Harangszó, 1942
1942-04-26 / 17. szám
33. évfolyam. 17. szám. AU|IUttai KAM BÍLA LaptuUjdonoii Dunántúli Lutner-dzo*íta*fc* Megjelenik minosn vasárnap. injjin mlléklat tané» alatt tátnaunkbnt c mö UARANG8Z0 Baolvadt lapok t Ü 36-ben {.Jöjjetek ^nhozttái« 93b-L>en a falvi-öil Lutner 942-ben a Lelki Harir.at. A ■uugail rk«HM-klt4éhlv*lal* GYŐR II., F»l*!i-Mr I. álélliatéal árai aagyadévra 1 P 29 túlél, iéiérra 2 P 41 llllér. agy évra 4 t fel tillér. csoportot kttláéaaal lU7b-ot kadTazmény. Amarikába agéaz étrra i dollár; az utódállamokba hí étrra 1.60 t. iP’octacaakkaxámla 39,1X4 Kelet vándora. Körösi Csorna Sándor halálának 100. ‘évfordulójára. Örüljetek. Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. János 12, 24. Ennek a vasárnapnak ősegyházi neve: Jubilate, magyarul örüljetek! Nincs-e kínos ellentétben ezzel a felhívással a fenti ige, amelyben Jézus az ő haláláról, érettünk hozott áldozatáról beszél? Csak emberi gondolkodás szerint van ellentét, mert amikor Jézus ezeket a szavakat mondotta, a megelőző 23. versben arról szól, hogy elérkezett az ő megdicsőít- tetésének órája. Jézus tudta, hogy neki .kereszthalált kell elszenvednie azért, hogy minket kiszabadítson a halál rabságából. Jézus tudta, hogy az ő halálának gyümölcse sok megújult élet lesz, mint ahogy a gabonamag halálának gyümölcse a kalász. Jézus ezért tudott a kereszt minden borzalmára gondolva is örülni. Az ember nem tud örülni, ha a halálra gondol. A tanítványok is szomorkodtak, mikor Jézus a haláláról beszélt, ők azonban még nem tudták, mi a húsvét. Mi, akik részesei vagyunk húsvét örömének és diadalának, örvendezhetünk akkor, amikor halálról van szó. Mi tudjuk, hogy Jézus érettünk ment halálba s az ő halála nekünk új életet jelent. Ez a világ ma is kétségbeesik a halál gondolatára, de mi tudjuk, hogy az új ember csak óemberünk halála árán szü- lethetik meg. Mi tudunk örülni Krisztus halálának s tudunk örömmel gondolni a mi halálunkra is. Krisztus azért ment halálba, hogy megváltottaival, halála gyümölcseivel egykor együtt örülhessen. Tudsz-e vele együtt örülni? Joób Olivér. 1842. április 11-én fejezte be földi vándorlását az őshaza vándora, Körösi Csorna Sándor. Halálának 100. évfordulóján az egész tudományos világ hódol emlékének. Kinek lehetne igazibb és szen- tebb joga ünnepelni őt, vérünkből való vért, mint éppen nekünk, magyaroknak? 1819 őszén fiatalon, könnyedén, „mintha sétálni menne a nagy- enyedi füzesekbe“, zsebében 300 forinttal, kezében egy árva tölgyről vágott székely bottal, elméjében nagy tudással, lelkében erős elhatározással és. szívében oltha- tatlan lánggal elindul, hogy megkeresse népének őshazáját. Ifjú volt még, de azért céltudatos magyar volt. Célja felé tántoríthatatlan lélekkel, fáradságot nem kímélve haladt egész életében. Kijelölt céljától eltéríthették ugyan a körülmények, a föltornyosuló akadályok, de le nem téríthették. Már diák korában, Nagyenyeden forgatta fejében a gondolatot s külföldi tanulmányai érlelték meg benne az elhatározást. Göttingá- ban hallott tanáraitól a Kelet-Tur- kesztánban élő ujgur népről, kikről az volt a feltevés, hogy a magyarok legközelebbi rokonai. (A tudomány mai állása szerint Nyu- gat-Szibériában kellett volna keresnie legközelebbi nyelvrokonainkat.) Az ujgurok megkeresésére indult Oláhországon, Egyiptomon, Szírián, Mezopotámián (Irak), Perzsián és a Turáni Alföldön át. El is jutott Bokharáig, többnyire gyalog. Csorna felkészült magyar volt. | Nem ábrándos lélekkel tűzött ki maga elé egy ködös célt, hanem tudta is, mit akar és hogyan kell a célhoz érni.. Ezért készült fel. Tanult. Nemcsak keleti nyelveket, hanem történettudományt, néprajzot, földrajzot, szláv nyelveket és belehatolt a keleti népek vallásának misztikus világába. Nemcsak tudást, lelki erőket is gyűjtött. Eáradságot, éhséget, szegénységet, megpróbáltatásokat, sőt megaláztatásokat is — már ifjú korában megtanult legyőzni. Mikor az orosz háborúk miatt Bokharából le kellett kanyarodnia útjáról India felé, s^ itt nyilvánvaló lett, hogy csak Tibeten keresztül juthat el az uj- gurokhoz, hozzáfogott a hihetetlenül nehéz tibeti nyelv megtanulásához. így még teljesebb lett a felkészültsége. Egy 6000 m. magasságban fekvő rideg lámakolostor apró cellájában tanul dermesztő hidegben, rossz táplálkozási viszonyok mellett (rizs, pirított árpaliszt és zsíros tea volt az eledele). De le tudta küzdeni a nyomorúságot, mert a szenvedés nem volt új számára. Világhírű magyar volt. A Ben- gál-Ázsiai Társaság felkérésére elkészítette a tibeti nyelv 40.000 szóból álló szótárát s megírta az addig hozzáférhetetlen tibeti nyelv nyelvtanát. Munkája egyedülálló ma is és oly kiváló, hogy a tibeti nyelvet tanulók ma is ezt használják. Neve, híre ismertté lett általa a világon és az is marad. Hírét növelte még több tudományos munkával, amelyeket a Bengál-Ázsiai Társaság adott ki. Halála után a Társaság diszes emléket emeltetett dardzsilingi sírja fölé, s elkészít1942 április 26.
