Harangszó, 1942
1942-05-24 / 21. szám
164 HX*XN6B«3 1942 május 24. is azt mondjuk azoknak, akik bizonyságtételükkel elindítottak bennünket az élet útján, amit egykor a sikárbeliek: „Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.“ (Ján. 4:42.) Legyen áldott a Szentlélek Úristen, hogy mindnyájunkat, engem is, téged is, újra meg újra el akar vezetni erre a boldog, ujjongó tapasztalatra! Az otíaatóí csal a 25 éves jubileuma volt május 15-én, melyet a Hadi- tengerészek Szövetsége rendezésében bensőségesen ünnepelt a honvédség. A tengerészek emlékművénél tartott ünnepélyen kívül megemlékeztek a nagy történelmi eseményről minden katonai alakulatnál, ismertették a csata lefolyását és benne Kormányzónk hősi szerepét. A 25 év távlatából megelevenedő páratlan hőstett nemcsak dicsőséges emlék, amelyre büszkén gondolunk vissza, hanem ragyogó példa is, amelyből bátorítást és biztatást kell a most folyó harcban minden küzdő magyarnak meríteni. Azért lép elénk most is a A majorbeli gyerekek. írta: Fülöp Dezső. A hó már majdnem teljesen elolvadt a major előtti kis tisztáson. Itt is csak azért, mert ügyes kezek még idejében ellapátolták. Ami még ott maradt, hamar vízzé vált és gyorsan az árokba folyt, mert kapával csatornát húztak előtte. A talaj még nem volt egészen száraz, de a meleg nap kicsalta a majorbeli gyerekeket játszani. Olyanok voltak ezek a gyerekek, mintha mindegyik megnőtt volna az első melegebb napsugárzásra. Sápadt arcukon még rajta volt ugyan az egész télen át becsukott szoba fülledt levegőjének nyoma, de látszott rajtuk, hogy ezt hamar kiheverik. Egy-két lusta bevezető mozgás után már fürgén futottak, mozogtak, heveskedtek. Futás közben úgy szívták magukba a friss márciusi levegőt, mintha mindegyik ki akarna cserélődni. A szekerek éppen trágyát hordtak és a kerekek vágásában még kiserkent a talajvíz. A nagy darab ökrök olyan tempósan mentek, mintha sétára indultak volna. A malacok kinn visítoztak a tágas majorudvaron, nekik is kell már nagyon a futás, mert megromlik a lábuk. Szóval életre kelt a major. Az első tavaszi nap megmozdított embert és állatot egyaránt. Fent a levegőben fekete kányák háztak az erdő felé, rm?st már múltból, hogy megtanítson arra, nem a szám a fontos, hanem a minőség, a hősi lélek, amely a veszéllyel szembe mer nézni s a többségen nagy hitével, egyéni kiválóságával kisebbsége mellett is győzelmet tud aratni. Közös íel&ivás. Egyik német újság írja, hogy a német evangélikus és katholikus egyházfők a keleti hadjárat megindítása előtt közös felhívást intéznek a két nagy egyház híveihez. Ebben a felhívásban, ami az első ilyen akciója a két németországi nagy egyháznak, a templomok szószékéről a hívek előtt újra szemléltetni fogják a keleti hadjárat óriási jelentőségét a keresztyén civilizáció szempontjából. Pásztorlevelük a hazai arcvonalhoz intézendő felhívásban fog kicsúcsosodni, mely arra kéri az otthonmarad- takat, hogy a harctéren küzdő katonák segítése végett vállaljanak minden áldozatot. — A német evangélikus és katholikus egyházak ve- zetőinek ez a felhívása nemcsak azért jelentős, mert a szavával a német nép 80°/o-át érinti meg, hanem azért is, mert példáját mutatja annak, hogy hogyan lehet különböző egyházak tagjainak egyék is megszabadultak a házak körüli leselkedéstől. Távol a mezőkön nyulak kergetőztek szerelmesen és vidáman. Az alvó természet felébredt, nyújtózkodott és élni kezdett. Szinte látni lehetett, amint megmozdult a föld, valami rajtunk kívül eső erő hatására kinyílott a tavasz. A majorbeli gazda a szekerek után tartott. Ütja a játszó gyerekek között vezetett el. Kissé hajtottan, botozva és elgondolkozva ment célja felé. Nem is vette észre a mellette játszó gyerekeket. Csak akkor kapta fel a fejét, mikor egy eltévedt hógolyó a kalapját emelte le ősz fejéről. — Ejnye gyerekek — emelte fel a botját —, hát már engem sem kíméltek? Melyikőtök volt az a merész? A gyerekek megrémülve, mint a megriadt szürke verebek menekültek. A gazda még tett pár lépést utánuk, majd megfordulva meggyorsította lépteit, mintha késését akarná behozni. A menekülők már a majorfal mellett, a sáros hólében rohantak. Egyiknek- másiknak purnpaszerűen nyomult a vizes sár lyukas cipőjébe. Már egészen piros volt az arcük. A kis bejárónál álltak meg kevés pihenőre. — Jóska — mondta Bokodi Pista — ezt is neked köszönhetjük. Most majd a gazda ránk suhint a botjával. Jó magyar szokás szerint rögtön két pártra szakadtak az előbb még piros arccal játszó gyerekek. így van ez már mást megbecsülni, közös nagy célok érdekében minden választó akadályon felülemelkedve egységet teremteni és vállvetett erővel küzdeni. Kár, hogy ezt a testvéri ösz- szefogást csak ott lehet látni, ahol a két egyház lélekszáma közé egyenlőségjelet lehet tenni és akkor lehet látni, amikor sorsdöntő idők parancsszava sürgeti. Pünkösdi Lélekért kell imádkoznunk, hogy Krisztus szeretetében tudjunk végre számbeli egyenlőség és nagy idők figyelmeztető szava nélkül is egymás megértésére és sze- retetére eljutni. Az Országos Népes Családvédelmi Alap a társadalom széles rétegeinek a bevonásával munkaközösségbe hív mindenkit azért, hogy a nép és családok minél hathatósabb védelmét országosan munkálja. Mindenki tudja, hogy a magyar nép- és családvédelemre városon épúgy, mint falun óriási szükség van. Mindenki tudja, hogy azok a feladatok, amelyeket ez a mozgalom maga elé tűzött, községek szociális szükségleteinek kimutatása, szövetkezetek támogatása, házhozjuttatás, otthon, családgondozás, gyermeknevelés, egészségvédelem stb. mind olyanok, évszázadok óta, a veszély vagy összeforrasztja nálunk az erőket, vagy széjjelforgácsolja. Jóska se hagyta magát. Hiszen én nem is dobtam a gazda felé, a te golyód ment arra. Szóra szó jött, mely lassan személyes sértésekké fajult. Valami ősi, ázsiai büszkeség élt mind a két gyerekvezér lelkében. Ez a büszkeség pedig különböző módszerekkel ad életjelt magáról. Persze nem tudni, hogy ezekben a módszerekben mennyi a felnőttektől eltanult és mennyi az örökölt. Itt úgy nyilvánult meg, hogy a két vezér a végén nagyon nagy dicseke- désbe kezdett: — Te beszélsz, hiszen nektek nincs asztaltok. — Nekünk meg van nyolc malacunk, ha nem tudnád! — Mi az a nyolc malac, nekünk meg egy tehenünk van. — Az mind semmi, de az én édesapám meg vért köp, — mondta a vitát bezárva Jóska. Erre már nem tudott mit mondani az ellenfél. A gyerekek megálltak egy pillanatra és megérezték, hogy ez valami szörnyű dolog lehet. Vége lett a vetélkedésnek és az első koratavaszi nap játékai után haza indultak a kissé átfázott gyerekek. Valaki a majorharang felé indult, i hogy esti imádságra harangozzon.
