Harangszó, 1942
1942-04-12 / 15. szám
118 HARANGSZÓ 1942. április 12. sát megvalósulni láthassa. Pedig menynyire kívánkozik vissza Pozsonyba! Kovács Sándor nem kívánta a püspökséget, nélküle minden bizonnyal nyugod- tabb lett volna életének utolsó néhány esztendeje. S amikor az emberekben való sok csalódás keserűségével csordultig telik a szíve, egy-egy gyönyörű énekét vagy imádságát veszi elő, hogy bizodal- mas hittel egyedül Krisztusra hagyatkozzék —• és egyre többször, egyre jobban készjil a távozásra ... Ezeknek a soroknak az írója négy nappal a Megboldogult halála előtt még hosszabb időn át egyedül lehetet szeretett püspökünkkel. S ez az utolsó — e testben való — együttlét betekintést adott az immár hazatért léleknek olyan vonásaiba is, amilyeneket előbb — a tanítvány, munkatárs és barát több mint 20 éves kapcsolata során — így talán még sohasem láthatott meg. Ennek a szívnek gazdag élete állott meg március 31-én délután, amikor megfáradt püspökünket magához vette az élet és halál Ura. —• Elköltözését szeretett családjával együtt siratja tanítványainak több száz lelkészt számláló serege, a munkatársak és hívek gyülekezete, a személyes ismerősök és tisztelők sokasága és azoknak beláthatatlan serege, akik Kovács Sándor írásaiból, énekeiből és imádságaiból merítenek erőt-vigasz- talást kereszthordozásukban, szerte az egész országban, gyülekezeteinkben. ❖ * & D. Kovács Sándor püspököt nagycsütörtökön délután temettük Budapesten, a Kerepesi-úti temetőbe. A temetési szertartást — az árván maradt dunáninneni egyházkerület, az egyházegyetem, a testvérkerületek, a m. kir. kormány, az egyetemek, különféle hatóságok és testületek, egyesületek képviselőinek, valamint igen fok papnak, hálás tanítványnak és nagyszámú gyászoló gyülekezetnek a jelenlétében — Túróczy Zoltán tisza- kerületi püspök, az elhunyt püspöknek egykori tanítványa végezte Kirchner Rezső dunáninneni püspöki titkár és Kuthy Dezső egyetemes egyházi főtitkár segítségével. A püspök hálaadásra és magunkbaszállásra indító prédikációjának Jóéi próféta könyve II. rész 28. versének ez a második fele volt az alapigéje: „véneitek álmokat álmodnak, ltjaitok pedig látásokat látnak“! Áldjuk az Istent, hogy D. Kovács Sándor püspököt nekünk ajándékozta és hogy ilyen kegyelmesen hívta haza! Az örök világosság fényeskedjék neki! Őrizzük meg emlékét hálás kegyelettel! Dr. Jánossy Lajos. A megmaradt narancsok. (Kórházi élmény.) G. Sári kórházi betegem üzenetet küldött, hogy sürgősen látogassam meg. Esztendők óta súlyos betege a kórháznak, — tűnődöm magamban — tudja, hogy minden második héten meglátogatom, miért hát a nagy sürgősség? De megyek már is, bizonyosra veszem, hogy oka van a hívásnak. Nem szabad engedni, hogy a beteg izguljon kérésének nem teljesítése miatt. Súlyos betegségét ismerem, fájna nagyon, ha mégis elkéstem volna ... Ott vagyok a beteg ágya mellett. Együtt imádkozunk. Orvai sorát nem kér. Olvasok neki a Bibliámból. Krisztus szenvedéseit hallva, ő is njugalmat talál. Boldogan mondja el, hogy a Gyógyíts meg engem, Uram“ kis imádságos- könyvében sok lelki vigasztalást talál. Jelzéseket mutat a könyvben, az ott talált imádságokat mindennap elolvassa. Már mondja is az egyiket, hisz’ kívülről is tudja valamennyit. Még én szólok hozzá: Pál apostol szerint a szenvedés kegyelem. Isten nemcsak örömöt, de szenvedést is ajándékoz az embereknek. Az a boldog, aki ezt megérzi és béketűréssel hordozza, mint Isten ajándékát. Kérem, hogy türelmét ne veszítse el, zúgolódás nélkül hordozza el súlyos betegségét. Evangéliumi öntudata legyen nyilvánvalóvá abban is, hogy szenvedése keresztjének hordozásában másoknak ad példát. Betegtársnői is szenvednek. Akadhat közöttük olyan is, aki súlyosabb beteg és mégis tud uralkodni fájdalmain. Ajkam még beszél, szemem azonban már a következő beteget keresi. Tovább kellene már mennem, de még maradok, mert észreveszem, hogy betegem mondani szeretne még valamit. Bátorítom, ha valami kérése, vagy kívánsága volna, mondja csak meg őszintén, tőlem telhe- tőleg rendelkezésére állok. Szaggatottan kezd beszélni. Szüleit nem is ismerte, testvérei, barátnői nincsenek, rokonai nem ismerik. Mindenkihez jönnek látogatók, ő ilyeneket nem ismer. Párnájába ömlenek könnyei; megállítani hiábavaló kísérlet. Együttérzésem kifejezése nem sokat segít, azt ajánlom tehát, hogy újból imádkozzunk. Most vigasztalódásra intem és kérem, hogy az egyedüllét érzésének ne adja át magát. Vannak, akik szívesen elbeszélgetnek vele, az erre való alkalmak megvannak az ő számára is. Könnytől ragyogó szemeit rám vetíti és mondja: — Nemsokára vége lesz a narancsszezonnak és én még meg sem kóstoltam. Nagyon kérem a nagytiszteletű urat, hogy legalább egy darabbal ajándékozzon meg. Kérését örömmel teljesítem. Nem egy darabot, hanem egy kilogrammot küldetek be neki. Fogyassza el jó étvággyal. A jó Isten előtt is legyen minden kérése ilyen könnyen teljesíthető. Egy kilogrammig a legfinomabb narancs is megfizethető, örömmel viszi a jó öreg Kati néni, az én fáradhatatlan „egyházfim“, „hogy a beteg minél előbb meggyógyuljon“. Egy hét múlva újból odajutok a betegszobához. Szinte mosolygok, amint nyitom ki az ajtót, hogy megkérdezhessem: Sárika, ízlett-e a narancs? A megszokott ágyon más, idegen beteget találok. Elfagy ajkamon a mosoly, nem zavarom érdeklődésemmel az új beteget, a változás nekem mindent megmondott, mégis keresem az ápolónőt, hogy a minden halandók nagy útja előtt milyen erőt mutatott az én betegem lelke? .Mogorvaarcú apáca közeledett felém s mielőtt megszólalhattam volna, elmondta, hogy G. Sári arcán mosoly- lyal. Isten iránt való hálaadással halt meg. Senkije nem volt, gondolata a narancs körül forgott. Arra kért, hogy a megmaradtakat visszaadjam, tessék várni, mindjárt hozok négy darabot. Ezeket már nem bírta elfogyasztani ... Elérzékenyedve álltam meg egy pillanatra. Erős szívdobogás jelezte a belső érzések megnyilvánulását, de hamarosan szólásra nyitottam ajkam: — Kedves nővér, ne fáradjon, ne adja vissza a megmaradt narancsot. Vannak itt betegek, akiknek nincs látogatójuk, akik legalább egy narancsot hozhatnának nekik, legjobban tudja, kik azok, szeretettel ossza szét közöttük. Itt ledőlnek a felekezeti korlátok. Szolgálatunkhoz adjuk oda Krisztusunk iránt érzett hűségünket. Testvérekként szeressük a betegeket, felekezeti különbségeket ne keressünk közöttük. Fáradságos munkánk csak így lesz hivatásunkhoz méltó és csak így lesz rajta Istennek áldása! "A körülöttünk lévő betegek szemei megmerevedtek, az apáca mogorva arca szelíddé változott és én úgy éreztem, hogy a megmaradt narancsok is Krisztus szeretetének hirdetői voltak! Szuchovszky Gyula. Presbiteri Kőié. A Harangszó kiadásában a közeljövőben „őrállóul adtalak téged“ címen Presbiteri Káté jelenik meg. Szerkeszti az Evangélikus Presbiter szerkesztője, Ruttkay-Miklián Géza szentetornyai lelkész. A szép kiállítású, olcsó káté D. Rafíay Sándor előszavával, D. Kapi Béla, D. Kovács Sándor és Túróczy Zoltán püspökök munkatársi közreműködésével tizenhat fejezetben taglalja az Evangélikus Presbiter szolgálatának különféle vonatkozásait és kötelességét. E nagyon fontos kiadványra már most felhívjuk a figyelmet. Kormányzóhelyettesünk zászlót ad át a leventéknek.
