Harangszó, 1942
1942-04-12 / 15. szám
1942. április 12. HARANGSZÓ 1T7 a pozsonyi évek zavartalan, buzgó munkája. Itt éri az a kitüntetés, hogy 1917- ben a debreceni tudományegyetem az elsők közt avatja a teológia díszdoktorává. A lelkésznevelés érdekében alapított Teol. Otthon áldott működése szinte elválaszthatatlan lett Pozsonyban Kovács professzor nevétől, vonzó személyiségétől. Tulajdonképpeni professzori katedrai munkásságával párhuzamosan halad egyháztörténeti irodalmi működése. Számos egyháztörténeti müve, tanulmánya jelenik meg. I mádságoskönyvével és énekeskönyvével is magyar evangélikus népének kívánt szolgálni. Amikor az 1918-as összeomlás következtében Pozsony is cseh megszállás alá kerül, Kovács professzorra — a pozsonyi magyarság más vezető - személyiségeivel együtt — egyre nyomasztóbb zaklatás, aztán internálás, végül pedig kiutasítás vár. Így kerül Kovács Sándor a megszállott Pozsonyból Budapestre, a csonka-hazába. Itt — a Pozsonyból és Eperjesről kiüldözött teológiai akadémián — folytatja professzori működését. Amikor a m. kir. Erzsébet- tudományegyetem keretében 1923- barr megszervezik az evangélikus hittudományi kart, az elsőkként kinevezett egyetemi professzorok sorában találjuk D. Kovács Sándort, mint az egyházjog és magyar protestáns egyháztörténet tanárát. Mint az egyházjog professzora, minden téren féltő szeretettel őrködik az egyház törvényes szabadság-jogain és a trianoni határon túlra is szüntelenül figyelő tekintettel nézett. Mint az egyháztörténetnek, különösen pedig a magyar egyháztörténetnek művelője, mindig az Egyház élete egy-egy korszakának a lelkét kereste, ezt igyekezett tanítványaival is megismertetni. Kovács Sándor negyven évet meghaladó professzori működése során sohasem vált szoba-tudóssá; mindig világosan látta a teológiai tanári szolgálatnak az Egyház életével való szerves összefüggését. Már az 1914—18-as világháború előtti időben is megfordult hazánknak csaknem minden részében: mint igehirdető vagy vallásos esték előadója. Legjobb ismerője lett evangélikus egyházi életünknek. — 1919 után az ú. n. missziói gyülekezetek megszervezésének sürgetője és áldozatos munkása lesz. Elég, ha a sok közül ezt az egy nevet írjuk ide: Esztergom! Mennyi fáradozás, mennyi önzetlenség van Kovács profesz- szornak ebben a szolgálatában!! Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy Kovács Sándor mint lapszerkesztő is az egyházi vezetők közé , tartozott: több egyházi lapunknak éveken át buzgó szerkesztője (pl. Evangélikus örálló, Evangélikus Családi Lap, Jó Pásztor, ösvény). Valamennyi egyházi szolgálata közül a Luther Társaság-ot tekintette leginkább szíve-ügyének; hosszú időn át volt a Társaság főtitkára, majd 1937 óta egyházi elnöke és a legutolsó napokig is személyesen dolgozott a maga teremtette Luther Könyvtár és Mú- zeum-ban. Kovács Sándor egyházi szolgálatának megkoronázása lett az 1935. év. amikor a Kiss István püspök halálával elárvult dunán- inneni egyházkerületünk őt választotta püspökévé. Mint püspök, minden főpásztori ténykedésével csak még fokozottak mértékben erősíti a támogatásra szoruló gyülekezeteket és folytatja a szórványok lelki ellátása megszervezésének nehéz munkáját. Isten megengedi neki, hogy megérje egyházkerületének 7938-ban bekövetkezett némi megnagyobbodását, de egyre inkább elhomályosult előtte az a reménység, hogy a Pozsonytól Losoncig és Zsolnától Székesfehérvárig terjedő egyházkerületének teljes helyreállftáf D. Kovács Sándor. és Jóskáéra is. Mohón nézték Andrást. Várták, hogy szóljon. Az a szájra helyezett ujj akart valamit mondani. Valami titokzatos csodát sejtettek a csöndre- intés mögött, ami mégis megvalósítja álmaikat. András homályba burkolódzik, mint a bűvész a mutatvány előtt. Majd mosolyféle bontakozik ki arcán, belenyúl belső zsebébe s levelet vesz elő. Lehajol Ágneshez és — suttog. Megmutatja a levelet. Föléje hajolnak mind a hárman. Jóska is. Majd kidűl a -szemük, úgy nézik. Lassan aztán visszafojtott lélekzettel egymásra emelik szemüket s érthetetlenül bámulják egymást. Nem értik. Megint a levelet nézik. Most az asszony veszi kézbe. Látni rajta, ő már pedzi. Kiderül az arca, egész testében mozgékony lesz s lénye óriási változáson megy át. Vidám lesz. Kedélye fellobban, mint a tűz, melyre olajat öntöttek. S izgalma dacára megelégedettség ül arcára. A két férfi csak bámul. Magyarázatot várnak. Ágnes mosolyogva csöndre int mutatóujjával, mint az előbb András. Majd elfujja a lámpát. Lefeküsznek, de nem alusznak egész éjjel szemhunyás- nyit sem. Beszélgetnek susogva. Titokzatosan. Nem érteni semmit. Mintha összeesküvést szőnének. Ügy keltek, amint lefeküdtek s a dolog mintha reggel mégis könnyebben ment volna. V. Törökéknél a mai nappal megváltozott az élet. András fölvette az alázatosság köntösét s mindig fejlehajtva járt, mintha istentelen múltját szégyenlené. Jámborul forgatta szemét, halkan beszélt, orrhangon, kissé reszkető énekléssel, mint a kolduló barát. Szájából eltűnt a régi András. Nem bírált, nem gyalázott senkit, ő volt mindig az utolsó s nem voltak világot megváltó tervei. Folyton Istenről beszélt és szeretetet gyakorolt. Járt-kelt a faluban és vigasztalt. Itt-ott egy-egy pengőt is csúsztatott nagy titokzatosan a szegényeknek. A lelkész hivatását égig magasztalta s a nevét áhítattal ejtette ki. A falu elképedt. Ez a magatartás jellemezte különben az egész családot. Templomba- járó lett a házuk, s az adakozásban az elsők. Végül tudomásul kellett venni, hogy András megtért és új életet kezdett. Egy közgyűlésen a lelkész ismét javaslatba hozta, hogy új padokkal kellene ellátni az iskolát, öt év óta minden közgyűlésen szőnyegre kerül ez a kérdés és András ellenállására mindig leszavazták. Néma csendben hallgatták most a javaslatot. Andrást lesték, mit csinál? Megmutatkozik-e megtértsége ez úton is? És András gyönyörűen kifejtette, mennyire szükség van ezekre a padokra. A régiekben rossz ülés esik a gyerekeknek, pedig a gyerek és ennek egészsége kell, hogy az első legyen. Szóval meg kell csináltatni a padokat. Megmagyarázta András azt is, hogy ma másként nézi a világot, mint annak előtte. Nagy változáson ment ót s nem tud mást javasolni, mint el kell fogadni a tisztelendő úr ajánlatát. Meg is szavazták egyhangúlag. András egyszerre nagy tekintélyre tett szert a faluban. Csak Bodó Péter csóválgatta fejét a dolgok fejleménye láttán. Másnap András meglátogatta a lelkészt. Alázatos volt és megtört. Töröde- lem és megbánás sírt minden szavában s egész viselkedése valóságos bocsánatkérés volt. A lelkész idegenkedve figyel- gette s mikor egyházi célra felajánlott száz pengő adományt, egyszerűen gyanús lett neki. Alig mert vele kezet fogni, mikor elbúcsúzott. Lélektani rejtély volt a lelkésznek az eset, de amennyiben semmi oka nem volt Andrásban kételkednie, megnyugodott. Utóvégre történnek e téren még ma is csodák. Vannak rá példák ma is, hogy elvetemült gonosztevők megbánják bűnös életüket s megtérnek Istenhez. Miért nem fordulhatott az elő Andrásnál is? (Folytatjuk.)
