekezetekből és községekből is nagyon sokan, különösen az anyországból.
